A két jet ski egy fél perc alatt maga mögött hagyta a kényelmes tempóban suhanó yacthot. Ha nem akartak feltűnést keltő módon megállni és bevárni a hajót, akkor manőverezniük kellett, hogy a vizuális kontaktust fent tudják tartani vele. Maya egy váratlan, éles fordulattal a part felé vette az irányt azzal a szándékkal, hogy néhány száz méter után egy újabb manőverrel ismét a hajó felé forduljon. Ez a váratlan, gyors manőver viszont megzavarta az elgémberedett, kissé fáradt Wotant, aki kései reakcióját túlzottan hirtelen kormánymozdulattal próbálta kompenzálni. A reflex szerű mozdulat a gázmarkolatra is hatott, hirtelen gyorsulást produkálva vele, miközben a jármű kilencven fokos szögben kezdett elfordulni, anélkül, hogy Wotan a testhelyzetének megváltoztatásával igyekezett volna ezt segíteni. A végeredmény az lett, hogy a fiatalember nagy ívben oldalra repült az ellenkező irányba továbbhaladó jet ski-ről és hangos csattanással ért vizet néhány méterrel távolabb. Maya nem is sejtettek, hogy mi történt mögötte, amíg jó tíz-tizenöt másodperc múlva hátra nem nézett. Eddigre azonban már több száz méterre maga mögött hagyta a vízben szerencsétlenül kapálódzó szerelmét. Azonnal visszafordult hozzá, ám időközben az azonos irányon haladó luxus yacht már éppen Wotan mellé ért. Aki a hajó kormányánál volt valószínűleg jól látta a szerencsétlen manővert és utána a fiatalember vizet-érését, ezért jószándékúan leállította a hajó motorjait és mellé siklott. Mire Maya visszaért ugyanarra a pontra, már segítő kezek húzták Wotant a hajó faránál lévő apró emelvényre, ahonnan egyébként a hajó utasai szoktak rövidebb lubickolásra a vízbe ereszkedni.
- Igazán nagyon köszönöm, hogy segítenek. - mondta Wotan magyarul első ijedtségében.
- Nagyon szívesen fiatalember. - jött a válasz szintén magyarul egy középkorú, magas, sötét-hajú férfitől, akinek érkezésére a segítők most félreálltak, hogy ne takarják Wotant előle.
- Maga magyar? - kérdezte Wotan a saját logikátlan megszólalásából felocsúdva.
- Nem, én magam nem vagyok magyar. - jött a válasz. - De anyám magyar volt.
- Igazán különleges véletlen. Hogy itt a Genfi-tó kellős közepén éppen egy ilyen emberbe botlok. Illetve maga botlik belém, szerencsémre.
- Tessék, ezt tekerje maga köré és próbáljon megszárítkozni vele. - nyújtott át a férfi egy órási törölközőt Wotannak. - Nem hiszem, hogy élvezné a vizet, ahogy a vacogó fogait látom.
- Köszönöm szépen. Eredetileg fürdés nem volt betervezve, legalábbis a tónak ezen a részén, de a jet ski megvadult alattam és így vízbe kényszerültem.
- Igazán lekötelez, hogy segítettek a férjemnek. - szólalt meg Maya, aki éppen ekkor ért a hajó farához az általa vezetett jet ski-vel. - És nagyon sajnáljuk, hogy ezért meg kellett szakítani az útjukat.
- Nem probléma, nem sietünk sehová. Ha van kedvük hozzá, akkor a vendégeim egy italra a fedélzeten.
- Nagyon köszönjük, de ha a párom megszáradt és átmelegedett egy kicsit, akkor inkább tovább mennénk. Illetve vissza a partra, mert mihamarabb szeretnénk visszaérni a szállodába, ahol lakunk. De mi nagyon szívesen meghívnánk magát egy italra valahol, köszönet képen a segítségéért. Akár ma este, akár valamilyen más időpontban, ami leginkább megfelel önnek. - utasította el Maya udvariasan az invitálást.
- Igazán kedves meghívás, de tudja nem nagyon járok el otthonról, hacsak nem vízre szállok, mint most is. - mondta a férfi. - Viszont ma este éppen partit rendezek a villámban, ott szívesen látnám magukat egy koccintásra, ha van idejük beugrani hozzám.
