Az őrparancsnok ellenőrizte a nyílt-parancsot, amit Vicces átnyújtott neki, majd intett hogy nyissák fel a sorompót. A mikrobusz átgördült a felnyitott sorompó alatt és nagyjából ötven méter megtétele után leparkolt az alumínium hullámlemezzel borított raktár mellett. Éppen csak, hogy elkezdtek kikászálódni a kocsiból, a részben még félálomban lévő IVO tagok, amikor az épület mögül előballagott egy férfi, szürke munkásruhában, zsebre tett kézzel. A csapat tagjai nem igazán figyeltek fel rá, és aki mégis, az meg volt róla győződve, hogy valami polgári alkalmazott, aki karbantartóként dolgozik a lőtér létesítményein.
- Jó reggelt! - mondta a férfi, amikor a kocsi mellé ért, a toporogva várakozó csoport közelébe. De a jelenlevők előzetes várakozása ellenére nem sétált tovább, hanem továbbra is zsebre tett kezekkel megállt Vicces előtt.
- Jó reggelt! Miben segíthetek? - kérdezte a nő kissé zavartan.
- Momentán nem hiszem, hogy bármiben is tudna segíteni, de értékelem a jó szándékát. - mondta a férfi elnéző mosollyal az arcán. - Viszont én kifejezetten azért vagyok itt, hogy segítsek maguknak. Én vagyok a kiképzőjük.
- Bocsánat. - pirult el Vicces a helyzetet újraértékelve. - Tudja a ruházata megtévesztett. Nem hat túlságosan katonásan.
- Nem véletlenül. Egyébként nem is biztos, hogy katona vagyok. - kacsintott a kiképző szemtelenül. - Viszont akkor éppen az lenne jó álcázás, ha katonának lennék öltözve. Micsoda paradoxon. Nem igaz?
- De, minden bizonnyal. - hagyta rá Ideg unottan. - De ha nem filozófiai kiképzőnek küldték hozzánk, akkor talán tovább is léphetnénk innen. Mármint hogy a raktár mellől. Mert gondolom nem itt a parkolóban akarja elkezdeni a speciális kiképzésünket.
- Türelem barátom, türelem. Ha jól értesültem az ön szakmájához feltétlenül szükséges egy nagy adag türelem. Tehát annak a gyakorlását máris elkezdheti, akár itt helyben is.
- Legmélyebb sajnálatomra nem tudok róla, hogy jelen pillanatban a maga barátja lennék. - jött elő a szokásos feszültség az IVO parancsnokhelyetteséből. - Igaz szerencsére azt sem gondolom, hogy az ellensége kellene, hogy legyek. Viszont ameddig sem a nevét, sem a rangját nem ismerem, addig nemhogy barátságra, de a köztünk lévő függési viszony tisztázására sincs esély.
- Nem örülök neki, hogy a napot azzal kell kezdenem, hogy elkedvetlenítem magát, de sem a nevemet, sem a rangomat nem áll módomban megosztani önnel. Ezért annyiban tudunk maradni, hogy én vagyok az önök kiképzője és mint ilyen, a kiképzés ideje alatt, rangtól függetlenül mindannyiuknak én parancsolok. - jött a határozott válasz.
- Rendben. Akkor javaslom, hogy ne is húzzuk tovább az időt, hanem kezdjünk bele. - javasolta Vicces a további szópárbajt megelőzendő.
- Kövessenek. - válaszolt a kiképző beleegyezőleg, majd sarkon fordult és hátra sem nézve elindult a lőállások irányába. Az IVO kis csapata szó nélkül követte, még ha nem is egekbe törő lelkesedéssel. A lőtér közepéhez képest kissé félreeső, speciális gyakorló területre igyekeztek, ahol többek között az épületeken belüli tűzharcot szokták gyakorolni a különleges egységek tagjai.
- Ennek megvan az az előnye, hogy be tudjuk csukni az ajtót és így jobbára magunk között vagyunk. - mondta a kiképző, amikor mindannyian belül kerültek a kulissza szerűen megépített, kétemeletes ház bejáratán. És a nyomaték kedvéért már nyúlt is a kilincs után és becsukta az ajtót.
