HTML

(H) Reinstall

Ez a blog a két évadon keresztül az M1-en vetített sorozat írásos formájú továbbvitele.

Friss topikok

  • csaki-de: @egri bálint: Kedves Bálint, megtisztel, hogy olvasod a történetet a blogon és méginkább megtiszte... (2012.12.13. 14:26) Kékhalál
  • ejszi: Nekem is tetszik. :) (2012.11.14. 09:53) Hacktion - Újratelepítve

Címkék

2. fejezet A Szem

2012.10.01. 21:05 csaki-de

Gréta a tábornok társaságában egyenletes, határozott tempóban igyekezett fel a lépcsőn, ami a murvával felszórt útról az épület bejáratához vezetett. Fázósan húzta össze magán a kabátját a kora-tavaszi langymeleg ellenére, miközben a lépcső tetején posztoló fegyveres őr a tábornok igazolványának ellenőrzése után félreállva utat engedett nekik a bejárathoz. Mindketten idegesek voltak, ez egyértelmű volt, de míg Grétának minden oka megvolt rá, addig főnöke feszült hangulata kissé furcsának tűnt a beosztott számára. A bejárati ajtó egy kis előtérbe nyílott, ahonnan egy hosszú, csendes folyosó vezetett az épület mélyébe. Az előtérben egy egyszerű, világosbarna pult mögött, egy főhadnagy állt, hétköznapi gyakorlóegyenruhában. Nem szólt semmit az érkezők láttán, csak várakozva nézett rájuk. A tábornok a pulthoz lépett és egy sima fehér borítékot húzott elő a belsőzsebéből.
- Azt az utasítást kaptam, hogy ezzel jelentkezzek itt. - közölte a főhadnaggyal röviden és átnyújtotta neki a borítékot. A tiszt szó nélkül átvette és felbontotta, majd átfutotta a benne talált pecsétes papírt. Ezután egy hasonló egyszerű borítékot vett elő valahonnan a pult alól.
- A folyosó végén balra. A zöld ajtónál álljanak meg és nézzenek a kamerába. Ha az ajtó felett kigyullad a zöld lámpa, akkor tudnak bemenni. Amikor az ajtót becsukták maguk mögött, akkor bontsa ki ezt. - mondta a főhadnagy és átnyújtott a borítékot.
- Ez minden? - kérdezte a tábornok meglepetten. - Megtudhatnánk esetleg, hogy miért kellett idejönnünk?
- Sajnálom, nem rendelkezem több információval. - válaszolt kurtán a tiszt. - De nem is azért vagyok itt.
- Értem. - hagyta rá a tábornok kelletlenül. Biccentett egyet és elindult a folyosón, nyomában Grétával. Rövidesen megérkeztek az egyébként teljesen jellegtelen zöld fém ajtóhoz, aminek a bal oldalán félgömb búra alól egy kamera objektívje csillant elő. Megálltak és belenéztek az optikába. Kisvártatva zöld fény villant az ajtó felett és apró kattanással résnyire nyílt az ajtó.
- Még jó, hogy automatikusan nyílik, mert a kilincset lefelejtették róla. - méltatlankodott a tábornok rosszkedvűen.
- Csak belülről van rajta. - jegyezte meg Gréta miközben becsukta maguk mögött az ajtót. Egy másik, fényes, rozsdamentes-acél ajtó előtt álltak, amiről szintén mellőzték a kilincset, de e körül még kamerát sem sikerült felfedezniük. A tábornok körülnézett, majd mintegy jobb híján felbontotta a kezében lévő borítékot. Egy kisméretű plasztikkártya került elő belőle és egy papírcetli.
- Integessen! - olvasta félhangosan Hajnal amit a papírdarabon látott. - Ez meg mi a rossebet akar jelenteni?
- Megengedi főnök? - kérdezte Gréta és mivel választ nem kapott kivette a plasztik kártyát a tábornok kezéből, majd néhányszor meglengette közvetlenül az ajtó előtt. Az ajtó gyorsan, zajtalanul félresiklott az útból, láthatóvá téve a mögötte lévő egyszerű, hétköznapi, barna tölgyfa ajtót, amelyen gondosan szidolozott rézkilincs virított.
 - Az ajtó körüli elektromágneses mező segítségével olvassa le az automatika a kártyán lévő nyitókódot. - mosolygott kényszeredetten Gréta a főnökére. A tábornok tett egy lépést előre, majd röviden kopogott az ajtón.
 - Jöjjenek be. - hallatszott egy pillanat múlva az ajtón belülről. Gréta és a tábornok egy tágas, klasszikusan berendezett irodába lépett be, ami leginkább egy régi vágású angol arisztokrata dolgozószobájára emlékeztetett. A szoba közepén egy nagyméretű rózsafa dohányzóasztal állt, körülötte hozzáillő karosszékekkel. A falak mentén zsúfolásig pakolt könyvespolcok és néhány kisebb szekrény állt. Az ajtóval átellenes falnál pedig egy hihetetlenül terebélyes, fekete íróasztal néhány telefonnal, nagy rakás kartotékkal és egy impozáns írószertartóval borítva. Az íróasztal mellett a falnál egy feketére festett páncélszekrény állt, valamikor a huszadik század elején gyárthatták, tökéletesen passzolt a helység egyéb berendezési tárgyaihoz. Az egyetlen dolog, ami kissé anakronisztikusan hatott a szobában, az az íróasztal mögötti hatalmas bőrfotel volt. Nem azért, mert stílusában, vagy színében ne illett volna a kompozícióba, hanem mert az asztalnak és vele együtt az ajtónak is, háttal állt. A magasra felnyúló háttámla mögül csak egy kopasz fejtető látszott ki és a fej gazdájának bal kézfeje.
- Csukják be az ajtót maguk mögött. - intett a bal kéz. Amint az ajtókilincs újra nyugalmi helyzetbe került, fémes csattanás hallatszott az ajtón túlról. ”Az acél ajtó automatikusan lezár, amikor az ajtó csukva van” nyugtázta magában Gréta.
- Hajnal tábornok jelenkezem és megszólítást kérek. - szólalt meg a tábornok zavartan, mivel a kopasz fej felől nem érkezett, az ajtócsukásra vonatkozón kívül, egyéb információ. Gréta még soha nem látta a főnökét ilyen zavartnak és idegesnek. Kezdett maga is egyre bizonytalanabb lenni és bár magának sem akarta bevallani, a félelem is kezdte felütni a fejét a szívében.
- Tábornok úr, én nagyon értékelem a ragaszkodását a katona szabályzatokhoz és formákhoz, de ugyanakkor kissé csodálkozom, hogy ennyi év hírszerzői tapasztalattal a háta mögött még mindig ilyen merev tud lenni. Megtanulhatta volna már a saját bőrén, hogy ebben a szakmában a rugalmasság és az improvizációs képesség gyakran életet menthet, tehát becsülendő tulajdonság. - jött a válasz a bőrfotel mélyéről, kissé kioktató, bár egyértelműen elnéző hangsúllyal. - A megszólításomra majd visszatérünk később, most először foglaljanak helyett ott az asztal mellett és töltsenek maguknak kávét, teát, vagy ásványvizet, ízlésük szerint. Alkohollal sajnos nem szolgálhatok, a dohányzásnak pedig minden formáját szívből gyűlölöm, úgyhogy kérem attól tartózkodjanak.
- Köszönjük. - mondta Gréta miközben leült az egyik karosszékbe és kávét töltött magának.
 - Mi célból kellett idejönnünk? - kérdezte a tábornok néhány korty ásványvíz és egy torokköszörülés után. - Nem szoktam hozzá, hogy ennyire kevés előzetes információt kapjak egy ügyben, mint most.
 - Igazán sajnálom, ha kényelmetlenül érzi magát emiatt, de meg fogja érteni, hogy a maximális titoktartás szükségszerű volt ebben az ügyben. - hallatszott a nyugodt válasz. - De az ügy elsősorban nem is önt érinti, hanem Mátéffi őrnagyot. Ön tábornok úr, csak az ügy adminisztrációs vonulata miatt van itt. De nem is húzom tovább az időt, leghelyesebb ha belevágunk a megbeszélésbe. Remélem őrnagy, a közelmúlt eseményei után már kellően regenerálódott és képes most száz százalékig koncentrálni arra amit mondani fogok.
 - Igen, természetesen. - válaszolt Gréta zavartan. - Teljes mértékben rendben vagyok és figyelek.