- A ma esténk éppen szabad. Szerintem semmi akadálya, hogy eleget tegyünk a meghívásának. Ugye szívem?
- Persze, természetesen. - hebegte Wotan törölközés közben.
- Viszont ahhoz, hogy valóban ott legyünk, nem ártana tudnunk, hogy kit tisztelhetünk önben és, hogy pontosan milyen címre kell ellátogatnunk. A mikor sem mellékes, hiszen nem akarunk sem túl korán, sem túl későn zavarni. - fordult Maya a meghívó félhez.
- Vladar Orbacsics vagyok az önök szolgálatára. - mosolyodott el a férfi. - A címre pedig ne legyen gondjuk, odaküldöm a sofőrömet önökért a szállodájukhoz, este nyolcra, ha megfelel. Természetesen ehhez viszont nekem kell tunom, hogy önök hol szálltak meg.
- A Hotel Les Messageries-ben lakunk. Engem Woznickyné Kress Mayának hívnak. - mutatkozott be Maya. - Ő pedig a férjem, Woznicky Tamás, nagyon örvendünk.
-Én is nagyon örvendek. - mondta Orbacsics. - Önt arcról már ismertem. Az egyik tudományos magazinban olvastam egy cikket önről, ami mellett a fotóját is közölték. Nem számítottam rá, hogy valaha is találkozunk személyesen. Arra pedig különösen nem, hogy ilyen körülmények között.
- Kicsi a világ. - mosolygott Maya. - Tudja éppen nászúton vagyunk, mint friss házasok.
- Gratulálok. Különösen önnek fiatalember. Nagyon jó ízlése van és hozzá nagy adag szerencséje is.
- Köszönöm. Sajnos a szerencsém nem terjed ki a vizitsportokra is. - fanyalgott Wotan egy kicsit.
- Fel a fejjel, majd belejön. - nevetett rajta Orbacsics.
- Én is ezt mondta neki. - kontrázott rá Maya is. - Úgyhogy szerintem a legjobb ha most szépen visszaül a jet ski-re és folytatjuk az utunkat.
- Akkor további jó utat és este várom magukat. - búcsúzott az alkalmi vendéglátó, amint a fiatalok beindították motorjaikat, majd visszasétált a kormányállásba.
- Szerinted mit vigyünk magunkkal a ma esti partira? - kérdezte Maya Wotantól, amikor visszaértek a szállodai szobájukba.
- Gépágyút, aknavetőt, harckocsit, atombombát és a biztonság kedvéért még vérebeket is.
- Ne legyél már éretlen! Komolyan kérdeztem.
- Nem tudom. Szerinted egy partira ugyan mit kellene vinnünk magunkon kívül. - kérdezett vissza Wotan.
- Talán megpróbálhatnánk néhány elektronikai felderítő eszközt... - válaszolta Maya kicsit bizonytalanul.
- Édesem ez a pasi és az emberei nem nyeretlen kétévesek. Poloskával próbálkozni felérne egy öngyilkossággal. Azonkívül, hogy tuttira kiszúrják, ha nincs szerencsénk, még azt is kiderítik, hogy mi raktuk oda. És az is nagy kérdés, hogy ugyan hová kellene raknunk. Mert a bálterembe, vagy ahol a partit rendezi, oda nem sok értelme lenne, máshová meg nem biztos, hogy simán be tudunk jutni a házon belül.
- Igazad van. De az is igaz, hogy egy ilyen alkalmat nem hagyhatunk kihasználazlanul, amikor sikerül simán besétálnunk Orbacsicshoz.
- Szerintem az egyik álcázott USB háttértár, meg a mobiltelefonjaink adatkábellel elég kell, hogy legyenek a legalapvetőbb dolgokhoz. Végül is mi nem a pasi után nyomozunk elsősorban, hanem az ellopott adatokat akarjuk visszaszerezni, illetve elérhetetlenné tenni az ő számára.
- Rendben, azt hiszem helytálló a gondolatmeneted. - hagyta rá Maya a férjére. - Legalább nem fog gondot okozni, hogy hová pakoljuk a rejtegetni valónkat.
- Azért én így is kellően ideges leszek, illetve már vagyok is. Most ugyanis egyenesen az oroszlán barlangjába készülünk.