- Nem mindennapi lehetőség, hogy ilyen jó társaságba került a kiképző úr. - jegyezte meg erre Alfa, kissé kötekedően.
- Majd igyekszem megbecsülni magamat. - vette a lapot a kiképző. - Bár egyenlőre nem igazán rendelkezem közvetlen információkkal arról, hogy milyen jó ez a társaság. Közös főnökünk ugyanis elsősorban az önök által elkövetett hibákról mesélt nekem részletesen. A kiugróan jó teljesítményüket sajnos elfelejtette részletezni. De feltételezem, azért olyan is előfordult, hogy valamit jól csináltak. Még ha csak véletlenül is...
- Azt hiszem azért vagyunk itt, hogy segítsen nekünk a további hibák elkerülésében. - szólalt meg békítőleg Vicces.
- Igen, valóban. És minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a maximumot hozzam ki magukból, azt megígérhetem. - bólintott a kiképző. - Remélem az alapfokú fegyverkezelést senkinek sem én kell, hogy megtanítsam. Mindannyian lőttek már minimum maroklőfegyverrel?
- Ami engem illet, nem igazán mondhatom magam gyakorlott lövésznek. - hebegte Wotan szégyenkezve.
- Ember, azt akarja mondani, hogy még soha életében nem lőtt minimum pisztollyal? - emelkedett meg vészjóslóan a kiképző hangja.
- De lőttem. Egyetlen egyszer. Erre az emberre itt. - mondta és Idegre mutatott. - Szerencsére nem találtam el.
- Na jól nézek ki. Szép kis csapatot kaptam a nyakamba. Jobb ha lelkileg felkészülnek rá, hogy hosszú napunk lesz. És nem csak ma, hanem a héten minden nap.
- Nem kell aggódni, általában gyorsan tanulok. - mentegetődzött Wotan.
- Azt majd meglátjuk. - morogta a kiképző. - Most mindenki vegyen el egy fegyvert az asztalról és lássunk munkához.
Az ebédszünet kezdetekor Vicces és Ideg elbúcsúztak, hogy leváltsák Bétát és Daemont. Így az ebédszünet végére ők is szerencsésen befutottak és be tudtak kapcsolódni a kiképzési programba.
- Remélem az újonnan érkezetteknek nincsenek problémáik az alapszintű fegyverkezeléssel kapcsolatba, mert nagyon rühelleném, ha megint elölről kellene kezdenem az egész programot maguk miatt. - futott neki a kiképző a délutáni etapnak.
- Különleges kiképzést kaptam a honvédség speciális alakulatánál, minden lehetséges kézifegyver használatából, közelharcból, harcászatból és taktikából. Remélem ez elég. - fintorgott Béta.
- Én ifi sportlövő területi bajnok voltam annak idején. - tisztázta magát Daemon is.
- Hála az égnek, ezzel akkor beljebb vagyunk. - nyugtázta a kiképző megkönnyebbülten. - A többiekkel délelőtt az alap lő-helyzeteket és célzási módokat gyakoroltuk és elpufogtattunk pár száz lőszert. Most lassan akkor rátérünk a párban és nagyobb csoportban végrehajtott csapások technikai és taktikai részére.
- Én csak azt nem értem, hogy ehhez nekem például miért kell itt lennem. - értetlenkedett Alfa. - Ezt a leckét már több mint öt évvel ezelőtt alaposan megtanultam és azóta is több éles bevetésben sikeresen vizsgáztam belőle. Ezzel a szöszivel együtt.
- Igaz.- bólintott rá a megnevezett szöszi, vagyis Béta.
- A vizsgáinak, úgyis mint bevetéseinek, sikerességéről sajnos az új főnöke kicsit másként vélekedik. - mondta a kiképző és sajnálkozva széttárta a kezét.
- Megtudhatnám, hogy pontosan mire is gondol? A TEK-es bevetéseim során soha semmi probléma sem merült fel és utólag is mindig csak dicséretet kaptam értük. Az pedig ami a közelmúltban történt, nagyobbrészt nem az én hibám volt.