 - Nagyszerű. - nyugtázta a rejtélyes házigazda. - Először is leszögezem, félreértések elkerülése végett, hogy az IVO teljes történetét nagyon pontosan ismerem a megalakulástól eddig a szent pillanatig. Minden jelentést olvastam, minden felvételt láttam, hallottam. És az érintett személyek szakmai és magánéleti háttere sem titok a számomra.
- De hát hogyan lehetséges ez? - kérdezte a tábornok megnyúlt arccal. - A dokumentumok többsége szigorúan titkos, sőt nagy részüket soha ki sem adtam a kezemből, a személyes páncélszekrényemben vannak elzárva.
 - Ezt éppen egy hírszerző kérdezi? - csodálkozott a kopasz fejbúb. - De nyugodjon meg, mondhatjuk úgy, hogy hivatalos úton jutottam hozzájuk. Viszont ha már itt tartunk; sohasem értettem, hogy az IVO miért a hírszerzés keretein belül jött létre és működik, miközben fő feladatuk cyber támadások kivédése, a behatolók leleplezése és lehetőség szerinti elfogása. Ez minden csak nem klasszikus hírszerzés. Sokkal közelebb áll az elhárítás profiljához. Mire fel jött az az ötlet, hogy a hírszerzésnek kell az IVO felett diszponálni, tábornokom?
- Az adott pillanatban jó ötletnek tűnt...
- Ha esetleg az ön ötlete volt, akkor elnézést, hogy ilyen kendőzetlenül kritizáltam. - szakította félbe a tábornokot a titokzatos idegen. - Kedves őrnagy, gondolom ön is tisztában van vele, hogy az IVO titkos bázisán történt események jobbára tragikus kudarcként lettek odafent megítélve, nemcsak az ön egységére, de az egész hírszerzésre nézvést.
- Igen, tudom. - reagált a megjegyzésre Gréta csendesen, rosszkedvűen.
 - Az illetékesek többsége az alakulat teljes felszámolását és az egész hírszerzésen belüli rendrakást szorgalmazta. Gondolom értik, hogy mire gondolok rendrakás alatt. - pillanatnyi szünetet tartott a hatalom láthatatlan ember, majd válaszra sem várva folytatta. - Nekem ettől merőben eltérő elképzelésem volt és szerencsére hosszas viták után sikerült meggyőznöm minden érintettet. Ezért most ény ként közölhetem, hogy az IVO nem szűnik meg, hanem a mai nappal átkerül a kémelhárítás állományába. Tehát a továbbiakban a hírszerzéssel minden kapcsolatuk és függési viszonyuk megszűnik. Egyedül Hajnal tábornok úr akivel esetenként kapcsolatba kerülhetnek, aki hivatalosan az összekötőjük lesz a hírszerzésnél, olyan esetekre, ha egy velük összehangolt akciót kell lebonyolítaniuk.
- Értettem. - válaszolt Gréta röviden, katonásan.
- Tábornok úr természetesen írásban meg fogja kapni ezen információkat és a vonatkozó utasításokat a megfelelő helyről, még a mai nap folyamán.
- Rendben. - mondta a tábornok, hangjában nem kis megkönnyebbüléssel.
- Az általam kiértékelt információk alapján, maguk ott az IVO-ban nem egyszer elkövették azt a hibát, hogy valós polgári nevüket, vagy hivatalos álnevüket használták a mindennapi kommunikációban úgy házon belül, mint házon kívül. Ez a hírszerzés berkein belül ordító hibának számít és nincs ez másként nálunk az elhárítóknál sem. Tehát jegyezze meg Mátéffi, mostantól nincsenek nevek, és rangok a csoportjában, csak fedőnevek. És, hogy jó példával járjak elő, most megejtem az eddig elmaradt bemutatkozásomat. Mostantól szólítsanak és szükség esetén emlegessenek úgy, hogy A Szem. Ön is tábornok úr. És legmélyebb sajnálatom ellenére az önök számára rangom sincs. Elég, ha annyit tudnak rólam, hogy én vagyok az a személy, az egyedüli személy, aki az IVO-nak parancsol.
- Értem, tudomásul vettem. - mondta Gréta.
- Örülök, hogy igyekszik felvenni a ritmust az új helyén. - hallatszott némi nevetés kíséretében a bőrfotel mélyéről. - Nos a megbeszélés mindhármunkra vonatkozó része akkor ezzel véget ért. Tábornok úr nagyon köszönöm, hogy idefáradt és további sikerekben gazdag szolgálatot kívánok önnek. Azt nem mondom, hogy viszont látásra, mert egyrészt most sem láttuk egymást, másrészt a tervek szerint ez a jövőben sem fog bekövetkezni. A kódkártyát kérem hagyja az asztalon. Őrnagy, maga még marad, akad még némi megbeszélnivalónk.
- Hát akkor további jó munkát mindkettejüknek. - mondta a tábornok és a karosszékből felállva sietősen távozott.
- Nos tehát őrnagy, az egysége újraéled és ehhez nagyobbrészt újra is kell szervezni. A technikai háttér biztosítása természetesen az elhárítás, illetve személy szerint az én feladatom. Negyvennyolc órán belül beköltözhetnek egy új objektumba, amely az eddigiekhez képest többszörösen biztosított hely lesz. Annyira, hogy az önök tevőleges segítsége nélkül senki, még én sem tudok oda bejutni. Az önök és az én feladatom lesz az, hogy az előzőekből okulva még véletlenül se csináljunk átjáróházat az önök titkos bázisából. Ez mindenkire egyformán vonatkozik, mert csak az emberi tényező okozhat olyan felfordulást, mint a Karola-féle akció. És az emberi tényezők kézben tartása az ön feladata és felelőssége lesz.
- Értettem. - mondta Gréta és a szorongását fokozatosan kíváncsiság váltotta fel.
 - Az új név, amit kaptak, még ha fedi is a régi rövidítést, részben más szerkezeti felépítést takar. Informatikai-infrastruktúra Védelmi Osztály mostantól a hivatalos, de csak kevesek által ismert nevük. Azzal, hogy az osztagot osztállyá bővítettük nagyobb önállóságot és minden tekintetben jelentősebb forrásokat kaptak. Ennek megfelelően rövid időn belül fel kell töltenie az állományt minimum öt operatív, öt IT és öt-hat adminisztratív-többfeladatú személlyel. Javaslom, hogy azokat részesítse előnyben, akikkel már dolgozott együtt a csoport, illetve egyéb helyről hosszabb ideje ismernek. Semmiképpen sem szeretném, ha egy, természetesen csak elméletileg megengedetten készülő csoportképükről, a Zrínyi Miklós nemzetvédelmi egyetem egy nemrég végzett csoportja mosolyogna le a szemlélőre. Az ellenség sem hülye, aki csak megfordul valamelyik felső szintű képzési intézményben, azonnal regisztrálásra kerül náluk, mint potenciális veszélyforrás. Szóval legyen kreatív! Százhatvannyolc órán belül szeretném a jelentését hallani a sikeres átszervezésről.
 - Természetesen mindent megteszek a megfelelő eredmény elérésének érdekében. - reagált Gréta kissé halk, de magabiztos hangon.
 - Ez az ön érdeke is Mátéffi. Gondolom nem kell mondanom, hogy egy újabb kudarc megpecsételné a maga és minden embere sorsát is. És itt most nem arra gondolok, amit az elődje, Helczinger, alias Szabó ezredes oly előszerettel hangsúlyozott, miszerint ”mennek a darabolóba”. Egy normális országban, békeidőben egyetlen katonát sem ölnek meg csakúgy pusztán mert nem volt eléggé eredményes, nemhogy emberek tucatjait tüntetnék el egyik pillanatról a másikra. A likvidálás, ma már leginkább csak félelemkeltő pletyka. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy soha, senkivel sem történik meg... Ugyanakkor a cég pokollá tudja tenni az élettét bárkinek. Olyan mértékben is, hogy ahhoz képest a hirtelen halál egy kegyes eljárásnak számít. Ezt nyugodtan elmondhatja minden jelenlegi és leendő munkatársának, mintegy előzetes figyelmeztetésként.
- Értem, átadom nekik az üzenetet. - nyelt egy nagyot Gréta.
- Most jöjjön ide az asztalhoz, vegye el a papírlapot amit az asztal közepén talál és olvassa át. Szóljon ha végzett vele.