- Ne aggódj, nem lesz semmi gond. Csak koccintunk, elcsevegünk, közben körülszaglászunk amennyire lehet és ha olyan a helyzet, akkor csendben lelépünk.
- Ha olyan a helyzet és ha sikerül. - csóválta a fejét Wotan. - Szerintem mindenképpen küldjünk legalább egy emailt haza a fejleményekről. Jobb ha tudják, hogy merrefelé keresgéljenek, ha hirtelen köddé válunk.
- Rendben, máris írok a főnöknek, remélem ez megnyugtat valamelyest.
- Meg nem nyugtat, de legalább a túlélés reményét megcsillantja a számomra. És ha már írsz, ugyan kérdezd meg tőlük, hogy eddig miért nem kaptuk meg azt az információt tőlük, hogy Orbacsics anyja magyar volt. Azt nem is merem feltételezni, hogy ők sem tudtak róla.
Mayának és Wotannak az álla is leesett amikor a hatalmas fekete limuzin begördült a szálloda elé, pontosan nyolc órakor. Előzetes ismereteik alapján természetesen egy nagy luxuskocsira számítottak, de ez akkor is felülmúlta minden várakozásukat. A sofőr fürgén kiszállt az autóból és udvariasan kinyitotta a hátsó ajtót, hogy beszálljanak. Ők kényelmesen elhelyezkedtek a széles, süppedős bőrülésen és a kocsi máris surrant velük ki a városból, aztán felfelé az enyhe emelkedőn a villáig. Az egész út alig volt több tíz percnél. Az óriási vaskapu automatikusan nyílott ki a limuzin előtt, ami azután a bejárathoz vezető széles lépcsőkhöz gördült. A lépcsők tetején Orbacsics várta őket, elegáns fehér szmokingban, két csinos, fiatal hölggyel az oldalán.
- Jó estét! Örülök, hogy itt vannak. - köszöntötte a kocsiból kiszálló fiatal párt. - Fáradjanak beljebb.
- Jó estét! - válaszolt Maya. - Igazi élmény volt a limuzinján idejönni.
- És ez a ház is lenyűgöző. - tette hozzá Wotan már a lépcsőn felfelé tartva.
- Örülök, hogy tetszik, érezzék otthon magukat, nézzenek körül, egyenek-igyanak, táncoljanak, ha van kedvük. - mosolygott a házigazda. - Nekem most még el kell intéznem néhány fontos telefont, de utána csatlakozom önökhöz és akkor koccintunk a szerencsés megismerkedésünkre.
- Menjen csak nyugodtan, mi egészen biztosan fel fogjuk magunkat találni ameddig visszatér. - mosolygott rá vissza Maya.
- Gyere szívem, keresünk egy pohár frissítőt magunknak. - mondta Wotan és karon fogta feleségét, amikor Orbacsics elsietett az emeletre vezető lépcső irányába, a két dekoratív ifjú hölgyet is hátrahagyva.
Az élénkebb fényeket és a zene hangjait követve hamar eltaláltak a kertre nyíló, kétszárnyú üvegajtóhoz, amin túl a hangulatosan kivilágított kert és medence körüli vendégseregre bukkantak. A medence mellett egy kisebb pódiumon öt tagú zenekar játszott kellemes, lágy dallamokat, a köröskörül felállított apró fehér asztalok körül kisebb-nagyobb csoportokban beszélgettek a vendégek. Néhányan a medence másik partján létrehozott ideiglenes táncparketten andalogtak egymáshoz bújva, vagy éppen a szépen nyírt pázsiton heverésztek a felkelő holdat bámulva. A pincérek fáradhatatlanul siklottak az asztalok között italokat kínálva és a kiürült poharakat ügyesen, szinte észrevétlenül eltüntetve. Az asztalokkal berendezett tér mindkét oldalán hosszú büfépult helyezkedett minden földi finomsággal alaposan megrakva és ráadásként még egy-egy bármixer is, akik kérésre frissen kevert italokkal szolgálták ki a vendégeket.
- Szerinted hányan lehetnek? - kérdezte Maya súgva.
- Nem tudom drágám, te vagy a matematikus, már régen össze kellett volna, hogy számold őket. - viccelődött Wotan. - De szerintem legalább ötvenen, ha nem százan. Persze csak ha a személyzetet és a zenekart nem számolom.