- Magát vigasztalja az, amikor már halott, hogy nem a saját hibájából halt meg? - kérdezett vissza a kiképző. - A bajt sokkal ésszerűbb megelőzni, mint utána sajnálkozni miatta. De még csak nem is arról van szó, hogy mennyire ésszerű, ha bevetés közben kinyíratja magát, vagy valamelyik társát. Ennél sokkal egyszerűbb helyzetben is mondott már csődöt. Természetesen akkor sem kizárólag maga volt a hibás, de ez nem von le semmit sem a személyes felelősségéből.
- Konkrétan?
- Konkrétan például hallottam egy esetről, amikor hárman álltak körbe, célra tartott fegyverrel, egy gyanúsítottat, akit hasznos lett volna élve elfogni, de az a maguk szeme láttára simán fejbe lőtte magát, maguk meg csak álltak ott, mint egy faszent.
- Miért, mit kellett volna tennem? Lőjem le, hogy nehogy agyonlője magát?
- Rendkívül frappáns megoldás lett volna. Gondolom a TEK-nél tanulta ezt a fajta probléma megoldási módszert. - szúrt oda egyet a kiképző. - Szerintem azonban sokkal célravezetőbb lett volna inkább gyorsan és biztosan ellőni a fegyvert tartó kezet, vagy kart. Ha már a volt felettese kezét gond nélkül eltrafálta öt-hat méterről, akkor ez a célpont alig három méterről nem lett volna szabad, hogy gondot okozzon. Igaz ehhez a megoldáshoz nem a fegyverét kellett volna először használni, hanem az eszét.
- Látom nem nagyon kedvel engem már így az elején sem... - morogta Alfa.
- Nem azért vagyok itt, hogy magukba szerelmesedjek, hanem, hogy ráncba szedjem magukat. És ahhoz, hogy a fegyvert biztos kézben tudhassuk, először a fejekben kell rendet tenni. - eresztett meg egy békülékeny félmosolyt a kiképző. - Most tehát fegyverek a kézbe és mindenki a lőállásába. Gyors, de pontos célzás és aztán végtaglövés a célalakra. Mindkét karba és mindkét lábba. Máshol nem akarok golyónyomot látni. Meg vagyok értve?
- Igen. - jött az egyöntetű válasz szinte egyszerre mindenkitől.
- Helyes. És ne feledjék amit már délelőtt is mondtam, egy lövés nem lövés. Tehát: céloz, tüzel, helyesbít, tüzel. Mindezt ha lehet egy másodpercen belül. Rajta!
A következő pillanatban már lövések dörejétől és a földre hulló üres lőszerhüvelyek pendülésétől volt hangos a hely, hogy aztán alig tíz másodperc múlva újra teljes csend következzen. A kiképző lassú nyugodt léptekkel végigsétált a leeresztett fegyverrel várakozó IVO-sok mögött és a válluk felett szemügyre vette a célalakon látható eredményüket.
- Egészen ügyes, látom célozni azért valóban megtanították már. - mondta Alfa pontos lövései láttán.
- Gondolom sportlövőként kicsit jobban teljesített, ha egyszer területi bajnok volt. - jegezte meg Daemon kissé felemás teljesítményre. - Tisztában vagyok vele, hogy szokás a férfi nemi szervét a harmadik lába ként emlegetni, de ha tökön lövi az ipsét, az azért mégsem teljesen ugyanaz, mintha combon lőné. Ha nem hiszi, próbálja ki egyszer.
- Bocsánat. - pirult el egy kicsit Daemon.
- És maga mi a fészkes fenét csinált, jómadár? - kérdezte a kiképző, amikor Wotanhoz ért.
- Én kérem szépen lőttem.
- Igen? És hova?
- A célalakra. De nagyon igyekeztem, hogy a karjain, lábain kívül mást ne találjak el.
- Nagy igyekezetében még a táblát sem találta el, amin az alak van. Mit gondol éles helyzetben ez mivel jár?
- Honnan tudhatnám? - vonogatta a vállát Wotan.
- Mivel igen kis esélye van arra, hogy valaha is egy általam kiképzett személlyel keveredjen tűzharcba, így ha maga elegánsan mellé lövöldözget, akkor a másik fél egyszerűen lepuffantja. Nem számíthat rá, hogy majd jóindulatúan, csak a kezét, lábát, vagy a tökeit lövi el.