Gréta az asztalhoz sétált és felemelte a sűrűn telegépelt papírt, gondosan átolvasta kétszer is a rajta álló szöveget, majd egyet hátralépve megszólalt:
- Mindent elolvastam és megértettem.
 - Nagyszerű. Akkor most tegye az asztal előtt álló iratmegsemmisítőbe. Mostantól csak a memóriájában bízhat. - mondta A Szem nyomatékosan. - A dohányzó asztalon, a szervírozó tálca alatt talál egy borítékot. Azt vegye magához és később, ha biztonságos helyen és egyedül van olvassa el a levelet, amit benne talál. Elolvasás után természetesen azt is semmisítse meg. Most egyenlőre ennyi. Egy hét elteltével én keresem majd magát. Barátkozzon meg a gondolattal, hogy egy olyan főnöke van, akit maga nem tud elérni. Természetesen idejönnie semmi értelme, hacsak nem én hívom, mert még a kapun sem fog bejutni bármilyen indokkal hozakodik is elő.
- Értem és tudomásul vettem. Akkor várom, hogy jelentkezzen. - válaszolt Gréta és az ajtó felé indult.
- Még valamit, őrnagy. A mi szakmánkban nagyon fontos, hogy az emberek el tudják választani a szakmai tevékenységüket a magánéletüktől, minden helyzetben. Ezt a szabály ami évszázadok alatt emberi életek tíz-, talán százezreivel lett megerősítve. És ez önre éppúgy, mint minden egyes beosztottjára is egyértelműen vonatkozik. Mindannyian emberek vagyunk, nem tilthatom meg és részben lehetetlen is lenne megakadályozni, hogy legyen magánéletük, de aki azt nem tudja élesen elkülöníteni attól, amit munka jelleggel csinál, azzal vagy a sors végez előbb utóbb, vagy én személyesen. - mondta A Szem és hangosan nevettet a saját poénján.
- Tudomásul vettem. - válaszolt Gréta, de neki valahogy nem volt kedve nevetni. - Kérek engedélyt a távozásra.
- Ne ilyen sarkosan, már mondtam. Egyébként pedig elmehet. Jó munkát.
- Köszönöm.