- Szerinted el tudunk vegyülni észrevétlenül? - kacsintott a lány.
- Nem tudom. - válaszolt Wotan. - De nem hiszem, hogy olyan nagyon fontos lenne teljesen észrevétlennek maradnunk. Legalábbis egyenlőre. Gyere, kerítsünk valami könnyű koktélt a kezünkbe és sétáljuk körbe az épületet. Kíváncsi vagyok, hogy melyik emeleti ablakból látszik világosság. Ugyanis szerintem Orbacsics a dolgozószobájában telefonál és én esélyesnek tartom, hogy a lopott adatok is ugyanott vannak.
- Rendben, akkor menjünk.
Kiléptek a kertbe és kényelmes tempóban a közelebbi mixerhez sétáltak. A kiszolgáló személyzet kivételével senki sem figyel fel rájuk különösebben. Wotan egy pillanatra eltűnődött rajta, hogy a vicc kedvéért két „Kreol sikolyt” rendel, az egyiket egy, a másikat két olívával, de aztán győzött a józan ész és a feltűnősködést mellőzve inkább kért két „Édes Manhattan”-t. Pohárral a kézben egymásba karoltak és lassan sétálva távolodtak a medencétől, közben fel-felpillantva, mintha csak a lassan előtűnő csillagokat kémlelnék az égen. A kerti ösvények mellé sűrűn ültetett embermagas boróka bokrok lassan eltakarták őket a a medence körül szórakozó társaság elől. Nem voltak teljesen egyedül ugyan, mert néhány hozzájuk hasonló párocska andalgott kéz a kézben keresztül-kasul a nagy kiterjedésű kertben, de ezek egyáltalán nem figyeltek rájuk.
- Szerinted vannak itt őrök, akik észrevétlenül figyelik, hogy mi zajlik a ház körül? - kérdezte Wotan nagyon halkan.
- Nem hiszem. Maximum a kapu körül, ahol egyébként is zajlik némi forgalom. Viszont azt te is látod azt hiszem, hogy a ház falán és a kerítés tetején, diszkréten elhelyezve, de több helyen is van kamera. És abban biztos vagyok, hogy azoknak a kameráknak a képét folyamatosan, aprólékos figyelemmel követi egy-két szempár.
- Nos akkor adj egy csókot és forduljunk be itt a sarkon, csakúgy, céltalanul. - mondta Wotan és átölelte Maya derekát.
- Nézd csak, itt ez az ablak felettünk egyértelműen egy jól megvilágított helységhez tartozik. - nézett fel Maya miután a szenvedélyes csókból kibontakozva tett néhány lépést az épület sarkán túl.
- Igen. Nem mellesleg ezen az oldalon ez az egyetlen, ahonnan világosság szűrődik ki. De az épületnek még két másik oldalát nem láttuk, tehát lehetnek más alternatívák is.
- Majd meglátjuk. - bólintott rá az ara. - Viszont akár kicsit gyorsíthatnánk is a tempón, mert ha Orbacsics végez közben, akkor meg lesz lepve, ha nem talál minket a vendégek között.
- Nem hiszem, hogy gondot okozna neki megkérdezni a monitor előtt ücsörgő embereit, hogy merre felé láttak minket utoljára. Már ha annyira hiányzunk neki. - hívta fel Wotan szerelme figyelmét a nyilvánvaló tényre, de azért kissé megnyújtotta a lépteit.
- Szóval egy a keleti oldalon és egy a homlokzaton. Így kétesélyes a dolog. - összegezte a sétájuk eredményét Wotan, amikor újra látótávolságba értek a medence körüli sokasággal.
- Így van. És nem mellesleg időben értünk vissza, mert a házigazdánk is éppen csatlakozott a társasághoz. - bökött Maya állával a házból éppen kilépő Orbacsics felé, aki meglátva őket, egyenesen feléjük sietett.
- Nos hogy tetszik itt nálam? - kérdezte.
- Nagyon kellemes, hangulatos. - válaszolt Wotan.
- És a ház rendkívül impozáns, legalábbis amit kívülről látni belőle. - fűzte hozzá Maya. - A párommal körbejártuk.