- Hát a legutolsó lehetőségnél még a lepuffantás is kecsegtetőbb. - borzadt el Wotan, amin a többiek derültek egy jót.
- Na akkor most mindenki újratölti a fegyverét és nekifutunk ennek a dolognak még egyszer. Rajta!
Wotan lassan araszolt felfelé a sötét lépcsőházban, falnak vetett háttal, miközben a homlokán apró izzadságcseppek gyöngyöztek és tenyere még az ujjatlan kesztyű ellenére is kezdett ráizzadni a pisztoly markolatára. Mögötte szorosan Béta haladt, lépcsőfokról lépcsőfokra felfelé, kezében szintén lövésre kész fegyverrel.
- Az épület előtt minden tiszta. - reccsent meg a fülükben a rádió, amikor Vicces bejelentkezett.
- Hátul is csendes minden. - hallatszott aztán az újabb információ Idegtől.
Béta előre lépett az utolsó előtti lépcsőfokra és kezével jelezte Wotannak, hogy az nézzen körül az első emelet folyosóján mielőtt kilépnek a lécsőházból. Wotan egészen lekuporodott, szinte lehasalt a lépcsőre és óvatosan kidugta a fejét a fal takarásából. Ebben a pillanatban a legközelebb lévő ajtónyílásból egy fegyveres alak vágódott elő. Wotan hasra vetette magát és tüzelt. Kétszer egymásután villámgyorsan és mindkétszer talált, majd azonnal tovább gurult fektében, mert a háta mögül újabb ajtónyitás zaja hallatszott. Béta jó tempóban lépett ki a folyosóra és féltérdre ereszkedve azonnal lőtt. Pontosan mellkason találta a célpontját.
- Fegyveres a második emeleten, balra az utolsó ablakban. Én innen nem tudom kilőni. - kelt életre a rádió ismét Ideg hangján.
- Nekem megvan.- hallatszott Tomcat hangja és azonnal utána két halk pukkanás odakintről, ami arról árulkodott, hogy hangtompítós fegyvert használ mindenki az akcióban.
- Ezek szerint a főnök a másodikon fészkelte be magát. - súgta oda Béta Wotannak és elindult a következő szintre vezető lépcső felé. Wotan feltápászkodott és követte, majd meg is előzte a kommandós hölgyet. Az akcióterv szerint ugyanis neki kellett elől haladnia, mivel a rutinos operatív sokkal hatékonyabban tudta őt fedezni, mint az fordított felállásban lehetséges lett volna. Ezt az iménti szituáció is jól mutatta.
A második szintre érve ismét óvatosan körülkémleltek, de itt semmi sem mozdult. Csend volt, gyanúsan nagy csend. Csak a folyosó legtávolabbi végében lévő, résnyire nyitott ajtón szűrődött ki némi fény és alig hallható hangfoszlányok. Wotan és Béta hangtalanul osontak az ajtó felé, miközben fejüket folyamatosan forgatták körbe-körbe a folyosón, mint egy megvadult lokátoros-kocsi. Az ajtótól alig egy méterre aztán mindketten féltérdre ereszkedtek. Béta közelebb csúszott az ajtónyíláshoz és óvatosan belesett egy apró kézitükör segítségével, miközben Wotan az ajtó másik oldalán várakozott falhoz lapulva.
- A tévé megy odabent. - súgta szinte hangtalanul, csak a száját mozgatva Béta. Majd ismét befelé figyelve megpróbálta a helyet felmérni.
- Egyes csapat, bementek? - kérdezte Vicces a rádión keresztül kisvártatva.
- Negatív. - válaszolt Béta kissé visszahúzódva az ajtó közeléből. - A fickónak van egy túsza, akinek a fejéhez tartja a fegyverét és úgy helyezkedett, hogy jól rálát az ajtóra, ha bemegyünk, akkor vagy a túsznak lőttek, vagy nekünk. De még legjobb esetben is patthelyzet alakul ki.
- Vettem. További utasításig várjatok a pozíciótokban.