Néhány másodperc múlva az acélajtó visszacsusszant a helyére a távozó mögött. És Gréta a folyosón lépdelt a kijárat felé. Vegyes érzések kavarogtak benne. Kicsit megkönnyebbült, de ugyanakkor kellően szorongott is. Szerette volna, de nem igazán tudta elképzelni, hogy mit hoz a jövő.

Amikor egy fél óra múlva hazaért és bezárta az ajtót maga mögött, mintha hirtelen minden ereje elhagyta volna. Éppen hogy csak el tudott botorkálni a hálószobáig és lerogyott az ágyra. Olyan érzése támadt mintha egy idegen helyen lenne nem is a saját lakásában. Igaz az elmúlt hetekben nem sok időt töltött otthon a Helczinger Karola-féle ügy miatt. És ez fokozottan igaz az elmúlt alig egy hétre. Először is az IVO-beli támadás után, amikor a műszakiak kimentették a föld alól, három napot töltött a kórházban megfigyelés alatt, hogy biztosak legyenek benne, hogy sem az átélt sokk, sem a füst és egyéb gázok nem tettek maradandó kárt benne. Na és persze azért is, hogy napi huszonnégy órában szem előtt legyen. Természetesen már a kórházban megkezdték a részletes kikérdezését, amit aztán a kórházból való kijövetele után azonnal egy két napos katonai-ügyészségi meghallgatás követett. Ez idő alatt végig távol tartották a volt beosztottaitól, akiket egyébként már az ő kórházi megfigyelése alatt meghallgatott az ügyészség különleges, kizárólag erre a célra létrehozott csoportja. Azután külön a lelkére kötötték, hogy újabb intézkedésig ne is keresse a kapcsolatot a volt beosztottaival. Akkor azt hitte hosszú várakozásra kell berendezkednie, de alig egy nap telt el és a tábornok behívatta magához, aztán egy órán belül A Szemnél kötöttek ki. Most pedig itt áll, illetve jelen pillanatban hever élete egy teljesen új szakaszának a küszöbén. Maga is csak lassan, nehezen hiszi el, hogy ezt az egészet így megúszta.

Lassan felkászálódott az ágyról és kibotorkált a konyhába. Rövid gondolkodás után kávé helyett inkább teavizet rakott fel melegedni, bár ezzel együtt sem gondolta, hogy túlságosan jól fog aludni a rövidesen elkövetkező éjszaka. Amíg a víz lassan forrni kezdett kiment az előszobába és a kabátja belsőzsebéből előszedte a levelet amit A Szem későbbi elolvasásra adott neki az irodában. Amíg elkészítette a teáját letette a konyhaasztalra, aztán a csészével a kezében mellé telepedett. Feltépte az egyszerű, fehér borítékot és kivette belőle az alig fél gépelt oldalt kitevő levelet. Teáját lassan kortyolgatva olvasni kezdte.
 - Úristen. - nyögött fel önmaga számára is váratlanul az első néhány sor után miközben a teáscsésze csörömpölve hullott a padlóra erőtlenné váló ujjai közül. - Atyaúristen. - mondta még egyszer valamivel hangosabban, majd fergeteges sebességgel olvasta tovább a rövidke levelet, amíg a végére nem ért. Aztán újra az elejétől, még legalább háromszor.
- Ez lehetetlen. - dadogta remegő ajkakkal, miközben szíve vadul kalapált és a hátán hideg verejték kezdett lefelé csordogálni. Végül még egyszeri átolvasás után apró darabkákra tépte a papírt és rövid gondolkodás után lehúzta a WC-n. Megpihent egy percre a kád szélére ülve, aztán vett egy rövid, langymeleg zuhanyt, ami után végső erejével elvergődött az ágyig ahol lassan, pityeregve álomba merült. A stressz átmenetileg győzedelmeskedett az idegei felett.

Szólj hozzá!

Hacktion - Újratelepítve

2012.09.24. 21:05 csaki-de

Tűzbefagyva


 

 

    András arcából kifutott a vér, meg kellett kapaszkodni az asztal szélébe, nehogy rongybaba ként hulljon a földre. A kijelzőn jól látszott ahogyan a bomba visszaszámlálója a három perchez közelít. A többiek egy kicsit lassabban fogták fel amit látnak, de két másodperc múlva már mindannyiukat kiverte a hideg verejték, amikor ráébredtek, hogy Grétára és Bettyre a biztos halál vár, alig több mint három perc múlva a szerverszobában, a bombával összezárva.
- András, csinálj már valamit! - törte meg a fagyos csendet Maya.