- Nagyszerű. Viszont most már éppen itt az ideje, hogy megejtsük azt a koccintást. - mondta Orbacsics és leemelt két pohár pezsgőt a mellette varakozó pincér tálcájáról, és átnyújtotta a friss házasoknak, majd magának is elvett egy pohár pezsgőt. - Egészségünkre, a házasságukra, arra, hogy magának fiatalember a ma délelőtti kis kalandjában semmi baja sem esett és arra, hogy így végül is mi szerencsésen megismerkedtünk.
- Egészségünkre! - mondta Maya és Wotan is és kiürítették poharaikat.
- Jöjjenek, üljünk le egy kicsit beszélgetni az egyik asztalhoz. - javasolta ezután a házigazda. - Fogyasszanak bátran a svédasztalról, ha éhesek.
- Köszönjük, de indulás előtt vacsoráztunk a szállodában.- hárította el Maya udvariasan a kínálást, miközben helyet foglaltak egy közeli asztalnál.
- Azt már tudom, hogy nászúton vannak itt, mint fiatal házasok, de mit csinálnak otthon a szürke hétköznapokon? - indította Orbacsics egy kérdéssel a beszélgetést.
- Említette, hogy olvasott rólam valamelyik tudományos lapban. Gondolom tudja, hogy matematikával foglalkozom, egészen pontosan elméleti matematikus vagyok és hobbiból programozással is foglalkozom. - válaszolt Maya. - Így a hétköznapjaim egyáltalán nem szürkék. Mindig adódik valami izgalmas új feladat. A férjem egyébként szintén félig meddig szakmabeli, programozó.
- Valóban? - kérdezte Orbacsics őszinte érdeklődéssel a hangjában.
- Igen. - bólogatott Wotan szorgalmasan. - De nem szeretem magamat egy helyen lekötni, így inkább alkalmi megbízásokat vállalok különböző cégeknek.
- És, ne haragudjanak, hogy ilyesmit kérdezek, de üzletemberként nekem a pénz nagyon fontos dolog, jól keresnek maguk ezekkel a munkákkal?
- Fel ugyan nem vet minket a pénz. - válaszolt Wotan lassan, megfontoltan. - De panaszra sincs okunk. Amint láthatja egy valamivel költségesebb nászutat is ki tudtunk gazdálkodni a bevételeinkből.
- Ne is mondja. Ezek a svájci szállodák, borzalmasan magasan tartják az áraikat. Akár közvetlenül a tó másik oldalán a francia parton is negyedével olcsóbban bérelhetnének egy ugyanolyan szobát, vagy akár jobbat is. És az éttermek is borsos áron mérik a minőségi fogásokat. - berzenkedett Orbacsics. - Talán csak a bornak van elfogadható ára ezen a környéken, mert az itt terem helyben.
- Mi nem hasonlítgatjuk az árakat, mert azzal csak elrontanánk a mézes heteinket, ha a pénzre figyelünk. - mosolygott Maya. - Legfeljebb majd hazaérve összébb húzzuk a nadrágszíjat.
- Én igazán szívesen segítenék maguknak. - gondolkodott el a házigazda. - És cserébe legfeljebb egy kis viszont szívességet kérnék.
- Mire gondol? - kérdezte Wotan kissé gyanakodva.
- Én jobbára egyedül élek ebben a szép nagy villában itt, ha a személyzetet leszámítjuk, akiknek legnagyobb része viszont lent lakik a völgyben, csak dolgozni járnak fel hozzám. Két-három nagy vendégszobám is áll üresen szinte állandóan. Ha van kedvük kiköltözhetnének a szállodából és a hátralévő időben, amit még itt szeretnének tölteni, lehetnének az én vendégeim.
- És mivel tudnánk mi ezt a szíves vendéglátást viszonozni önnek? - érdeklődött Maya.
- Mint említettem, én egy nagy volumenű üzletember vagyok és a közelmúltban sajnos némi kellemetlenség ért. Az egyik számítógépem merevlemeze megsérült, az egész gép összeomlott. Megpróbáltuk ugyan a rajta lévő, üzleti szempontból rendkívül fontos adatokat kimenteni róla, de némelyik fájl sajnos sérült és nem nagyon boldogulunk a helyreállításukkal. Ha ebben tudnának nekem segíteni, azzal komoly anyagi veszteségtől kímélnének meg engem.