Kisvártatva üvegcsörömpölés és fegyverzaj hallatszott az ajtón belülről. Majd utána egy jól ismert mély hang szólt ki a kint várakozóknak:
- Minden tiszta, bejöhettek.
Amikor beléptek, Alfa és Daemon álltak a frissen betört ablaknál, fegyverrel a kézben. A tetőről való leereszkedéshez használt kötél még mindig ott volt a biztosítóhámjukhoz rögzített karabinerben.
- Szépen összehangolt akció. És mesteri befejezés. Négy golyó a fejbe, egyetlen másodperc leforgása alatt. - szólalt meg a kiképző elismerően, miközben belépett a helységbe. - Úgy tűnik az elmúlt hete nem hiába töltöttük együtt.
- Köszönjük az elismerést. Egy profitól mindig jólesik. - mondta Alfa őszintén.
- Látom egy hét elég volt arra is, hogy egyesek nem túl pozitív hozzáállása megváltozzon. - mondta Vicces, aki közben szintén csatlakozott az embereihez, nyomában Ideggel és Tomcattel.
- Rájöttem, hogy újabb dolgokat tanulni sohasem késő. - vonta meg a vállát Alfa. - És egyébként sincs sok kedvem még egyszer lelövetni magamat, úgyhogy a legjobbak között is a legjobb kell, hogy legyek.
- Az esélye megvan rá, de az még egy hosszú utazás lesz. - mondta a kiképző csipkelődve. - Sajnos a célalakokat nem vihetik el emlékbe, vagy további gyakorlás céljára, mert ennek az objektumnak szerves részei, de előzetes egyeztetés után bármikor visszajöhetnek, hogy újabb helyzeteket próbáljanak ki itt, ahol az ellenfél nem lő vissza.
- Köszönjük, ha időnk engedi majd, élni fogunk a lehetőséggel. - reagált Ideg tőle teljesen szokatlanul nyugodtan és mosolyogva.
- Még egy utolsó jó tanács, különösen önnek kollegina. - fordult a kiképző Bétához. - Ha a valóságban kerül az ittenihez hasonló helyzetbe, jobban jár ha nem mellbe lövi a felbukkanó ellenfelet, hanem inkább fejre, vagy szorosan a nyak környékére céloz. Ott tudniillik a legtöbb mellény már nem véd. De vonatkozik ez mindenki másra is, nemcsak önre.
- Majd igyekszem nem elfelejteni a legközelebbi éles helyzetben, kiképző úr. - válaszolt Béta őszinte igyekezettel a hangjában.
- Nos akkor ennyi volt a mi kis kiképzési programunk. De természetesen az itt tanultakat is, és még annyi más dolgot, folyamatosan gyakorolniuk kell, ha nem akarnak balek ként áldozatává válni a saját szakmájuknak. - vette búcsúzóra a kiképző. - További eredményes szolgálatot és sikeres, hosszú túlélést kívánok mindannyiuknak.
- Részemről örülnék, ha még nem válnának el az útjaink. - szólalt meg gyorsan Vicces, mielőtt még bárki a csapatából búcsúzkodni kezdett volna az elmúlt néhány nap számukra legfontosabb emberétől. - A tudását igazán jól tudná kamatoztatni a mi osztályunk kötelékében is. Egyébként is foghíjas az állománylistánk és ha már egy ilyen nagyszerű szakemberrel hozott minket össze a sors, balgaság lenne hagynunk elillanni.
- Sajnos nem vagyok abban a helyzetben, hogy magam dönthessek a szolgálati helyemről és a feladatkörömről. A magam részéről talán még csatlakoznék is ehhez a csapathoz, mert összességében szimpatikus kis társaság, de a végső szót közös főnökünk mondja ki ebben az ügyben is.
- Legalább addig maradjon amíg a most távollévő operátorom visszatér a sebesülése utáni betegszabadságról. Szeretném ha ő is magától kapna különleges kiképzést. A közös főnökünk pedig legyen az én gondom. Egyébként is szabad kezet kaptam tőle a csapat toborzását illetően.
- Rendben, kivárok, aztán majd meglátjuk. - mosolyodott el a kiképző és kezet rázott a parancsnoknővel.