- Mit? És miért pont én? - jött a válasz síron túli hangon, mintha nem is egy máskor csupa indulat és energia parancsnokhelyettes sajkait hagynák el a szavak.

- Ha nem Te, akkor valaki más, csak állítsa már már meg azt az átkozott visszaszámlálást. - üvöltött Wotan a hangját vesztett András helyett is.

- A liftaknához vezető folyosó részben beomlott, valószínűleg az akna maga is. Ezen kívül az egész létesítmény súlyosan rongálódhatott, ezért nem tudnak ők sem a szerverszobából a bomba mellől kimenekülni. Ember nincs aki oda tudna jutni 3 percen belül . - referált Kelemen százados tárgyilagosan.

- Akkor most tétlenül kell végignéznünk ahogy az idő lepereg és jön a nagy bumm? - kérdezte Daemon bizonytalanul.

- Miért nagyokos, Te talán bombaszakértő vagy, így csak az tart vissza a segítségben, hogy nem tudsz lejutni hozzájuk? - fakadt ki András, aki közben kezdte újra megtalálni a megszokott hangját.

- Ezt nem állítottam. - húzta el a száját Démon kedvetlenül. - De legalább gondolkodjunk, hátha sikerül kitalálni valamit.

- És ha kisütünk valami okosat azzal mire megyünk? Kommunikálni sem tudunk velük. A kapcsolat teljesen egyirányú, mi látjuk őket és slussz. - állapította meg a könyörtelen tényeket Wotan. - A legjobb ötlettel sem mennénk semmire, mert ha van is egy mentőötletünk, azt maximum megtarthatjuk magunknak.

- Kispajtás, Te egy géniusz vagy. Nobel díjat akarsz esetleg kapni azért, hogy ilyen szépen összefoglaltad mindazt amit magunktól is nagyon jól tudunk? - üvöltötte András vörösödő fejjel, már szinte száz százalékig visszatalálva a régi önmagához.

- Hűtsétek már le magatokat! Az, hogy itt versenyt üvöltöztök egymással az nem segít rajtuk ott lent. - próbálta a beszélgetést értelmesebb mederbe terelni Daemon.

- A C4-es és a hozzá hasonló plasztikus robbanóanyagok reakcióképessége jelentősen romlik extrém hideg környezetben... - motyogta maga elé Maya üveges tekintettel.

- Mi van? - zökkent ki András a saját maga gerjesztette dührohamából. - Miről zagyválsz itt?

- Azt hiszem azt akarja mondani, hogy ha sikerülne alaposan lehűteni a bombát 1-2 percen belül, akkor lenne esélyük arra, hogy egy kisebb detonációt valahogy túléljenek.. - élte bele magát Wotan gyorsan szerelme ötletébe.

- Lehűteni? Mennyire? - kérdezte Daemon.

- Nem tudom. Sohasem foglalkoztam ennyire behatóan robbanóanyagokkal. -bizonytalanodott el Maya. - Mínusz ötven, vagy még inkább száz fok... mit tudom én. De minél hidegebb annál jobb.

- És mégis mivel, amikor egy kis szobában vannak összezárva egy nagy rakás szervergéppel, amik éppenséggel még a saját hűtésükkel együtt is inkább meleget termelnek, mint hideget. Esetleg úgy gondoltátok, hogy majd felváltva fújják, amíg le nem megy mínusz ötven alá? - fanyalgott András.

- A szervergépek az elektromos áramot alakítják hővé, mintegy mellék hatáskén, miközben dolgoznak. Viszont éppen emiatt az elektromosság miatt van tele a szerverszoba széndioxidos oltókészülékekkel. Amik viszont működési elvüket tekintve éppen hogy nagyon is komoly hideget termelnek használatuk során. Egészen pontosan nem emlékszem, de valahol mínusz kilencven fok körül van az oltási hőmérsékletük. - csapott a homlokára mosolyogva Daemon.

- Bocs cimbi, de a széndioxid felejtős. Lehet ugyan, hogy egy-két készülék felhasználásával sikerülne a cuccot kellő mértékben lehűteni, bár valószínűleg csak rövid időre, de a helyiség levegőjébe kerülő rengeteg széndioxid ugyanúgy kinyírná őket, mint a bomba. - hervasztotta le a mosolyát Wotan gyorsan. - Főleg most, hogy a robbanás miatt a szellőztető rendszer valószínűleg leállt, illetve csökkent hatékonysággal működik, ha működik.

- A francba, erre nem gondoltam.

- Várjatok gyerekek! A folyékony nitrogén az ugye hideg? - tette fel a rendkívül egyszerű kérdést András.

- Mi az, hogy hideg... A nitrogén mínusz százkilencvenkét fokon válik folyékonnyá. De a gyakorlatban általában pár fokkal hidegebb az egyszerűbb tárolhatóság végett. - villogtatta ismereteit Wotan. - De miért kérdezed? Van esetleg a zsebedben egy termoszra való belőle?

- Ha lenne se tudnám eljuttatni a lányokhoz ebben a másfél percben ami még a rendelkezésükre áll. De szerencsére erre nincs is szükség, mert egy 20 literes tartályra való van belőle éppen a szerverszobában. Talán egy éve szereztük be, amikor Zoli különlegesen magas órajelű processzorral szerelt nagy teljesítményű szervergéppel kísérletezett. Ennek a specilális processzornak a hűtéséhez kellett folyékony nitrogén. De végül is alig használt el belőle valamennyit, mert persze nem volt igazán ideje a projecttel foglalkozni.

- Akkor van esély. - ujjongott Maya. - Illetve... Mi már tudjuk a megoldást, de hogyan fognak ők is tudomást szerezni róla?

- Ezt bízzátok rá. - mondta Daemon. - Van egy ötletem, aminek működnie kell. Feltéve, hogy nem becsülöm túl Grétáék szellemi teljesítőképességét stresszhelyzetben. Megjegyzem az ő érdekük, hogy ne csalódjak bennük.

- Nem tudom, mi a terved, de tartsd észben, hogy a bombának kell a tartályba kerülnie és nem pedig a gázt a bombára önteni, ha optimális hatást akarunk elérni. - jegyezte meg Maya aggódó arccal.

Daemon bólintott, de ujjai közben már sebesen szántották a laptop billentyűzetét. Versenyt futott az egyre fogyó idővel.




A két nő szótlanul ült a vészvilágítás által biztosított fálhomályban, miközben a szállongó por lassan, de folyamatosan ülepedet le rajtuk.
- Ezt jól elszúrtuk. - törte meg a csendet végül Gréta. - Az állandó nagy kakaskodásnak az lett a vége, hogy itt fogunk kipurcanni összezárva teljesen egyszerre, kábé két perc múlva.
- Tyúkok nem tudnak kakaskodni kedves őrnagyom. És ha nagyon akarod, akár most azonnal is fejbe lőhetlek, akkor tied a vitathatatlan elsőség és még a végzet sem sodor velem sorközösségbe. - válaszolta Betty tettetett flegmasággal.
- Köszönöm, ezt inkább kihagynám. Viszont valami építő jellegű ötletet szívesen vennék, amivel kimászhatnánk a szarból.
- Ugyan mire gondolsz? Két perc alatt ássam ki az ajtót eltorlaszoló törmeléket pusztakézzel, minimum a liftaknáig, vagy még inkább a felszínig? Vagy szeretnéd ha megpróbálnám szétszerelni a bombát? - paprikázta fel magát Betty. - Sajnos drágám, el kell, hogy áruljam neked, hogy túlságosan mélyreható tűzszerész kiképzést sohasem kaptam. És bármiféle, minimális szerszám nélkül még kiképzetten se lenne sok esélyem. De esetleg Te, a mindenben jártas zseni, megpróbálhatod a tíz ügyes kis ujjacskáddal, ha gondolod.
- Örömmel nyugtázom, hogy még itt a halál torkában is én vagyok a legfájóbb pont az életedben. - futott át egy keserű mosoly Gréta arcán.

Kisvártatva folytatta volna, de a Puli elektromotorjai felzümmögtek és a kis szerkezet megmozdult. Mindketten felkapták a fejüket és odafordították a tekintetüket.
- Hihetetlen, hogy ezeknek odafent most sincs jobb dolguk, mint a Pulival szórakozni. Jegyezte meg lemondóan Betty.
- Várj csak... - mondta Gréta és feltérdelt.

A puli lassan, de határozottan megközelítette a bombát, majd éppen csak egy leheletnyit neki koccant. Ezután hirtelen eliramodott az ellenkező irányba a félig bedőlt ajtó felé. Egy gyors manőver után fémes csattanással nekiütközött valaminek a félhomályban. Ezután ismét irányt váltott és visszaszáguldott a bombához és hajszálnyira előtte megpördült és újra célba vette az ajtót. És néhány méteres vágta után újabb, még hangosabb fémes csattanás következett. Ezután az apró szerkezet őrül pörgés-forgásba kezdett egy helyben. Apró fényszórója másodpercenként újra és újra végig söpört valami nagy fémes felületen, alig karnyújtásnyira az ajtó jobb oldalán.
- Az meg mi a franc ott? - kérdezte Betty nagy adag bizonytalansággal a hangjában. De közben már féltérdre emelkedett, majd lassan felállva, görnyedt testtartásban elindult az ajtó felé.
- Óvatosan. - suttogta Gréta, de már maga is talpon volt és követte. Betty közben felemelte a Pulit, hogy a fényszóróját zseblámpaként használhassa.
- Egy fémtartály. - állapította meg Betty.
- Egy tartály folyékony Nitrogén. - mondta Gréta, amint elolvasta a tartály nyakán függő tanúsítványt.
- Mutasd csak. - mondta Betty és letette a Pulit a padlóra és átvette Grétától a a fém lapocskát, amit az a tartály nyakáról emelt le. - Húsz liter folyékony nitrogén. De mi a fenét kéne kezdenünk vele? Vagy miért igyekeznek azok, onnan fentről felhívni rá a figyelmünket?

Mintegy válaszként a Puli elrugaszkodott a lába mellől és ismét a bombához gördült és most ott kezdett eszeveszett pörgésbe, hogy aztán kisvártatva újra veszett kutyaként a tartálynak rontson.
- Azt hiszem már értem. - szólalt meg Gréta ekkor. - Azt akarják, hogy a rakjuk a bombát a tartályba.
- Annak meg mi értelme lenne? Egy ilyen jó kis acéltartály csak a repeszhatást fokozza a robbanáskor.
- Én sem tudom, de bízzunk benne, hogy ők tudják. Különben sincs semmi egyéb ötletünk sem, tehát, kövessük azt akinek van. - mondta Gráta, miközben már a bomba mellett térdelt. - Csavard le a tartály fedelét. Igyekezz, már csak 45 másodperc van a detonációig. De vigyázz, hideg lehet a gáz, ami kiáramlik.
- Van itt valami kesztyű szerűség a felette lévő polcon, szerintem ezt ehhez találták ki.
- Rendben, akkor hozom Karola ajándékcsomagját.
- Add ide, rajtam van a kesztyű, Te csupasz kézzel nem rakhatod bele, ha nem akarok szó szerint lefagyasztani a kezeidet. - mondta Betty és a robbanószerkezetért nyúlt.
- Tessék, de vigyázz, ki tudja mi történik.
- Jó majd vigyázok. - kelletlenkedett Betty, majd lassan a tartály fölé emelte a csomagot.
- Várj! - kiáltotta hirtelen Gréta.
- Mi van? - rezzent össze Betty a váratlan kiáltásra.
- Bármi is történik most azt akarom, hogy tudd... - kezdte Gréta.
- Mondd, neked teljesen elment az eszed? Ez az átkozott kijelző 30 másodpercet mutat és Te most akarsz elkezdeni moralizálni, vagy mifene? - kérdezte Betty, miközben lassan beleengedte a bombát a tartályba. - Most pedig a fedelet gyorsan... Így ni. Zárva.
- És most? - kérdezte Gréta zavartan.
- Húzódjunk a legtávolabbi sarokba a gépek mögé.
- Ha ezt most véletlenül megússzuk, szeretnék majd leülni veled négyszemközt egy nyugodt beszélgetésre.
 - Majd meglátjuk. Először is ússzuk meg, ha lehet. - morogta Betty miközben mindketten bepréselték magukat a fal és a szerverpolcok közötti szűk résbe.




Egyszerre nyolc ököl emelkedett a magasba az asztal körül és férfias üvöltés keveredett női sikongatással.
- Megcsinálták. - nevetett felszabadultan András.
- Én tudtam, hogy Gréta megérti majd, hogy mit akarok mondani a Pulival. - vigyorgott Daemon szélesre húzott szájjal.
- Várjatok srácok, még nincs igazán vége. A kütyü még kábé tíz másodpercig ketyeg... aztán meg... ki tudja. - szakította félbe Wotan egymás önfeledt hátba veregetését.
- Tíz, kilenc, nyolc... - kezdett Maya visszaszámolni kissé remegő ajkakkal.
- Hét, hat, öt, négy, - vették át a többiek is az időzítő szerepét, mintegy megbabonázva. - három, kettő, egy …

Visszafojtott lélegzettel meredtek a monitorra mindannyian, aztán... Nem t9rtént semmi. A Puli által sugárzott képen semmi, de semmi változás nem látszott az előzőekhez képest. Minden ugyanolyan nyugodt volt és a por is zavartalanul szállongott tovább a levegőben.
- Talán csak lelassult... Vagy én számoltam el magamat az idővel kapcsolatban. - hebegte Wotan.
- Végül is az volt a cél, hogy lelassuljon. Úgy néz ki, hogy sikerült időt nyernünk. - nyugtatta meg Maya. - A kérdés az, hogy mire használjuk ezt az időt.
- Egy különleges műszaki egység mát megkezdte a csatorna rendszer felőli folyosó átjárhatóvá tételét. - szólt közbe Kelemen százados. - Azt sajnos nem tudjuk mennyi időre lesz szükségük, de feszített tempóban dolgoznak.
- Ezt aztán gyors volt. - húzta fel a szemöldökét meglepetten András.
- Már akkor riasztotta őket, amikor az őrnagy megemlítette a folyosó létezését. Szerencsére alig 15 perc alatt ideértek a riasztás után.
- Tehát már az első robbanás előtt munkához láttak?! Ember, ezt miért nem mondta eddig? - kérdezte András feszülten.
- Nem éreztem különösebben fontosnak. És mindaddig nincs is igazán nagy jelentősége, amíg nem sikerül a szerverszobába bejutniuk. - felelte a százados szárazon. - Ugyanis a bomba továbbra is bármelyik pillanatban felrobbanhat.
- Igaz. Bólintott rá Daemon. - Most már valóban nincs más amit tehetnénk, minthogy várunk.

 

 

 

 - Te is hallasz valami zajt? Vagy csak az én fülem cseng a süket csendtől? - kérdezte Betty lélegzetvisszafojtva.
- Igen, mintha valami kopogtatás szerű lenne. - válaszolt Gréta kisvártatva. - De nem az ajtó felől jön az biztos.
- Akkor marad a fal, vagy a mennyezet. Mert alattunk már csak az édes anyaföld van. - mondta Betty szarkasztikusan.
- Azt hiszem valaki bontja a menekülő alagút torlaszát. - gondolkodott Gréta hangosan. - Jönnek értünk.
- Éppen ideje. Már több mint egy órája vagyunk ebbe a szűk résbe bepaszírozódva. Alig kapok levegőt.
- Alig ismerek rád. Te nyafogsz. - nevetett Gréta halkan. - A kőkemény Kőrösi Betty nyafog. Ha ezt elmondom a srácoknak odafent, hát nem fogják elhinni.
- Először is nem nyafogok, csak átkozottul unom már a helyzetet. Főleg, hogy veled vagyok itt összezárva. Másodszor én is emberből vagyok, még ha nehéz is elhinned. Harmadszor pedig, ha bármit is mondasz azoknak odafent akkor halott ember vagy. Ezt viszont ne vedd fenyegetésnek, inkább egy rendkívül komoly ígéretnek. - duzzogott Betty.
- Ha lenne kedvem, akár meg is ijedhetnék. De abból mára már volt éppen elég. Úgyhogy majd gondolkozom azon amit mondtál. - jött a flegma válasz. - Egyébként miért térdeltettél le engem is Karolával együtt? Be akartál paráztatni, vagy komolyan gondoltad, hogy mint egyetlen élő szemtanút, engem is elteszel láb alól?
- A helyzet az, hogy az eredeti tervem szerint, – kezdett bele Betty kisvártatva az egyre fokozódó kopogás és csörömpölés közepette, - a dolgoknak úgy kellett volna történnie, hogy...

        Ebben a pillanatban betondarabok repültek szerteszéjjel nagy porfelhő kíséretében és dübörögve átszakadt a fal alig egy méterrel mellettük. Majd egy másodperc múlva egy védősisakos fej jelent meg a résben és sisaklámpájának erős fény végigpásztázott a helyiségben.


Betty és Gréta hunyorogva lépett ki a napfényre, a műszaki alakulat katonái támogatták őket mindkét oldalról. Lassan körülhordozták a tekintetüket az elhagyatott környéken.
- Ez azért egy tűzforró helyzet volt, csak szerencsére fagyos véget ért. Azt se hittem volna, hogy még egyszer a saját szememmel fogom látni ezt a szívmelengető, csodás helyet. - jegyezte meg Betty epésen, de jó adag megkönnyebbüléssel a hangjában.
- A környék valóban nem egy Rózsadomb, de én igazán örülök, hogy láthatom, mert ez azt jelenti hogy élek. Hacsak nem álmodom éppen... - reagált Gréta. - És annak is örülök, hogy minket nem sokan láthatnak, ahogy most kinézünk. Van annak némi előnye, hogy a cég hermetikusan lezáratta a környéket.
- Látod, egyszer az életben hasznát veszed a hírszerzős kapcsolataidnak. - nevetett Betty felszabadultan. - Ajánlom becsüld meg magadat. És, hogy én is hozzájáruljak a jó közérzeted elmélyüléséhez, megígérem, hogy most egy jó ideig nem fogsz engem látni.

Ezekkel a szavakkal kezet nyújtott Grétának és sarkon fordult, miközben az IVO maroknyi csapata éppen feltűnt az út végén és lélekszakadva rohant feléjük. Ekkor azonban csikorgó gumikkal egy fekete furgon fordult be a sarkon és éles fékezéssel éppen mellettük állt meg. A jármű oldalajtaja hangos csattanással csúszott félre, a tábornok ült benne két kommandós társaságában.
- Azonnal szálljanak be mind a ketten. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, miközben a maszkos intervenciósok lövésre emelték a fegyvereiket. A két nő egymásra nézett, majd vállat vonva beszálltak a kocsiba. Az ajtó újra csattant mögöttük és a sofőr gázt adott. A fekete furgon öt másodperc múlva eltűnt a rohanva közelítő IVOsok elől.
- Ez meg mi a franc volt már megint? - kérdezte András üvöltve és dühösen toppantott. De a kérdésére csak a furgon távolodó motorzaja felelt. A társai csak értetlen arccal pislogtak körbe.

2 komment

Bootlog

2012.09.22. 17:31 csaki-de

 Szívélyes üdvözletem minden Hacktion rajongónak és mindazoknak akik érdeklődnek ez iránt a nem szokványos témájú televízió sorozat iránt. Az eddig két évadot megélt széria most elkezdődött harmadik évadja markáns különbségeket mutat az eddig megszokottakhoz képest. Nem áll szándékomban azt állítani, hogy ezáltal az adott mű rosszabb lett, sem azt, hogy jobb. Viszont az kétségtelen, hogy nagyon más, mint eleddig volt. 

 Az eddigi két évad során ugyan nem ért el, sőt nem is ostromolt csúcsokat a nézőszám tekintetében ez a nálunk különlegességszámba menő sorozat, de kétségtelenül kialakult egy rajongótábora, akiknek most talán hiányzik az eddig megszokott csapat és történetvezetés. Az sem mellékes, hogy az új évad első epizódja egyáltalán nem adott választ, mi több nem is foglalkozott, az előző évad utolsó epizódjának végén nyitva hagyott, mondhatni égető, kérdésekre. Ez pedig azokban is hiányérzetet kelthetett, akik ha nem is rajongói a sorozatnak, de akár jobb híján is, de nagyjából követték a televízióban.

 Ezen blog keretein belül azt a célt tűztem ki magam elé, hogy mindazoknak, akik a jelenleg látható folytatás mellett (esetleg helyett) az eredeti szál lehetséges történéseit szeretnék megismerni, egy alternatívát kínáljak az általam megírt, autentikusságra törekvő folytatással.

 A történet megírásával és közreadásával nem kívánok semmilyen anyagi, vagy egyéb egzisztenciális előnyhöz jutni semmilyen formában. Remélem a jogtulajdonos és az ötletgazda (ötletgazdák) ezt megértik és nem fogják elkaszálni a blogot. Továbbá előre is bocsánatot kérek az eredeti sorozat írójától, Fonyódi Tibortól, amiért egy kicsit elcsenek az éceszből, de ígérem, hogy igyekszem nagyon módjával használni mindazt, ami eredendően nem az enyém.

 A tervek szerint mostantól minden hétfőn késő este az új évad aktuális epizódjának vége után publikálom az általam írt történet egy-egy újabb fejezetét. Remélhetőleg legalább néhány ember megelégedettségére.

 A felesleges viszályok és utálkozások megelőzése végett már itt és most az elején közzéteszem a blog komentelésével kapcsolatos irányelveket, amiket legjobb szándékom szerint mindvégig követni fogok, bármilyen hosszú, vagy rövid életű legyen is a blog.

  1. Minden politikai (még inkább aktuálpolitikai) tartalmú hozzászólás automatikusan repül. Ez a blog nem erre a célra lett létrehozva.

  2. Minden reklám, oldalajánló, egyéb link automatikusan repül, ha a mögötte lévő tartalom nem köthető szorosan a blog témájához. Indoklás lásd mint fent.

  3. Minden a komentelők közötti személyeskedő, különösen sértő hozzászólás repül. Nem ezért ”vagyunk itt” és nem ezért van a komentelési lehetőség.

  4. Minden szándékosan durván megfogalmazott, illetve személyeskedő kritika kimoderálásra kerül. Nem azért mert nem bírom a kritikát, hanem mert elvárom mindenkitől aki felhatalmazva érzi magát kritikát mondani valami felett, hogy azt minimum egy adott színvonalon tegye. Példával szemléltetve: ”Azt kell, hogy mondjam, hogy ilyet a három éves kishúgom is tudna írni.”. Ez rendben van, ha nem is értek vele egyet, érdemben cáfolni semmiképen sem tudom. De: ”Te szerencsétlen fostalicska, tetű állat. A majom különbet szarik ennél.”. Ez nincs rendben. És nem a tartalma miatt, hanem a megfogalmazás okán.

23626526.jpg

Nos, első nekifutásra ennyi. Hétfőn este 9 után mindenkit szeretettel várok az első fejezet olvasása végett.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása