HTML

(H) Reinstall

Ez a blog a két évadon keresztül az M1-en vetített sorozat írásos formájú továbbvitele.

Friss topikok

  • csaki-de: @egri bálint: Kedves Bálint, megtisztel, hogy olvasod a történetet a blogon és méginkább megtiszte... (2012.12.13. 14:26) Kékhalál
  • ejszi: Nekem is tetszik. :) (2012.11.14. 09:53) Hacktion - Újratelepítve

Címkék

8. fejezet - Nyelv-botlás

2014.04.04. 17:16 csaki-de



- Ebben a nagy rohanásban el is felejtettem bemutatkozni. - torpant meg a fehérköpenyes a folyosó végén lévő ajtótól néhány lépésnyire, amitől az őt szorosan követő élboly kishíjján orra bukott benne. - Takács Péter vagyok a az MTA fizika tanszékének adjunktusa és az erőmű központi karbantartó részlegének a helyettes vezetője. Most először bemegyünk ide a központi adminisztrációs osztályra, ahol megkapják a beígért információs csomagot.

Az ajtóhoz lépett és a köpenyére csíptetett microchippes azonosító kártyáját kézbe véve kinyitotta azt, majd előzékenyen félreállva betessékelte a csoport tagjait, majd maga is utánuk sietett. Belül az ajtó közelében álló nagy irattároló szekrényből elővett egy halom papírt, amelyeket gondosan szétosztott a delegáció tagjai között.

- Javaslom, hogy a dokumentáció áttekintéséhez foglaljanak helyet. - mondta ez után, és a valamivel beljebb elhelyezett üres asztalok és székek felé mutatott. - Ha valamilyen kérdésük akad, vagy hiányosságokat találnak az információk között, akkor azt itt most gyorsan letudhatjuk, még mielőtt tovább indulnánk.

Lassan az egész társaság átvándorolt az iratszekrény mellől az üres asztalokhoz és a következő félórában csak a papírlapok susogó zaját lehetett hallani, ahogy mindenki szorgalmasan lapozgatott. Egyedül Maya volt azt, aki jószerével csak felületesen pillantott bele a dokumentumokba. Helyette a papírlapok takarásából a csoportbeli társait kémlelte. Megpróbált a fejükbe látni és kitalálni, vajon melyikük a beépített hírszerző.

 




 

  Vicces felemelte a telefont és benyomta a kettes gombot, ami a belső hálózaton az operátor terem hívószáma volt. Egyetlen csörgés elég volt hozzá, hogy valaki máris felvegye a vonal túlsó végén.

- Hogy halad az információgyűjtés? - kérdezte azonnal a bejelentkező operátortól.
- Kicsit felemás sebességgel. - válaszolt Wotan kissé lehangoltan. - Az atomenergetikai bizottság embereit sikerült leghamarabb tisztáznunk a szervezet honlapján lévő információk alapján. Hacsak nem feltételezzük, hogy a hírszerzés meghackelt egy ilyen horderejű oldalt. És ha ők az eredeti munkatársak, akkor azt is kizárhatjuk, hogy rá tudták volna őket venni bármivel is az együttműködésre, hiszen már a próbálkozás is iszonyatos botrányt robbanthatna ki, ha kiderülne.
- És mi a helyzet a két magyarral?
- Az egyikük egy geológus az akadémiáról, aki már évtizedek óta foglalkozik a környék geológiai sajátosságaival, ezért is kérték fel tanácsadónak. A másik pedig a minisztérium által kirendelt gazdasági tanácsadó, aki a finanszírozási és költségvetési irányelveket hivatott képviselni a csapatban. A háttér-információk szerint egyikük sem egy számítógépzseni és már azóta dolgoznak ebben a projectben amióta a megvalósítás gondolata először felmerül. Sem a pozíciójuk, sem a személyes kvalitásaik nem teszi valószínűvé, hogy megkörnyékezte őket a hírszerzés.
- Azért csak figyeljünk oda rájuk, sohasem lehet tudni. Majd rászólok az operatív csoportra, hogy tartsák őket számon, mint potenciális mumusokat. És az orosz fél embereiről sikerült már valami használhatót megtudni?
- Eddig még semmi lényegeset sem tudtunk kiásni, de remélem mihamarabb akad valami. Azonnal szólni fogunk, ebben biztos lehetsz. - nyugtatta meg Wotan a parancsnokot. - Úgyhogy most le is teszem, ha más kérdésed nincs, mert így lassabban haladunk, ha én a telefonon lógok.
- Rendben, folytasd csak a munkát. És várom az eredményeket mielőbb.

 




- Kér valaki egy kávét mielőtt tovább indulnánk? - kérdezte Takács adjunktus amikor láthatóan mindenki befejezte az olvasgatást. - Esetleg valami frissítőt?
- Azt hiszem a legjobb ha nem húzzuk ilyesmivel az időt. - szólalt meg a csoport vezetője. - Meg vagyok róla győződve, hogy mindannyian kibírjuk az ebédszünetig, amit gondolom így is-úgy is meg kell tartanunk, többek között az önre való tekintettel. Szeretnénk az intézmény tényleges bejárását mielőbb megkezdeni.
- Értem Timlerkov úr, ahogy ön jónak látja. Akkor kérem kövessenek. - fordult sarkon az adjunktus. - Először megmutatom önöknek a kiszolgáló helységeket, úgymint; a személyzet öltözői, mosdók, zuhanyzók, konyha és étkezde, valamint a rekreációs részleg. Természetesen tudjuk, hogy egy atomerőműnek nem ezek a legfontosabb helységei, de az itt végzett munkához és a munkatársak közérzetéhez elengedhetetlen a meglétük. És sajnos anno, amikor ezt a létesítményt tervezték és építették, ezekre nem fordítottak túlzottan nagy gondot. Így az utólagos ki, illetve átalakításuk rengeteg munkával járt a számunkra. Reméljük, hogy az új részleg esetében, már a tervezőasztalon kellő hangsúlyt fektetnek majd ezekre az egységekre is.
- Ebben teljesen biztosak lehetnek. - nyugtatta meg a tervezőrészleg szintén orosz vezetője, már menet közben a folyosón.
- Nos tessék, ezt itt egy átlagos öltöző a az adminisztratív, illetve a vezérlés területén dolgozó munkatársak részére. - nyitott be Takács egy szintén kódzárral védett ajtón. - Amint láthatják, ablak hiányában meglehetősen rideg, barátságtalan, a nagyszámú és erős világítótestek sem tudják pótolni a természetes fényt. Az öltözőhöz tartozó zuhanyzóban túl kevés és meglehetősen szűkös zuhanykabinok találhatóak. Nem mellesleg hasonló a gond a reaktorterem melletti különleges zuhanyokkal is, ahol pedig az embereknek alkalomadtán teljes védőfelszerelésben kellene beállniuk a neutralizáló zuhany alá. De ezt majd úgyis látni fogják amikor odaérünk. Szerencsére nem igazán történtek eddig olyan események nálunk, amik azoknak a zuhanyoknak a használatát feltétlenül szükségessé tették volna.
- Az új részlegben már a biztonsági zsilipek beépített eszköze lesz a védőruházatot lemosó zuhany. - mondta Timlerkov asszisztense, egy középkorú nő, kissé tört angolsággal.
- Nagyon ötletes megoldás. - bólogatott Takács. - Akkor most nézzük meg az aprócska rekreációs részleget.

 




 Vicces gondolataiba mélyedve ült az íróasztalánál, amikor váratlanul kopogtatás riasztotta fel békés, mély elmélkedéséből.

- Tessék! - mondta hangosan, határozottan.
- Elnézést kérek főnök, hogy zavarok. - dugta be a fejét Malacpofa a résnyire nyíló ajtón. - De van egy gondolat, ami nem hagy engem nyugodni.
- És mi lenne az? - szaladt fel a parancsnok szemöldöke. - Oszd meg velem. De először talán gyere be, úgy biztosan kényelmesebb mindkettőnknek.
- Már a kezdetektől nem fér a fejembe, hogy hogyan akarhatja valaki átvenni az irányítást egy számítógépes rendszer felett, ami semmilyen formában sem kapcsolódik az internethez, vagy más, egyéb számítógéphez. - kezdte Malacpofa, miközben becsukta maga mögött az ajtót. - Aztán addig t9rtem a fejemet, amíg észre nem vettem, hogy a koncepciónk alapjaiban hibás, mert éppen a leglogikusabb dologra nem gondoltunk ezzel az egésszel kapcsolatban.
- Éspedig?
- Éspedig arra, hogy az illető, vagy illetők számára a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás, ha személyesen meg el az erőmű irányítótermébe és a maga fizikai valójában veszi át a közvetlen irányítást az egész rendszer felett.
- Meglepő elgondolás, de talán nem is olyan rossz ötlet. - mondta Vicces egy percnyi tűnődés után. - Viszont akkor mi értelme van a vírusnak, vagy bármiféle egyéb kártékony programnak?
- Én úgy gondolom, hogy ha közvetett módon is, de az adott program valóban abban segít, hogy átvehessék az irányítást a reaktor vezérlő rendszere felett. Viszont mivel fizikálisan kell hozzáférniük, ezért nem valami cyber-támadást alapoznak meg a célba juttatásával, hanem a biztonsági rendszert iktatják ki, vagy hackelik meg olyan módon, hogy az lehetővé tegye a számukra a komplexumba, azon belül pedig az irányítóterembe való bejutást, akár erőszakkal, akár megtévesztést használva.
- Igen, azt hiszem ez lehetséges. Hiszen a biztonsági rendszer számítógépei rengeteg külső perifériához csatlakoznak szerte az egész komplexumban és ha jól sejtem egy fajta biztonsági hálózatot alkotnak bizonyos távolabbi gépekkel is. Tehát a megfelelő kártevőt célba juttatva, bizonyos távolabbi gépekről is lebénítható a rendszer a kellő időben, vagy hamis információkkal hozzáférést, bejutási lehetőséget biztosíthatnak bárkinek, akinek akarnak.
- Nekem is ez a gondolatom támadt hosszas fejtörés után.
- Nagyon köszönöm, hogy szóltál erről az ötletedtől, ha feltevésed helyes, akkor jón esélyünk van rá, hogy a hírszerzést ezen irányú törekvéseit meghiúsítsuk. - mondta Vicces. - Máris értesítem az operatív részleget, hogy érdemes fokozott figyelmet fordítaniuk a biztonsági rendszer sebezhetőségére.
- Rendben főnök. Akkor én megyek is vissza a srácokhoz tovább kutatni az oroszok nyomai után.

 

 

 

 Maya éppen kifelé tartott a rekreációs részlegből, az egész csoporttal együtt, amikor a mobiltelefonja két diszkrét csipogással jelezte, hogy új üzenete érkezett. Gyorsan elővette a készüléket és elolvasta a szöveget. „Itt volt a szerelő és azt mondta, hogy a központifűtéssel nem lesz semmi gond, de a lakásriasztót érdemes lenne átnézetni egy szakemberrel. Csók: Nagyi” Mayának elég volt néhány másodperc, hogy értelmezze a szöveget és végig gondolja a tennivalókat. Majd ismét zsebre vágta a telefont és felzárkózott a csoporthoz.
- Kissé elszaladt az idő, ideje lesz az étkezdébe mennünk és elfogyasztani az ebédet. - nézett az órájára Takács adjunktus. - Ez egyben lehetőséget ad arra is, hogy körülnézzenek az egész élelmezési részlegben.

A csoport tagjainak többsége egyetértően bólogatott, úgy látszik nem csak az órák, hanem a gyomrok is jelezték az ebédidő közeledtét.

- Egy órás ebédszünetet fogunk tartani, utána pedig az épületbiztonsági központba, majd onnan a reaktor irányítótermébe megyünk. - ismertette Takács a további programot miközben az ebédlő felé haladt a csoport.
- A reaktorterembe mikor lesz lehetőségünk bemenni? - kérdezte az egyik mérnök.
- Amint az önök is tudják, az előzetes egyeztetések alapján úgy döntöttünk, hogy oda csak azok jönnek velem, akik a bővítésnél közvetlenül ezzel a részegységgel fognak fognak foglalkozni. Tehát legegyszerűbb ha ezt a programot a nap végére hagyjuk, így mindenki más aki ebben nem vesz részt, nyugodtan elmehet, nem kell felesleges várakozni a többiekre.
- Igen, azt hiszem ez így a legkézenfekvőbb. - bólintott rá Timlerkov a válaszra. Természetesen és, mint a küldöttség vezetője önökkel fogok tartani.

 




 Alfa és Kiképző unottan bámulták a monitorokat a furgon belsejében. Az unalom olyan magas fokára hágott, hogy már beszélni sem volt kedvük róla, lévén mindketten tudták egészen pontosan, hogy a másikuk mennyire unatkozik.

- Te én felhívom a főnököt, legalább azzal is megy az idő. - állt elő az ötlettel Alfa.
- Felőlem. - vonta meg a vállát kiképző. - De szerinted ő nem hívna minket ha bármi fontos információja lenne a számunkra?
- De biztosan. Viszont ha nem csinálok valamit záros határidőn belül, akkor be fogok kattanni ebben a nagy, csendes pléhdobozban ülve. - makacskodott a tagbaszakadt kommandós és előkotorta a szolgálati telefonját. - Halló főnök! Van valami újdonság a számunkra?
- Egyenlőre nem sok. - hallatszott Vicces hangja a vonal túlsó végéről. - A tizenkét tagú küldöttség fele lett eddig csak tisztázva. A két ellenőr az atomenergetikai bizottságtól, a kér magyar résztvevő és az oroszok közül ketten.
- Ki az a kettő?
- A delegáció vezetője Nyikolaj Tyimofejevics Timlerkov, aki 1982-ben végzett a Moszkvai Katonai Akadémián évfolyamelsőként és a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek végéig atom-tengeralattjárókon szolgált parancsnoki beosztásban, majd ezután 2000-ig a az északi flotta tengeralattjáróinak volt a főparancsnoka. Ezután leszerelt a flottától és szerzett még egy diplomát reaktormérnökként és 2005-ben megalapította saját tanácsadó és tervező cégét, amely kifejezetten nukleáris erőművekkel kapcsolatos munkákra specializálódott. A másik a mérnökcsoport részlegvezetője, Igor Geldukin, aki a Lomonoszov egyetemen diplomázott építész és épületgépészeti mérnök. A Szovjetunió széthullásakor megszűnt Központi Ipari Tervezőirodánál kezdte a pályafutását, később több nagy cégnél is dolgozott Európa szerte. Timlerkov nyolc évvel ezelőtt szerződtette őt a saját cégéhez, azóta több nagy munkát is sikeresen letudtak együtt.
- Úgy tűnik ez a csapat nem szűkölködik poszt-szovjet káderekben. - jegyezte meg Kiképző, aki figyelemmel kísérte társa beszélgetését amit a parancsnokkal folytatott.
- Nálatok mi a helyzet? - kérdezte Vicces a mélyen hallgató Alfától.
- Az égvilágon semmi említésre méltó. A csoport még mindig nem jött ki, idekint pedig alig-alig lézeng valaki, úgyhogy az sem biztos, hogy van értelme annak amit Tomcat tesz azért, hogy egyszerű, kétkezi munkásnak álcázza magát, ugyanis szerintem a kutya sem figyeli, hogy mit is csinál.
- És mi van Bétával? Sikerült elhelyezkednie a cégnél?
- Igen is, meg nem is. Ugyanis sajnos nem tudna azonnal kezdeni, mert előbb egy kéthetes oktatáson kell annak részt vennie aki az intézményben kap bármiféle ilyen jellegű munkát. Úgyhogy elbúcsúzott tőlük azzal, hogy kér egy nap gondolkodási időt a feltételek ismeretében. Így mivel jobb ötletünk nem volt, elment a szállodába, ahol a delegáció külföldi tagja vannak elszállásolva és megpróbál egy kicsit körülszimatolni a szobáikban, hátha talál valami érdekeset.
- Erről azért megkérdezhettetek volna, mielőtt belevágtok, de lévén, hogy a csoport tagjainak a fele még mindig tisztázatlan hátterű személy, végül is érdemes talán ezt is megkockáztatni. - mondta kisvártatva a parancsnok. - Ha bármilyen információ bukkan fel bárhonnan, hívjatok újra, most viszont leteszem és próbálom noszogatni az operátorokat, hogy kicsit gyorsítsanak a tempójukon.
- Rendben főnök, akkor a viszont hallásra.

 




- Dióhéjban ennyit érdemes tudniuk a komplexum biztonsági központjáról. - zárta le Takács adjunktus az adott részlegre vonatkozó ismertetőjét. - Ha azt mondjuk, hogy a reaktorterem és az irányító központ az erőmű szíve, akkor ez a hely az erőmű agya, a hozzá kapcsolódó kiterjedt idegrendszerrel. Akad esetleg valakinek olyan kérdése ezzel kapcsolatban, amelyre nem találta meg a kérdést az információs anyagban?
- Kérdésünk azt hiszem nincs. - válaszolt Timlerkov az egész csoport nevében. - Viszont nagyon lekötelezne, ha lehetőséget biztosítanának az asszisztensemnek, Olga Ivanovnának, aki egyben cégünk biztonságtechnikai szakértője is, hogy alaposabban tanulmányozhassa a biztonsági rendszer felépítését és működését. Meg vagyok győződve arról, hogy az erőműnek ez a részlege az átadástól kezdve napjainkig folyamatos fejlesztéseken, módosításokon esett át, így a jelenlegi állapota és működési elvei tükrözik legjobban az önök elképzeléseit és igényeit, amiknek az új részleg biztonsági központja is meg kell, hogy majd feleljen. Ezért tatom fontosnak, hogy a jelenlegi állapotokat minél részletesebben megismerjük.
- Szerintem ennek semmi akadálya. - mondta Takács. - Azért a szakmai protokoll betartásának az érdekében ki fogom kérni a feletteseim jóváhagyását is, de azt gondolom, hogy Olga Ivanovna teljes bizonyossággal készülhet rá, hogy holnap reggel kocsit fogunk érte küldeni a szállodájukhoz és az egész nap a rendelkezésére fog állni, ha szükséges, az önök által fontosnak tartott szakmai kérdések tisztázására.
- Köszönöm. - mosolyodott el a nő.
- Ami azt illeti a biztonsági rendszer programozási szempontjai engem is érdekelnek, hiszen programozóként ez egészen biztosan egy nagyon komoly kihívást jelent. - szólalt meg Maya. Majd oroszra váltva az asszisztenshez fordult. - Holnap csatlakozom majd önhöz, ha nincs ellene kifogása.
- Én úgy gondolom, hogy nem lesz velünk baj. - válaszolt Olga Ivanovna kisvártatva.
- Nagyszerű, akkor azt hiszem folytathatjuk is az utunkat, egyenesen az irányítóterembe. - mondta az adjunktus elégedetten.




 

Vicces, Ideg és Maya az IT-tkok kft. kisebbik tárgyalójában ültek az asztal körül gondterhelten fürkészve egymás arcát. Ariel éppen kávét és frissítőt rakott eléjük az asztalra, majd kiment a szobából és csendesen behúzta maga mögött az ajtót.
- De miből gondolod, hogy az a nő a hírszerzés beépített embere? - kérdezte Vicces Mayától. - Pusztán az a tény, hogy szeretné alaposabban tanulmányozni az épületbiztonsági rendszert, önmagában még nem elégséges ahhoz, hogy megvádolhassuk.
- Ha figyelembe vesszük azt, hogy elvileg szovjet állampolgárként született és orosz nemzetiségű, nekem nagyon feltűnő az az apró nyelvtani hiba, amit abban az egyetlen mondatban vétett, amit oroszul mondott. Azon kívül pedig egész idő alatt angolul beszélt mindenkivel. Viszont az angolt olyan látványos orosz akcentussal beszélte, mintha csak direkt csinálná. Végig olyan érzésem volt, hogy rájátszik az egészre. - jött a válasz.
- És te honnan tudsz olyan jól oroszul, hogy egy ilyen apró hibát kiszúrj valaki beszédében?
- A szüleim gyakran voltak hosszabb külföldi kiküldetésben gyerekkoromban. Így Első osztályos koromtól negyedikig Moszkvában jártam iskolába és végig jeles voltam orosz nyelvből és irodalomból...
- Rendben tételezzük fel, hogy valóban hibázott a nő, de mi van ha csak véletlen nyelvbotlás volt? - kérdezte Ideg. - Mindenkivel előfordul, legyen szó akár az anyanyelvéről is. Ha erre alapozva lekapcsoljuk és aztán kiderül, hogy mégsem ő hunyó, abból akár borzalmas diplomáciai botrány is kerekedhet.
- Viszont ha nem kapcsoljátok le és holnap sikeresen célba juttatja a próba-vírust, akkor a hírszerzés megnyeri ezt a csatát és gondolom, azt nem nagyon szeretnétek. - vágott vissza Maya.
- Ez igaz. - bólogatott Vicces. - De ez egy valóban nagyon bonyolult helyzet. Számba fogom venni a lehetőségeket és holnap reggelig kitalálom, hogy mit tegyünk. Te minden esetre legyél ott az erőműben holnap reggel a megbeszélt időpontban. A többit majd meglátjuk.
- Rendben.
- Akkor viszlát és jó pihenést. És, hogy el ne felejtsem, nagyon köszönjük a segítségedet.

 




 Olga Ivanovna letette a teáscsészéjét és türelmetlenül nézett a karórájára, azonban még mielőtt ideje maradt volna elégedetlenkedni, megcsörrent a telefon az éjjeliszekrényen.
- Jó reggelt kívánok! Megérkezett a gépkocsi önért az erőműből. - közölte a a telefonban a hotel recepciósa.
- Köszönöm. Mondja meg a sofőrnek, hogy azonnal jövök.
Kihörpintette az utolsó csepp teát a csészéből és felvette a kézitáskáját az ajtó közelében álló székről, majd elhagyta a szobát és lesietett a lépcsőn.

A szálloda kapuja előtt egy nagy fekete Mercedes gépkocsi várakozott, pontosan olyan, mint amilyenek előző nap szállították őt és az egész csoportot az erőműhöz. A sötét egyenruhás sofőr sapkáját leemelve köszöntötte és kinyitotta számára a hátsó ajtót. Mire beült és kényelmesen elhelyezkedett, már a gépkocsivezető is a helyén ült és indította is a motort. Nyugodt de nem túl lassú tempóban hagyták el a várost. A forgalom nem volt túlzottan nagy, így semmi sem zavarta az útjukat. Olga Ivanovna a gondolatai mélyedt, néha bele-bele nézett a kezében tartott dokumentációba is, amit a táskájából vett elő időközben. Csak akkor hagyott fel ezzel a foglalatosságával, amikor az ablakon kinézve azt tapasztalta, hogy az út, amin haladnak, egyáltalán nem tűnik ismerősnek az előző napi emlékei alapján.
- Elnézést, hogy beleszólok a dolgába, de egészen biztos abban, hogy jó felé megyünk? - kérdezte előrehajolva angolul a sofőrtől.
- Nyugodjon meg elvtársnő, nem tévedtünk el. - válaszolt a sofőr oroszul.
- Elvtársnő? - kérdezett vissza a nő zavarodottan. Már éppen rendre akarta utasítani a férfit a helytelen és illetlen szóhasználatért, amikor az autó váratlanul lelassított és az útról lekanyarodva megállt egy kis, eldugott parkolóban, amit az utat szegélyező fák és bozótos szinte teljesen eltakart a forgalom elől.
- Ez meg mit jelentsen? - kérdezte agresszív hangon a gépkocsivezetőtől, aki közben hátra fordult és egy egy mobiltelefont nyújtott felé.
- Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy itt az ideje, hogy felhívja Hajnal tábornok urat és közölje vele, hogy ezt a hadijátékot ezekben a percekben elveszítette. - mondta a férfi határozott, de udvarias hangon.
- Én nem tudom, hogy miről beszél. - váltott Olga Ivanovna angolra megint. - De követelem, hogy azonnal vigyen az erőmhöz, vagy vissza a szállodába. Ellenkező esetben előbb a rendőrséget, rögtön azután pedig az orosz követséget fogom felhívni és abból magának komoly problémai lesznek.
- Szerintem most már nyugodtan beszélhetne magyarul , végül is mindannyiunknak az az anyanyelve az itt jelenlévők közül. - mondta Vicces, aki ebben a pillanatban nyitotta ki a kocsi hátsóajtaját, miközben a kezében lévő pisztolyt mintegy jelzés szerűen készenléti helyzetbe emelte. - Tudomásunk van róla, hogy az igazi Olga Ivanovna két nappal ezelőtt, még a magyar határ átlépése előtt kivált a csoportból és visszafordult Oroszországba. Így maga átvehette a helyét a küldöttségben. A többi részlet egyenlőre nem teljesen tiszta, de most már lesz elég időnk összerakni a mozaikokat, miután magát visszakísérjük a főnökéhez a hírszerzés főhadiszállására.
- Gratulálok! - mondta a nő szárazon, miközben a felbukkanó operatívok betessékelték egy másik, sötétített üvegű gépkocsiba.




 

 

- Gratulálok alezredes, maga és az emberei megint kitűnően vizsgáztak, attól függetlenül, hogy ez csak egy gyakorlat volt. - gratulált A Szem Viccesnek a telefonban.
- Azt is mondhatnám, hogy szerencsénk volt. Bár ez ebben a formában nem lenne teljesen igaz, hiszen mindenki keményen dolgozott a feladat megoldásán. De a kulcsfontosságú momentum az volt, amikor Gyilkosméh számára gyanússá vált a csoport egyik orosz tagja. Tehát a siker leginkább az ő érdeme. Én személy szerint nem számítottam arra, hogy Hajnal pont egy nőt fog erre a feladatra kiszemelni és arra sem, hogy ilyen meggyőzően be tudja építeni a küldöttségbe.
- Magának fogalma sem volt arról, hogy a maga kedvenc tábornoka éppen ezzel a Timlerkovval járt egy évfolyamba a Moszkvai akadémián és még valami barátságféle is szövődött közöttük akkoriban. Aztán később amikor Timlerkov az északi flottánál volt volt parancsnoki beosztásban éppen Hajnal volt a kirendelt hírszerző koordinátor magyar részről, így egy jól működő munkakapcsolatot is maguk mögött tudhatnak ők ketten.
- És maga ezt mindvégig tudta főnök? - kérdezte Vicces.
- Igen, természetesen. De bíztam magukban, hogy súgás nélkül is elboldogulnak. Arról nem is beszélve, hogy Hajnal tábornok nem szegte meg a gyakorlat szabályait, hiszen az erőmű személyzetéből senkit sem vont be az akcióba. Sőt, a maguk körültekintő eljárásának köszönhetően utólag sem derült ki semmi sem a számukra.
- Nem volt túl bonyolult elvarrni a szálakat. Kellő időben telefonáltunk az erőműbe, hogy Olga Ivanovna nem érzi jól magát ezért bizonytalan időre elhalasztja a biztonsági rendszer tanulmányozását. Így elértük azt is, hogy az egyetlen kocsi amely várt rá a szálloda előtt, az a miénk volt. Gyilkosméh azért rendben megjelent és ott töltötte a fél napot az intézményben, nehogy gyanús legyen, hogy mindkét érintett fél egyszerre mondja le az előző nap olyannyira áhított látogatást. Mondjuk azt nem tudom, hogy Timlerkov hogyan fogadtatta el a küldöttség többi tagjaival, hogy Olga Ivanovna hirtelen köddé vált...
- Miatta nem kell aggódnia. A saját emberei egyetlen szavára elfogadták, hogy Olga Ivanovna hirtelen testet és személyiséget cserél, amikor ide érkeztek, most ugyanúgy szó nélkül tudomásul fogják venni azt is, hogy váratlanul köddé vált. A csoport többi tagját meg már eredetileg sem nagyon érdekelte Timlerkov asszisztense, nem fog hiányozni az életükből egy pillanatig sem.








Az extra szabadidővel teli időszak lassan véget ér a számomra, így újabb folytatások megint csak nagyon hosszú kihagyás után várhatóak. Köszönöm, hogy olvastatok.

Szólj hozzá!

7. fejezet - Bújócska

2014.03.24. 08:01 csaki-de



- Tehát ebben a melltűben van a miniatűr kamera és a mikrofon is. - magyarázta Alfa Gyilkosméhnek. - Itt ez a garázsnyitó szerű távirányító, aminek a segítségével be és ki tudod kapcsolni, így nem generálsz folyamatos rádiójelet, ezért kisebb az esélye, hogy lebuksz.
- Értem.
- Javaslom, hogy csak olyankor kapcsold be a cuccot, ha úgy gondolod, hogy nekünk is látni, vagy hallani kell ami körülötted történik. Nem biztos, hogy ebben a csoportban van a mi célpontunk, de nagy az esélye. Ettől függetlenül lehetőség szerint figyelj oda mindenki másra is odabent, aki szerinted gyanús és módjában áll hozzáférni az irányítórendszerhez.
- Rendben van, de ne felejtsétek el, hogy én sem tudok túl sokat az erőmű működéséről, annak ellenére, hogy az elmúlt órákban igyekeztem minden elérhető információt a magamévá tenni. Természetesen mindent meg fogok tenni, hogy jó eredménnyel tevékenykedjünk.
- Én biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi gond. Csak ne feledd azokat a dolgokat, amiket Vicces elmondott neked. Most pedig menj és járj szerencsével. - búcsúzott Alfa, majd kiszállt a vezetőülésből és előzékenyen, akárcsak egy hivatásos sofőr, kinyitotta a lánynak a kocsi hátsó ajtaját. - Viszont látásra!

 




 

  A tizenkét fős küldöttség, köztük Maya is, egy közepes méretű tárgyalóban foglalt helyet, a visszafogottan díszített fehér falak között, egyszerű, nem túl komfortos székeken, egy hosszú, ovális asztal körül. A kölcsönös bemutatkozáson már percekkel ezelőtt átestek és most szótlanul ültek, gondolataikba mélyedve, amíg az illetékes helyi kalauzukat várták, aki majd körbe vezeti őket a létesítményben. Kisvártatva nyílt az ajtó és egy középkorú, szemüveges férfi lépett be rajta, fehér köpenyben.
- Elnézést, hogy megvárattam önöket, de egy fontos telefonhívást kaptam a minisztériumból. - kezdte, majd a társaság vegyes, nemzetközi összetételére való tekintettel elismételte a fentieket angolul is. - Én fogom önöket körbe kalauzolni az erőműben és a rendelkezésükre bocsájtom a szükséges információkat. Ezen felül, ha bármilyen kérdésük van, arra készséggel válaszolok, illetve ha meghaladja a kompetenciámat, akkor továbbítom a feletteseim felé.
Előbb a küldöttség orosz vezetője, majd sorra a többiek is bólintottak, amiből a fehérköpenyes azt szűrte le, hogy megértették és tudomásul vették, ezért kitett egy tucat apró tárgyat maga elé az asztalra.
- Ezek itt dózismérők. Mindenki vegyen egyet magához. Ugyan a reaktortérbe nem fogunk bemenni, mert ez az önök számára nem szükséges a jelen pillanatban, de az érvényes biztonsági rendszabályok értelmében a komplexumban mindenkinek kötelező ilyet használnia. És távozáskor a kapott sugárdózist le kell ellenőriznünk, hogy teljes biztonságban legyenek. - magyarázta továbbra is angolul a férfi. - A kódkártya, amivel a biztonsági zsilipeken át lehet jutni nálam van, ezért kérem, hogy senki se maradjon le a csoporttól, így elkerülhetjük a kellemetlen helyzeteket. Ha valakinek valahol hosszabb időre van szüksége jegyzet készítéshez, kérem jelezze, megvárjuk. Fényképeket természetesen nem készíthetnek, de a rendelkezésükre bocsájtandó információs csomagban bőséges fotódokumentációt is találnak mindenről. Most pedig kérem kövessenek.
A kis csoport lassan libasorban kiaraszolt a tárgyalóból és mindannyian elindultak a folyosókon a kalauzuk nyomában.

 




  A szürke Opel lassú, de egyenletes tempóban gördült be a hatalmas, többszörösen széttagolt parkolóba. Végül a park felőli oldalon leparkolt egy vörösesbarna kisáruszállító mellett. Miközben leállította a motort, Vicces alaposan körülkémlelt, majd a kocsiból kiszállva még egyszer körülhordozta a tekintetét az egész térségen, majd amikor meggyőződött róla, hogy senki sem látja, kettőt koppantott a furgon oldalán. Az oldalsó csúszóajtó lassan félresiklott de éppen csak annyira, hogy egy gyors mozdulattal be tudjon rajta csusszanni a belső térbe.
- Jó reggelt főnök. - köszöntötte Kiképző, kissé félrecsúsztatva a fejhallgatót a füléről.
- Történt valami említésre méltó? - tért a lényegre Vicces köszönés nélkül.
- Semmi különös, azon kívül, hogy a tucatnyi magasan kvalifikált szakember, nagyjából egy órával ezelőtt behömpölygött a főbejáraton. - referált Alfa. - A megfelelő helyeken elrejtett kamerák segítségével, mindegyikről készült jó minőségű felvételt, amit már át is küldtünk az IVO központba, hogy a srácok utánuk tudjanak nézni a nyilvántartásokban. De gondolom azért a hírszerzés főnöke sem annyira amatőr, hogy olyan ügynököt küldjön ide, akinek az anyagát egyszerűen meg tudnánk találni bármiféle nyilvántartásban.
- Ez valószínű, de azért egyetlen esélyt sem szabad kihasználatlanul hagyni. Gyilkosméhet megfelelően felszereltétek és útnak indítottátok?
- Természetesen. És már küldött is némi anyagot, amikor egy asztalnál ült az egész társaság. Ugyan sok minden nem történt, de ezzel együtt Véráldozat már elemzi az asztalnál ülők viselkedését a felvétel alapján, hátha talál valami apró jelet.
- Nagyszerű. Béta és Tomcat merre vannak?
- Tomcat a helyi energiaszolgáltató emberének álcázva fontos tevékenységet imitál a kapu közelében lévő elosztó állomásnál, így közvetlen vizuális kapcsolata van mindenkivel, aki ki és be közlekedik a komplexumba. Béta pedig elment az igazgatóság munkaügyi részlegére, ha minden igaz, van felvétel takarítói munkakörbe. - válaszolt Kiképző.
- Tiszta szerencse, hogy most nem nekem kell a padlót sikálni, mint a legutóbbi hasonló akciónk során. - jegyezte meg Alfa.
- Nem az a fontos, hogy kicsoda, hanem az, hogy legyen valaki közülünk a falakon belül, aki fedezheti Gyilkosméh hátát, ha úgy alakul a helyzet. - magyarázta a parancsnok.
- Ez csak egy gyakorlat, nem hiszem, hogy Gyilkosméh igazán veszélyben lenne. - mondta Alfa.
- Klasszikus értelemben valóban nincs is veszélyben, hiszen senki sem fogja lepuffantani, vagy egyéb módon veszélyeztetni a testi épségét. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a tudományos körökön belüli megítélésének és azon keresztül a karrierjének sem tenne jót, ha mindenki számára nyilvánvalóvá válna, hogy együttműködik az elhárítással. Amilyen paranoiás a mi társadalmunk, bármi ami összefüggésbe hozható megfigyeléssel, vagy ahhoz hasonló tevékenységgel, egy életre elvághatja az embert a nyilvánosság előtt.
- Értem. Akkor reméljük, hogy Béta szerencsésen felvételt nyer a padlósikálók népes csapatába.
- Így van. Most visszamegyek a központba, de ha bármikor új információ merül fel, azonnal hívjatok. Addig is viszlát. - búcsúzott Vicces.

 




  Még delet sem harangoztak, amikor Vicces már az IVO főhadiszállásán volt. Első útja az operátor terembe vezetett.

- Mi a helyzet a felvételekkel, amiket Alfáék küldtek át ma reggel? - szegezte neki a kérdést Daemonnak.
- Egyenlőre nem jutottunk túl messzire velük, de dolgozunk rajta. A küldöttség több mint a fele az oroszok által van delegálva és van még két fószer a nemzetközi atomenergia ügynökségtől is. Nem hiszem, hogy a magyar hírszerzés közülük vont volna be valakit. A maradék három tag magyar, de köztük van a minket képviselő Gyilkosméh is. Így gyakorlatilag két személyre szűkíthetjük a potenciális hírszerzők számát.
- A logikád helytálló ugyan, de azért ebben a játszmában semmit sem vehetünk biztosra. - gondolkodott el a parancsnok. - Természetesen az oroszok anyagait nehéz lesz megszerezni, de tegyetek meg mindent, ami még nem veszélyeztet nemzetközi bonyodalmakkal.
- Az nem túl sok, mivel elfogadható hivatalos indoklással nem tudunk előállni anélkül, hogy a nemzetközi partnereket meg ne sértenénk. - jegyezte meg Wotan. - Az adatbázisaik meghackelése pedig már kifejezetten barátságtalan lépésnek számít, amit csak súlyosbíthat az a tény, ha le is bukunk vele.
- Egyenlőre tartózkodjunk a hackeléstől. Próbáljatok szabad hozzáférésű adatbázisokban keresgélni, mint például nyilvános projektek, vagy nagy egyetemek bemutató oldalai. - fogalmazta meg az irányelvet a parancsnok. - Ezek elvileg mind magasan képzett szakemberek, akik már jelentős múlttal rendelkeznek a saját szakterületükön. Ennek csak kell, hogy valami nyoma legyen valahol.
- Ez is egy járható út, de persze jóval lassabb, mint a vonatkozó nemzetvédelmi szervezetek ez irányú adatbázisainak az átnézése. - vonta meg a vállát Malacpofa. - És ebből a szempontból még a nemzetközi atomenergia ügynökség a legegyszerűbb feladvány, mert ők hozzáférhetővé teszik a legfontosabb információkat a munkatársaikkal kapcsolatban.
- Akkor kezdetnek koncentráljunk rájuk és a két magyarra. - hagyta jóvá Vicces. - A többiekről pedig próbáljatok valamit találni, ami legalább fogódzónak elég, hogy legyen min elindulnunk. Véráldozat, te kiszúrtál esetleg valamit a Gyilkosméh által küldött anyagban?
- Semmi különöset nem látni, csak egy tucat kissé unott és türelmetlen embert. Reakcióik, viselkedésük teljesen adekvát az adott helyzetben, egyikük sem tesz semmi olyat ami alapján gyanúsabb lehetne bárki másnál. Tehát ha köztük van az akit mi keresünk, akkor az illető egy hidegvérű profi, aki nem fogja egykönnyen elárulni magát.
- Nem túl jó hír. Ez azt jelenti, hogy minden az operatívokon és Gyilkosméhen múlik, hogy leleplezzék, hogy ki a hunyó, vagy legalább visszatartsák, amíg mi valami használható információt nem találunk. És az idő sajnos ellenünk dolgozik. - zárta le Vicces a rögtönzött megbeszélést.

Szólj hozzá!

6. fejezet - Próba-szerencsétlenség

2014.03.17. 08:52 csaki-de



- Már nem is emlékszem rá pontosan, hogy mikor jártam itt utoljára. - jegyezte meg Vicces miközben helyet foglalt Hajnal tábornokkal szemben, annak az irodájában.
- Mostanában nem is sok oka lett volna idejönni. - szögezte le a tábornok kissé kelletlenül. - Ebben az esetben sem a saját jószántamból hívtam magát ide őrnagy.
- Alezredes. - hallatszott A Szem hangja egy asztalra helyezett hangszóróból. - A maguk helyett, jól elvégzett munka jutalma ként rendkívüli előléptetésben részesült. Ezúton kérem elnézését, amiért ilyen szokatlan körülmények között folyik ez a megbeszélés, de sajnos fontos ügyben kell távol lennem a saját főhadiszállásomtól és ez volt a legésszerűbb megoldás.
- Nekem semmi problémám ezzel a megoldással. És köszönöm az előléptetést.
- Én viszont szeretném megjegyezni, hogy nem örülök neki, hogy ilyen kurtán-furcsán átnyúltak az én és a hírszerzés feje felett. - dohogott Hajnal. - Nagyon remélem, hogy ez a jövőben nem fog többet előfordulni.
- Hogy a maga szavaival éljek; az adott pillanatban jó ötletnek tűnt. És nem mellesleg az eredmény is minket igazol. - vágott vissza csípőből az elhárítás főnöke.
- Maga nagy hazárdjátékos. De nem tudom, hogy hozta volna ezt az eredményt, ha az elkövető véletlenül nem az újsütetű alezredesének a volt férje.
- A történelem nem ismeri azt a szót, hogy: ha. De nem is azért kértem magukat erre a hármas beszélgetésre, hogy ezen filozofáljunk. Egy új feladatot kaptam a felső vezetéstől, amiben ismét együtt kell működnünk nekünk elhárítóknak és önöknek, a hírszerzés embereinek.
- És mi lenne az? - mutatott mérsékelt érdeklődést Hajnal tábornok.
- Nemzetközi szinten terjed egy elmélet, miszerint egyes kiterjedt terrorszervezetek olyan vírus jellegű programok fejlesztésén dolgoznak, amelyek képesek atomerőművek vezérlését megzavarni, vagy külső behatoló számára védtelenné tenni.
- És mi mit tudunk ebben az ügyben tenni? - kérdezte Vicces.
- Az önök feladata az, hogy egy ilyen cyber támadást és annak kivédését szimulálják egy kiterjedt gyakorlat formájában. A támadók a hírszerzés specialistái közül kerülnek majd ki, a védelem pedig az IVO feladata lesz.
- És mikor indul ez a gyakorlat? - kérdezte hajnal.
- Mondjuk mindketten kapnak huszonnégy óra felkészülési időt, aztán elkezdődik a küzdelem. Százhúsz órát kapnak a behatolásra, ha ennyi idő alatt nem tudják az ártalmatlan gyakorló vírust célba juttatni, vagy az elhárítás leleplezi egy vagy több ügynöküket, akkor veszítettek.
- Világos. - bólintott a tábornok. - Meglátjuk mi sül ki belőle.
- Akkor sok szerencsét. Nekem most mennem kell. - búcsúzott A Szem.

 




 

 A gondosan megterített asztal közepén két színes gyertya égett, táncoló lángjuknak fényével félhomállyá szelídítve a sötétséget. A háttérből halk zeneszó szüremlett az asztalnál ülőkhöz, ezen kívül csak az evőeszközök használatának zaja törte meg a csendet.

- Egészségedre szívem! És gratulálok az előléptetésedhez. - emelte fel a poharát Ideg.
- Köszönöm, de nem érzem azt, hogy igazán rászolgáltam volna. - emelte fel tekintetét a tányérjáról Vicces, majd poharát felemelve fogadta a köszöntést. - Minden esetre az én előléptetésem utat nyitott a tiéd előtt is. Hiszen ha a parancsnok magasabb rangba került, akkor a helyettese is könnyebben emelkedik a ranglétrán.
- Ez így van. Viszont sajnos nekem nincs volt férjem, illetve feleségem, akit lepuffanthatnék egy extra csillagért.

- Ez egy igazán ízléstelen poén volt, remélem tudod.
- Igen, bocsánat, csak kicsúszott a számon.
- Egyébként az élet furcsa fintora, hogy amíg házasok voltunk, igazán nem sok segítséget kaptam tőle a ranglétrán való előrébb jutáshoz, vagy ha úgy tetszik a karrierem építéséhez. - elmélkedett a nő. - Életemben most először, éppen a halálával segített nekem ilyesmiben.
- Ha nem túl indiszkrét a kérdés; miért mentél egyáltalán hozzá?
- Ezt most inkább nem szeretném itt boncolgatni, majd egyszer talán beszélgetünk erről is.
- Rendben van, de jó lenne ha nem húznánk azt a beszélgetést túlságosan sokáig, ugyanis szeretném még az esküvőnk előtt megismerni ezt az egész történetet.
- Hogy jön ez most ide?
- Nem most jön, hanem már jó ideje itt van. - mondta a férfi üres tányérját félretolva. - Ha esetleg elfelejtetted volna, nagyjából fél éve nekem ígérted a kezedet, miközben éppen egy láncon lógtál egy oszlop és egy indulni készülő autó között.
- És mi van ha az csak egy pánik reakció volt a részemről?
- Nagyot csalódnék benned ha így lenne.
- Rendben, akkor alkalomadtán újra mérlegelem ezt az ígéretemet. - mondta a parancsnok. - Most viszont a holnap reggel kezdődő gyakorlatra kell koncentrálni mindannyiunknak.
- Én nem egészen értem, hogy miért van szükség erre az egészre. Ha éppen senki sem akar megtámadni minket, akkor majd mi megtámadjuk magunkat, nehogy véletlenül unatkozzunk a nagy semmittevésben?
- Ez azért nem egészen így van. A gyakorlatok nagyon hasznosak abból a szempontból, hogy valós kockázatok nélkül próbálhatjuk ki azt, hogy hogyan boldogulnánk egy hasonló éles helyzetben.
- Hát éppen ez az, hogy hasonló. Mert a helyzet lehet ugyan hasonló, de biztosan nem ugyanolyan. Nekünk viszont éppen adott, konkrét eseményekre kell reagálnunk minden egyes alkalommal. Így nincs két olyan alkalom, amikor ugyanazzal a módszerrel lehetnénk eredményesek.
- Szerinted az állomány is így gondolja?
- Az operátorok mindenképpen. De szerintem az operatívok sem rajonganak azért, amikor teljesen feleslegesen csuklóztatnak minket.
- Nos majd kiderül holnap, amikor fejest ugrunk a közepébe. Most viszont segíts legyél olyan szíves a mosogatásban, aztán játszhatunk valami felnőtt társasjátékot a hálószobában. - kacsintott Vicces kacéran a férfire.

 




- Szóval akkor most mit fogunk csinálni főnök? - kérdezte Daemon Viccestől. - Csak itt ülünk és várjuk a csodát?
- Szó sincs róla. Minden rendelkezésre álló kapacitásunkkal arra kell törekednünk, hogy azonnal észrevegyünk bármilyen behatolási kísérletet, amelynek az atomerőmű a célpontja.
- Érdekes elgondolás. - morfondírozott Malacpofa. - Ugyanis az erőmű belső rendszereinek irányítását végző számítógépek nincsenek az internetre kapcsolva. Egyéb, a komplexumban lévő, internetre kapcsolt számítógépek viszont nem kapcsolódnak az irányító és biztonsági rendszerekért felelős számítógépekhez. Szóval a távolról való behatolásnak sem esélye, sem értelme nincsen.
- Minek is fárasztaná magát ilyesmivel a hírszerzés? - tette fel a kérdést Wotan. - Amikor egyszerűen csak oda kell menniük, felmutatni a vonatkozó igazolványaikat és a tábornok úr által gondosan megírt megbízólevelüket és máris könnyedén besétálhatnak és hozzáférhetnek bármilyen rendszerhez közvetlenül is.
- De ezt nem fogják megtenni, mert megsértenék vele a gyakorlatnak azt a pontját, hogy az érintett intézmény semmilyen formában sem szerezhet tudomást az éppen zajló eseményekről. - nyugtatta meg Vicces. - Mindemellett már korán reggel odaküldtem a teljes operatív egységet, hogy tartsák szoros megfigyelés alatt az egész komplexumot és szűrjenek ki minden gyanús személyt, illetve jelentsenek minden rendkívüli eseményt.
- Ha nem mehetnek oda személyesen, akkor majd rávesznek egy belső munkatársat, hogy működjön együtt velük. - mondta Ideg. - Zsarolással, ígéretekkel, vagy egyszerűen az állam érdekeire való hivatkozással is könnyen operálhatnak. És a megfelelően kiválasztott személynél célt is érhetnek.
- Ha én lennék a helyükben, inkább küldenék egy embert, hogy épüljön be a bővítési projekt kivitelező csapatába. - jegyezte meg Véráldozat. - De az öt nap alatt nem tud végig futni.
- Nem is olyan rossz az ötleted. A bővítés ugyan valóban nem kezdődik el öt napon belül, de az előkészítése és az azzal kapcsolatos előtanulmányok már biztosan folyamatban vannak. - villanyozódott fel Ideg. - Egy ilyen jellegű feladatot végző csoportba nem lehetetlen beszivárogni, akár nyílt formában is. És akkor még meg sem sértik azt a szabályt, hogy a jelenlétük valós okát nem fedhetik fel az intézmény felé.
- Akkor viszont nekünk is kell valakit találnunk, akit odaküldhetünk hasonló indokkal, hogy legyen legalább egy emberünk a falakon belül. - vette fel a fonalat Vicces is. - Viszont ha a hírszerzés már delegált egy ilyen jellegű biztonsági szakembert, akkor ez a pálya már foglalt előttünk. Valami mást kell, hogy kitaláljunk.
- Az a gond, hogy itt az IVO-nál nem dúskálunk atomenergetikai szakemberekben. - jegyezte meg Véráldozat.
- Ha azokkal nem is, de egy tudományos szinten is elismert programozó-matematikust a sorainkban tudhatunk. - húzta ki magát Wotan. - Méghozzá az én drága kis feleségem személyében.
- Úgy gondolod, hogy Gyilkosméh elvállalná ezt a feladatot? - kérdezte Vicces. - És mi van ha a hírszerzés kiszúrja, hogy csak azért jelent meg ott, hogy a mi segítségünkre legyen?
- Az egyáltalán nem baj, ha kiszúrják, hogy van aki figyeli őket. Ettől valószínűleg idegesek lesznek egy kicsit és aki ideges, az könnyebben vét hibát. - mondta Ideg.- Ebben az esetben konkrétan azt a hibát, hogy elárulja magát. És ennyi nekünk elég is ahhoz, hogy gyorsan le tudjuk kapcsolni.
- Ahogy gondoljátok. - fogadta el a parancsnok az alulról jövő kezdeményezést. - Akkor felhívom és megbeszélek vele egy találkozót.




 

 Hajnal tábornok idegesen járkált fel-alá az íróasztala előtt, a háta mögött összekulcsolt kezekkel, időnként meg-megállva. Arcán nehezen leplezett indulatok suhantak át időről-időre.

- Remélem megértette a feladatot és legmegfelelőbb embereket válogatta ki maga mellé. - fordult kisvártatva az ajtó mellett várakozó ügynökéhez.
- Természetesen. A legjobb tudásunkat és minden képességünket bevetve fogunk az ügyön dolgozni. - jött a válasz.
- Ez a minimum. A sikeres akció több mint presztízs kérdés ebben az esetben. Ha nem sikerül az elhárítás fölé kerekedni ebben a küzdelemben, akkor teljesen a fejünkre fognak nőni és annak hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek ránk nézve. Márpedig ha például leépítések jönnek emiatt, akkor magával fogom kezdeni. Megértette?
- Igen, értettem.
- Akkor kezdjen hozzá a munkához. Leléphet.

Szólj hozzá!

5. fejezet - Kísértetjárás

2014.03.03. 06:24 csaki-de



 Vicces kettesével szedte a lépcsőket, úgy rohant lefelé a bunker munkaszintjére. Szinte a szó szoros értelmében bezuhant az operátor terembe, a nyomában Ideggel. Valahol a hatodik érzéke legmélyén érezte, tudta, hogy Daemon valóban nagyon fontos nyomra bukkant.

- Az a helyzet, hogy már átnéztem az elmúlt egy hét összes félvételét, de semmit sem találtam, amikor egy ötletem támadt. - ömlött a szó a hackerből azonnal, kérdés nélkül. - Átnéztem az összes fájl attribútumait egy speciális programmal. És kiderült, hogy a fájlok látható keletkezési idejét valaki felülírta. Tehát valójában nem annak a napnak a dátuma szerepel rajtuk, amelyen készültek.
- Értem. - mondta Vicces. - És ezek szerint sikerült megtalálnod azt is, hogy melyik az a felvétel, amelyik a kérdéses napon készül?
- Így van. És meg is találtam az emberünket. Tessék, ott van a kivetítőn. Pontosan éjjel fél kettőkor érkezik, ott állítottam meg a felvételt.
- Lássuk. - pördült sarkon a parancsnok, hogy szemügyre vegye a képernyőt.
A kimerevített képen egy magas, széles vállú férfi látszott sötét ruhában, ahogy a jobb kezével az ajtókilincset fogja, miközben a ballal a zárba illeszt valamit. Figyelmét láthatólag az ajtózár kötötte le, de az arcát akkor sem lehetett volna felismerni, ha a kamera felé fordul, ugyanis a fején egy fekete símaszkot viselt.
- Indítsd el a lejátszást. - mondta Vicces néhány másodperc szemlélődés után.
A kép megelevenedett és látszott amint a férfi a zárral szöszmötöl. Alig fél perc ügyködés után a kezében lévő tárgyat zsebre vágta és lassan, óvatosan lenyomva a kilincset résnyire nyitotta az ajtót. Fejét a résen át bedugva hallgatódzott egy pillanatig, majd besurrant az ajtón.
- Nagyjából fél órája volt az ajtón való bejutás és a rendszerbe való behatolás között. Vajon mit csinált ennyi idő alatt? - tette fel a kérdést részben önmagának Vicces.
- Gondolom idő kellett neki ahhoz, hogy feltörje a jelszavakat. És persze ahhoz is, hogy a biztonsági kamera felvételeit manipulálja. - adta meg a magától értetődő választ Daemon.
- És mit csinált közben a nő meg a pasas? - morfondírozott tovább a parancsnok.
- Hármat találgathatsz drága. - jött a flegma válasz egy pajkos kacsintás kíséretében Idegtől.
- Nem tudom, hogy ti férfiak miért gondoljátok állandóan, hogy ha egy nő és egy férfi valahol, valamikor kettesben marad, akkor azonnal szexelni kezdenek és abba sem hagyják, amíg valamelyikük ki nem fut az időből és távoznia nem kell.
- Rutin? Élettapasztalat? - pimaszkodott tovább a parancsnokhelyettes. - Nevezd, ahogy akarod, de az biztos, hogy speciel ebben az esetben nem járok messze az igazságtól.
Miközben ezen párbeszéd lezajlott, a gyorsított lejátszás jóvoltából, gyorsan peregtek a percek a felvételen. Kisvártatva, két óra huszonegy perckor, az ajtó újra megmozdult és az előbbi férfi surrant ki rajta, majd némi szöszmötöléssel vissza is zárta az ajtót maga után, aztán elosont a lépcsőház irányába.
- Én csak azt nem értem, hogy ha mindeközben a dudorodó hónaljú belügyes fiúk végig a kocsi mellett strázsáltak a kapu előtt, márpedig erre akár mérget is vennék, akkor hogy nem tűnt fel nekik ez az első látásra is gyanús külsejű pasi, amint az éjszaka közepén jön megy. - fűzte hozzá a látottakhoz Ideg.
- Mondjuk ez nekem sem teljesen világos. Hacsak nem az van, hogy a figura egy kísértet, amelyiknek néha van, néha nincs fizikai teste. - vonta fel a szemöldökét Vicces. - Viszont még ennél is kevésbé világos, hogy ennek a felvételnek az alapján hogyan fogjuk megtalálni az elkövetőt.
- Az biztos, hogy arcképet nem lehet leszedni erről a felvételről. Legfeljebb símaszk reklámnak lenne jó. - szögezte le Daemon hanyatt dőlve a székén. - Annyit lehet tudni, hogy az emberünk egy nagyjából száznyolcvan centiméter magas, kisportolt, világos bőrű férfi, aki otthon van az illegális behatolás és az IT hackelés területén is. Ezek a paraméterek csak a fővároson belül ráillenek pár ezer emberre, úgyhogy zsákutca.
- Várj csak! - támadt egy ötlete a parancsnoknak. - Viselt ez a figura kesztyűt? Vagy pusztakézzel fogdosta össze a kilincset, meg az egész ajtót?
- Mindjárt kiderül, visszamegyek az elejére.
- Meg tudjuk nézni valahogy egy kicsit közelebbről is a kezeit? - jött a következő kérdés.
- Sajnos a fényviszonyok nem a legjobbak a felvételen, és a kamera eleve nem dolgozik túl nagy felbontásban, de meglátom, hogy mit lehet kihozni belőle. Először is elmentem az állóképet, aztán megpróbálom egy kicsit feljavítani. Utána mehet a belenagyítás. Egy fél perc és kész is.
- Úgy látom, hogy pusztakézzel ügyködött az emberünk. - állapította meg Ideg, amikor a kész végeredményt megjelent a képernyőn. - De egy kilincsről, amit azelőtt és azóta is kitudja hányan összefogdostak, nem sok esélye van, hogy használható ujjlenyomatot tudjunk venni. És akkor még ott van a kérdés, hogy ha esetleg megvan az ujjlenyomat, akkor vajon szerepel-e valamilyen nyilvántartásban.
- Szerintem egyenlőre hagyjuk az ujjlenyomatot. - mondta Vicces fakó hangon. - Most bemegyek az irodámba, mert utána kell néznem pár dolognak. Senki se zavarjon!
- Ezzel meg mi történt ilyen hirtelen? - kérdezte Daemon csodálkozva Idegtől, miközben állával a távozó parancsnok irányába bökött.
- Nem tudom, de rajta leszek, hogy kiderítsem.




 

 Vicces az irodájában gyorsan a számítógép elé ült és behívta a Kovács Marianna címét is tartalmazó térképrészletet, majd az adott háztömbre zoomolva alaposan szemügyre vette a műholdas kép alapján is. Lélegzetét visszafojtotta, szíve egyre hevesebben vert, amikor eddigi sejtése hirtelen bizonyosságot öltött a monitoron látott kép alapján. Ezután lehívta a számára hozzáférhető anyagokat Ante Gotovinával kapcsolatban és figyelmesen végigolvasta őket. Végül nagyot sóhajtva kihúzta az asztalfiókot, amelyben a fegyverét tartotta és elővette a pisztolyt. Leellenőrizte a tárban lévő lőszereket, majd a tárat behelyezte a fegyverbe. A fegyvert a csíptetős tokkal a kosztümkabátja alá rejtette, és kisétált az irodából.
- Van egy kis dolgom, kimegyek egy órára. - vetette oda távoztában az ügyeletesnek és felsétált a lépcsőn.

 




 

 A kocsi gyorsan haladt a késő esti, csendesülő forgalomban a belváros felé. Talán jobb is, hogy a forgalom nem állította komolyabb kihívások elé a sofőrt, mert nem biztos, hogy meg tudott volna felelni nekik. Vicces olyan erővel szorította a volánt, hogy az ujjai belefehéredtek, és tűzben égő szemekkel meredt kifelé a szélvédőn keresztül a forgalomba. Viszont így sem sokat látott az előtte haladókból, mert szemei előtt egészen másfajta képek jelentek meg, emlékek a távoli múltból, amelyek csak még jobban felzaklatták. Csak akkor tért vissza valamelyest a valóságba, amikor rádudált valaki, akit kis híján leszorított az útról. Végül, húsz percnyi ámokfutás után, megérkezett a belvárosba és közel az úti céljához sikeresen leparkolt. Még egyszer ellenőrizte a nála lévő fegyvert, aztán kikapcsolta a mobiltelefonját és a kesztyűtartóba tette. Végül kiszállt a kocsiból és gyalogosok közé vegyülve elindult az ismerős, régi, négyemeletes ház felé.

 A kapualjban megállva úgy tett, mintha a lakók neveit böngészné a kapucsengő listáján, de valójában csak arra várt, hogy valaki ki, vagy be közlekedjen a kapun keresztül, eszében sem volt sehová sem felcsengetni. Egy perc sem telt bele, amikor két sietős tini lány vágtatott ki a kapun, természetesen annak becsukódásával egy cseppet sem törődve. Vicces a sarkával kitámasztotta a csukódó kapuszárnyat, még mielőtt az újra zárt helyzetbe kerülhetett volna, majd amikor a lányok néhány méternyire eltávolodtak, gyorsan belépett a házba. Lassan, óvatosan, a falhoz simulva, felment a ház legfelső emeletére. Mielőtt kilépett volna a lépcsőházból a folyosóra, benyúlt a kabátja alá és előhúzta a pisztolyát. Ekkor váratlanul, hátulról egy kéz nehezedett a vállára. Mint a villám perdült sarkon, hátravetette magát, lövésre kész, előre szegezett fegyverrel. Néhány lépcsőfokkal lejjebb egy kissé kelletlenül vigyorgó férfi alak állt a lépcsőházban. Ideg volt az.
- Ezért a mozdulatért jelest kaphatnál a kiképzőiskolában, de amit az előtte lévő félórában műveltél az bukást érne. Sőt, esetleg az életedbe is kerülhetne, ha nem én állok most itt. - mondta a férfi fojtott hangon.
- Mi van? - kérdezett vissza Vicces zavarodottan.
- Mint egy álomkóros végighajtasz a fél városon, nem nézel se jobbra, se balra, de főleg nem a hátad mögé. Aztán ugyanezt eljátszod a kocsitól idáig jövet is. Ha nem én követlek egész idő alatt, hanem valami rossz fiú, akkor ebben a pillanatban már akár halott is lehetnél. Egyébként mit keresünk itt?
- Azt nem tudom igazán, hogy te mit keresel itt, ugyanis nem véletlenül nem hoztam magammal senkit sem. - jött a rezignált válasz. - Egyébként pedig éppen a rossz fiút. Ezért nem is gondoltam, hogy akár véletlenül is követhet, ugyanis én jöttem rá, hogy ő hol lehet és nem fordítva.
- Nagyon magabiztos vagy, csak rá ne fázz egyszer. Megtudhatom, hogy ki is az illető és pontosan hol van?
- Az nem fontos egyenlőre, hogy kicsoda, de ha jól sejtem, akkor itt van egy kis garzonlakásban, a második ajtó a folyosón balra.
- És most mi lesz? Becsöngetünk, bekopogunk, vagy egyszerűen berúgjuk az ajtót?
- Egyiket sem. Hasznosítjuk a Wotantól tanult hackelési technikánkat, méghozzá lehetőleg abszolút zajmentesen. Az egyetlen szoba ablaka az utcára néz. Odakint még mindig elég élénk a forgalom, plusz párpercenként a villamos is elcsörömpöl az ablak alatt, úgyhogy ha ügyesek vagyunk, akkor van esélyünk meglepni aki bent van. - vázolta fel a tervet Vicces.
- Már ha van bent valaki.
- Szerintem van, de majd meglátjuk. Minden esetre te leszel az utóvéd, ha már itt vagy. Figyeled a folyosót amíg a zárral dolgozok, utána pedig az előszobából szemmel tatod a bejáratot, nehogy a hátunkba kapjunk valakit.
- Alig egy perce még nem voltál ennyire körültekintő. - jegyezte meg Ideg, majd óvatos léptekkel elindult a parancsnoka nyomában.
A folyosó üres volt, a lakásokból sem sok zaj szűrődött ki. Úgy tűnt a lakók vagy nem értek még haza, vagy valami nagyon csendes tevékenység köti le őket. Vicces és Ideg megálltak a kissé már kopott, zöld festésű ajtó előtt és hallgatóztak egy kicsit. Bent minden csendesnek tűnt. Vicces eltette a pisztolyát és egy zárnyitó készletet húzott elő. Ideg egy lépéssel oldalra lépett az ajtó mellől és dzsekije alól előszedte a fegyverét, majd lövésre kész pozícióba helyezkedett. A parancsnok, gyorsan és ügyesen dolgozott az apró szerszámkészlettel, alig húsz másodperc múlva megadta magát az öregecske, avítt zár. Lassan, centiméterről-centiméterre nyitotta ki az ajtót, nehogy véletlenül is megnyikorduljon.
- Óvatosan lépkedj, az öreg parketta hajlamos recsegni. - súgta hátra Idegnek és belépett az előszobába.
- Azt meg honnan tudod, hogy parkettás az előszoba és főleg, hogy régi? - dohogta Ideg, jobbára csak magában, miközben még mindig a folyosót figyelve lassan betolatott az ajtón.
- Kezeket a fej fölé és semmi gyanús mozdulat! - hallotta Vicces hangját három másodperccel később a lakás belseje felől. - Lassan forduljon felém!
- Ugyan drágám, nyugodtan maradjunk a tegező formánál. Ha eddig megfelelt, most is jó lesz. - mondta a férfi, aki egy forgószéken ült, egy számítógép előtt és lassan az ajtó felé fordult, amikor Ideg belépett a szobába.
- Engedd meg, hogy bemutassam a volt férjemet, Ivicsics Józsefet. - mondta Vicces Idegnek, miközben le sem vette a szemét a férfiról, akit láthatólag nem zavart a rá szegezett pisztoly látványa.
- Micsoda örömteli viszontlátás. - mondta Ideg ironikus hanghordozással.
- Inkább meglepőnek mondanám. Ugyanis három évvel ezelőtt halottnak nyilvánították, amikor a helikopter, amelyen utazott lezuhant az orosz sztyeppén.
- Ahhoz képest viszont egészen jó bőrben van.
- Nos igen, mondhatjuk úgy, hogy szerencsésen megúsztam a dolgot. - poénkodott Ivicsics. - Igazán nem az én hibám, hogy a hatóságok felületes munkát végeztek és nem győződtek meg róla alaposan, hogy valóban odavesztem-e. Téged pedig feleslegesnek tartottalak értesíteni kedvesem, hiszen akkor már közel egy éve el voltunk válva és nem igazán tartottunk kapcsolatot egymással. Most viszont, minő meglepetés, újra összefutottunk. Jut is eszembe, minek köszönhetem váratlan és temperamentumos betoppanásodat?
- Tudom, hogy behatoltál a magyar katonai hírszerzés egyik titkos szerverére és onnan rendkívül bizalmas anyagokat töltöttél le. Azért vagyok itt, hogy letartóztassalak és átadjalak az illetékes hatóságoknak.
- Behatolni? Letölteni? Én? Ezt honnan veszed? - adta az ártatlant a férfi. - Ez egy légből-kapott gyanúsítás. Bizonyítékok nélkül nem sokra mész.
- Éppenséggel van már bizonyítékom. És valószínűleg lesz még több is, azután ha majd átvizsgáljuk ezt a lakást.

- Kíváncsian hallgatlak. - komolyodott el a volt férj. - de közben leengedem a kezeimet, ha nem haragszol, mert ez a póz kezd már egy kissé fárasztani.
- Abban biztos vagyok, hogy tudtad, hiába kevered össze alaposan a biztonsági kamera felvételeit, azzal legfeljebb hátráltatni tudod azt aki kutat utánad. Jobban jártál volna ha inkább letörlöd az egészet. Viszont azzal túl sokat kockáztattál volna, hiszen alapvetően abban bíztál, hogy a hírszerzés észre sem veszi a kis ügyködésedet.
- Érdekes okfejtés. Kár, hogy nem tudom, hogy miről is szól. - pimaszkodott a férfi.
- Egy dologról feledkeztél meg. - folytatta Vicces, egyáltalán nem zavartatva magát. - A karóra, amit viseltél és ami most is a csuklódon van, elárult. Persze arra nem számíthattál, hogy az a felvétel pont elém kerül majd, akitől ezt az órát kaptad az első házassági évfordulónkra.
- Nem hiszem, hogy egy karóra elegendő lenne bárkinek az azonosítására is. - jött a flegma válasz.
- Egy akármilyen biztosan nem, de ez egy különleges darab. Az eredeti változatot fehér számlappal árusították, de némi felárért meg lehetett rendelni ezzel a halványzöld színűvel is. Nem sokan éltek ezzel a lehetőséggel, nekem is hetekig kellett várnom mire megérkezett a gyárból. Talán ha egy tucat lehet belőle az egész országban. Nem mellesleg ennek a háznak a tetőtere szomszédos azzal a házéval, ahol az egész akció lezajlott. Gondolom így tudtál észrevétlenül ki és bejutni a házba, annak ellenére, hogy a testőrök ott strázsáltak a kapu előtt. Ez és a teljesen egyező testalkat, valamint a magas szintű IT képzettség és a katonai különleges egységeknél eltöltött évek, amik mögötted vannak, már elegendő ahhoz, hogy alapos legyen a gyanú veled kapcsolatban.
- És ha a fájlok is meglesznek, akkor pedig hosszú-hosszú évek néznek ki, valami barátságtalan helyen. - bólintott rá Ideg. - Halmazatilag pedig még azt is hozzászámolhatják, hogy nem volt képes jó férje lenni egy ilyen nagyszerű nőnek.
- Ha a fájlok is meglesznek... - ismételte el a férfi. - De ki tudja, hogy mi is lehet ebből a végén, hiszen ez az ügy országhatárokon át ível. Ugye?
- Ezt te legalább olyan jól tudod, mint mi. - válaszolt Vicces szárazon. - Hol vannak a fájlok? Remélem még nem adtad tovább őket. Egyáltalán miért csináltad ezt az egészet? Kinek a megbízásából? Ez az ország otthont adott neked, amikor ifjúkorodban a családoddal együtt idemenekültetek. Ezt a lakást is, ahol most vagyunk, méltányossági alapon biztosították a nagymamádnak, aki kevéssel utánatok érkezett az országba. Kinek, vagy minek akartál most ártani? Vagy esetleg a pénz van a háttérben?
- Pénz? Ugyan már. Gondolod, hogy bárki is pénzt adna éppen azokért a dokumentumokért? - kérdezte a férfi megtörten, végtelen keserűséggel a hangjában.
- Hát akkor?
- Elegem van a mocskos politikából. Gotovinát nemrégen felmentették Hágában, miközben mindenki tudja, hogy bűnös. De a nemzetközi bíróság meghátrált, mert politikai szempontból veszélyesnek tartották, hogy esetleg forrongások kezdődnek Horvátországban. Talán még arra is gondoltak, hogy nemzetközi terrorakciók következhetnek be. És miközben ő ott röhög a markába, a ti kormányotok itt ül a bizonyítékokon, mert a politikai érdekei úgy kívánják.
- Nagyon sajnálom. Tudom, hogy a tiéd is egy krajinai-szerb család volt. De ez akkor sem megoldás. A személyes bosszúdtól fűtve helyrehozhatatlan károkat okoznál ennek az országnak. És valószínűleg még jó néhány másiknak is. - mondta Vicces némi valós szomorúsággal a hangjában.
- Ez a baj velünk emberekkel, hogy még azokkal szemben is lojálisak vagyunk, akik ennek éppen az ellenkezőjét érdemelnék. Már évtizedek óta csak azt tesszük amit mások elvárnak tőlünk. Az őszinteség pedig nyomtalanul elveszett.
- Ezen mély filozófiai tartalmakon majd elgondolkodhat az elkövetkezendő évtizedek nagy magányában. - szakította félbe Ideg a férfi hosszúnak ígérkező monológját. - Szép lassan nyújtsa előre a kezeit, hogy rátehessem a bilincset.
- Sajnos ezt nem tehetem. - mondta Ivicsics állát az összekulcsolt kezeivel alátámasztva. - Az érzékeny lelkem és a nagy egóm nem viselné jól a hosszú bezártságot.
- Ne! - kiáltott Vicces és szinte célzás nélkül vállon lőtte a széken ülő férfit. De már túl késő volt. Ivicsics éppen csak egy fél másodperccel korábban lódította szájába, az ujján lévő pecsétgyűrűnek álcázott méregfiola tartalmát. A becsapódó lövedék hatására a teste ugyan még felemelkedett a székről, de rögtön azután, egy félfordulattal vissza is zuhant a padlóra. A lába még rándult egyet, a szeme kifordult és fennakadt, és már vége is volt.

Szólj hozzá!

4. fejezet - Láthatatlan bizonyosság

2014.02.24. 09:00 csaki-de




 A parancsnok már az előtérben várta a visszatérő operatívokat. Szemein látszott, hogy az izgatott várakozást leginkább egyfajta stressz ként élte meg.

- Sikerült feltűnés nélkül megszerezni az anyagot? - kérdezte.
- Természetesen. Nem ma kezdtük a szakmát, egy ilyen feladat nem tud minket zavarba hozni. - vágta rá Tomcat egy kicsit nagyképűen.
- De azért a végén majdnem lejattolhattunk a hírszerzés embereivel. - tette hozzá Kiképző. - Még szerencse, hogy nagyon amatőr módon, egyszerűen csak besétáltak a házba, minden álcázás nélkül, így időben kiszúrhattuk őket.
- Ebben mondjuk az is szerepet játszhatott, hogy nem gondolták, hogy bárki elől is el kellene rejtőzniük. - gondolkodott Vicces hangosan. - De ez most nem is fontos. Gyerünk az operátor terembe és nézzük meg azt a felvételt.
- Tessék, itt, ezen van az anyag. - nyomta a kezébe Béta menet közben az adattárolót.
- Daemon, csatlakoztasd és nézzük, hogy mi van rajta. - adta ki az utasítást a parancsnok.
- Máris. Nos... Úgy látom a rendszer huszonnégy órás fájlokba rögzíti a kamera képét. Vagyis az egyik nap, nulla óra nulla perctől, másnap nulla óra nulla percig. Tehát egy nap egy fájl.
- Rendben, nézzük a három nappal ezelőtti fájlt. Azon belül is az éjjel egy és három óra közötti időszakot. Tedd ki a nagy monitorra.
- Már ott is van. Alul a csúszkán látható a pontos idő. Háromszoros sebességgel játszom le, ha megjelenik a valaki a kamera látómezejében, akkor visszalassítok normál lejátszásra. Mehet?
- Persze, rajta. - mondta Vicces és a hatalmas plazma kijelző felé fordult. A képernyőn csak a közepesen megvilágított folyosó látszott azzal a bizonyos lakásajtóval a középpontban. Így telt el egy perc, amíg a felvétel az egy óra három perchez ért. Ekkor megjelent egy nem túlzottan magas férfialak kalapban és napszemüvegben. Megállt az ajtónál, a kulcs már a kezében volt, kinyitotta az ajtót és gyorsan belépett rajta.
- A Teniszező. - mondta Vicces csak úgy bele a levegőbe, az sem érdekelte, hogy a körülötte lévők közül sokan azt sem tudják, hogy miről beszél. Közben a felvételen becsukódott a férfi mögött az ajtó és a folyosó újra mozdulatlanságba dermedt. - Láttátok a kezében az aktatáskát? Valószínűleg abban volt a notebook.
- Kizárásos alapon. - bólintott rá Ideg.

  A felvétel tovább pörgött és lassan túlhaladt az éjjel két órán is, de a képen semmi sem mozdult. Végül negyven percnyi idegtépő várakozás után, ami alatt Vicces fel-le sétálgatott a monitor előtt, mint egy ketrecbe zárt vadállat, újra életre kelt a kép. Az ajtó kinyílt és az előbbiekben már látott férfi osont ki rajta. Be sem zárta az ajtót maga mögött, csak elsietett a lépcsőház irányába.

- A teniszező elment. - kommentálta Ideg azt amit mindannyian jól láttak. - A kezében ugyanazzal az aktatáskával, amiben valószínűleg ugyanúgy benne volt az a bizonyos notebook. De ha nem, az sem olyan nagyon fontos, hiszen mint tudjuk a behatolás kettő óra előtt történt. Viszont a felvételen jól látható, hogy ez idő alatt senki más nem érkezett, vagy távozott.
- És mi van ha valaki már jóval előbb bejutott a lakásba és bent elrejtőzködött, aztán jóval később távozott csak? - vetette fel Alfa.
- Minden lehetséges. - válaszolt Vicces. - Nézzétek át a felvételeket első nekifutásra előző nap kora délutántól következő nap délig. Ha az nem elég, akkor még jobban kiterjesztjük az időhatárokat.
- És mi van, akkor ha nem találunk végül semmit sem? - kérdezte Wotan. - Mi van, ha valóban csak ezek ketten voltak bent a lakásban?
- Érdekes felvetés. Futtassatok le egy teljes átvilágítást erre Kovács Mariannára. Ideg, te pedig gyere velem az irodámba, négyszemközt akarok veled beszélni.




 

  Ideg a hosszú tárgyalóasztal végénél ült hanyag tartásban félig lelógva a székről, félrefordított fejével lassan követte, ahogy Vicces fel-alá járkált a parancsnoki íróasztal előtt.
- Nem vagy te egy kissé túlzottan ideges? - kérdezte kisvártatva.
- Nem. Én nagyon ideges vagyok, minden túlzás nélkül. - mondta Vicces zaklatottan. - Itt van ez az eset, ami magában is eléggé bonyolult és rázós, erre kiderül, hogy maga a kis-atyaúristen is érintett benne személyesen. De nem elég, hogy érintett, mert nem mellesleg éppen házasságot tör, meglehetős rendszerességgel, méghozzá állami erőszakszervek fedezete alatt. És ha ez nem lenne elég, akkor most még az is kérdésessé válik, hogy teljes bizonyossággal a tudta és közreműködése nélkül történt az egész vircsaft.
- Nem tudom mit szívod fel úgy magadat. A politikusaink magánélete nem tartozik ránk. A személyes testőrsége kell, hogy aggódjon emiatt.
- Úgy látom már elfelejtetted, amit a hírszerző kiképzésen oktattak, miszerint éppen az ilyen helyzetek, amikor magánéleti botrány veszélyével lehet valakit fenyegetni, vagy éppenséggel zsarolni, teszi könnyen sebezhetővé az embereket. Lehet, hogy éppenséggel egy megfelelően előadott zsarolás hatására a Teniszező is nagyon készségesen hajlandó volt közreműködni az információk megszerzésében.
- Azt készséggel aláírom, hogy a legtöbb férfit viszonylag könnyű a farkánál fogva vezetni, de miből gondolod, hogy az aktív közreműködésére volt szükség az akció lebonyolításához? Másfelől viszont az is biztos, hogy egy politikus mindig azt teszi, amit a pillanatnyi érdekei megkívánnak.
- Én nem gondolom, csak nem zárom ki a lehetőséget, hiszen ez lehetne a legegyszerűbb megoldás. Nem kell titokban megszerezni a gépet, hosszú, nehéz munkával feltörni a jelszavakat. - gondolkodott Vicces hangosan. - csak le kell ültetni a gép elé és megmondani neki, hogy melyik fájlokat legyen szíves lemásolni a hálózaton keresztül.
- Én meg azt mondom, hogy a jelszavak feltörésére akkor sincs mindenképpen szükség, ha még csak nem is tud az egészről semmit sem. Hiszen ezernyi módja van annak, hogy a tudtán kívül megszerezzék a jelszavakat, elég ha csak egy-két alkalommal, néhány percre őrizetlenül marad az adott gép.
- Ez viszont akkor a nőre tereli a gyanút. Kérdés, hogy képes-e ezt a feladatot egyedül megoldani, illetve ha nem, akkor ki segített neki?
- Azt sem ártana tudni, hogy mi volt a motivációja és kinek a megbízásából tette. Mert azt nem hiszem, hogy személy szerint neki lenne szüksége ezekre a hírszerzői jelentésekre.
- Egyelőre túl sok a nyitott kérdés. És még arra sincs lehetőségünk, hogy bekéressük azt a notebookot és alaposan átvizsgáljuk, mert akkor azonnal kiderülne a hírszerzés számára, hogy nyakig benne vagyunk az ügyben. Nem mellesleg a Teniszező is gyaníthatná, hogy ismerjük a kis titkát és akkor, ha másért nem is, de a biztonság kedvéért kitörné a nyakunkat az tutti. Talán még A Szem is bukna velünk együtt.
- Ezek a politikusok, főleg hatalmi pozícióban eléggé paranoiásak tudnak lenni, úgyhogy még ez sem zárható ki.
- Ahogy az sem, hogy némi zsarolás hatására, akár hazaárulóvá is válhatnak.

- Nem ez lenne az első feljegyzett eset a történelem során, főleg ha az a hazaárulás jól fizet. - vonta meg a vállát Ideg. - De ne morfondírozzunk ezen egyenlőre. Várjuk meg, hogy mit találnak a srácok.




 

 Kiképző kiterítette maga elé a papírokat és a biztonság kedvéért a bekapcsolt tableltet is maga mellé tette az asztalra.
- Kovács Marianna harminckét éves, elvált, gyermektelen. Szülei élnek és szintén a fővárosban laknak. Testvére nincs, távolabbi rokonaival nem tartja a kapcsolatot. Volt férjével a válás óta nem találkozott. Baráti társasága szűk, néhány barátnőjével jár össze időnként. Hobbija az olvasás, hetente kétszer konditerembe jár, de ott nem alakított ki közelebbi barátságot senkivel. - kezdte a lecke felmondását. - A családja debreceni gyökerű, maga is ott született és ott járta ki az iskoláit, gimnáziumi érettségit szerzett. A nyíregyházi tanítóképzőben diplomázott ének-zene szakon.
- Ezt mind egy fél nap alatt derítettétek ki róla? - kérdezett közbe Ideg.
- Nem. Nekünk ezzel nem sok dolgunk volt, mivel kevéssel azután, hogy bizalmi állásba került az Országházban, megtörtént a biztonsági átvilágítása. A srácoknak csak az telt egy ki idejébe amíg megtalálják az aktáját és szépen észrevétlenül áthúzták a hálózaton át hozzánk.
- Rendben van, folytasd. - sürgette Vicces.
- Tehát ének-zene szakos tanár lett belőle. Ezután egy évet dolgozott a Nagykálló-i általános iskolában, majd váratlanul a fővárosba költözött és politikai aktivista lett belőle az egyik nagy pártnál. Amikor az adott párt megnyerte a választásokat és kormányt alakított, ő szinte azonnal kapott egy jól fizető állást a kormányzati adminisztrációban.
- Azt tudjuk, hogy pontosan milyen feladatkörben is tevékenykedik?

- Amolyan általános adminisztrátor. - lapozgatott a jegyzeteiben Kiképző. - De én élek a gyanúperrel, hogy semmi komolyabb konkrét feladata sincs, csak teng-leng az irodában és hó végén utalják neki a fizetését.
- A biztonsági átvilágításnak akkor mi értelme volt, ha gyakorlatilag nem dolgozik bizalmas anyagokkal? - értetlenkedett Ideg.
- Tudhatnád, hogy az ilyen átvilágítások nem arról szólnak csupán, hogy milyen tevékenységet végzel, vagy milyen információk futnak át a kezeid között, de arról is, hogy esetleg milyen információkhoz férhetsz hozzá, akár véletlenül is. - jött a válasz.
- Végzett egyéb tanulmányokat a főiskola alatt vagy után? Járt hosszabb úton külföldön? - kérdezte Vicces?
- A főiskola alatt és után nincs nyoma, hogy bármi mást tanult volna. Van egy középfokú angolja, de azt még a gimnázium alatt szerezte meg. Ezen kívül az új munkahelye elküldte egy alapfokú számítógépes tanfolyamra amikor munkába állt. Ötven fős csoportból tökutolsónak végzett.
- Ha csak nem körmönfont megtévesztés a dolog, akkor nem ő lesz a mi hackerünk. - jegyezte meg Ideg.
- Külföldön csak nyaralási céllal járt, eddig összesen három alkalommal. Mindháromszor az észak-olasz tengerpart volt az úti célja. - fejezte be Kiképző és letette a papírjait, majd a parancsnokra nézett várakozóan.
- Nem sok dolog, amiből kiindulhatnánk. - mondta Vicces idegesen tekergetve az egyik hajtincsét. - Álljatok rá napi huszonnégy órában és próbáljatok valamit találni. Bárki lehet a hunyó azok közül akikkel találkozik vagy telefonon beszél, levelet, vagy üzenetet vált. És a klasszikus rejtet kommunikációról se feledkezzetek meg! Akár egy kukába dobott használt papírzsebkendő is rejthet fontos üzenetet, vagy akár egy pendrive is lehet belecsomagolva. Ha nála vannak a fájlok valamit biztosan fog kezdeni velük. A leglogikusabb, hogy továbbadja őket, mert azt nem látom, hogy ő maga hogyan tudná hasznukat venni.
- Rendben, értettem. Máris megszervezzük a huszonnégy órás megfigyelő szolgálatot. - mondta Kiképző és kisietett a parancsnoki irodából.

 




 A nap lassan kezdett lebukni a látóhatár alá és a kora esti langyos szélben madarak köröztek a levegőben. A közeli útról az egyre csökkenő forgalom zaja szűrődött a parkoló felé, ahol Vicces és Ideg álltak a gépkocsijaik mellett.

- Ha gondolod szívesen elviszlek. - mondta Vicces mélyen a férfi szemébe nézve. - És persze reggel vissza is hozlak. Így legalább spórolnál a benzinnel és a vezetéssel sem kellene fárasztanod magadat.
- Igazán nagyon aranyos vagy. - mosolyodott el Ideg. - De valahogy az az érzésem, hogy te nem arra gondoltál ezzel az ajánlattal, hogy elviszel haza hozzám és reggel értem is jössz oda.
- Éppen arról is lehet szó, de akkor reggel nem mennék érted, hanem inkább maradnék reggelig.
- Félre ne értsd, nagyon örülök neki, hogy a kapcsolatunk újra egy intenzív közeledési fázisba kerül, de ugyanakkor aggaszt egy kissé, hogy éppen ilyen stresszes időszakban történik mindez. Szerintem nem tenne jót, ha akár véletlenül is, egymáson élnénk ki a feszültségünket.
- Én éppenséggel a feszültség közös oldására gondoltam, de ha nem, hát nem. - mondta Vicces és kinyitotta a kocsija ajtaját, majd visszalépett a férfihoz egy búcsú csókra. Ajkuk éppen egymáshoz ért, amikor a nő zsebében váratlanul megszólalt a telefon.
- Igen tessék. Mi történt Daemon? - kérdezte amikor a füléhez emelte a készüléket.
- Gyere vissza gyorsan, találtam valami, amit látnod kell. - hallatszott Daemon izgatott , szinte kiabáló hangja a vonal túlsó végéről, olyan erővel, hogy még a két lépés távolságban álló Ideg is tisztán hallotta.

Szólj hozzá!

3. fejezet - Ágyban, párnák közt

2014.02.17. 07:56 csaki-de





 A kora reggeli napsugarak lapos szögben tűztek be a sötétítőfüggöny résén keresztül, egy vékony, de határozott csíkot megvilágítva az ágy közepén. A férfi a bal könyökére támaszkodva kissé felemelkedett az ágyban és a jobb kezével leárnyékolta a szemét az egyenesen rá tűző napsugaraktól. Így jobban szemügyre tudta venni a mellette, nyugodt szuszogással alvó nőt. A takaró félig lecsúszott a háta közepéig, látni engedve halovány, puha bőrét a ráomló szőkésbarna hajzuhatag alatt. Enyhén oldalra billent testhelyzetének köszönhetően feszes melle oldalsó sziluettje is jól kivehető volt, ahogy a fehér lepedőn keresztül az ágynak feszült. A férfi óvatos, lassú mozdulattal, nehogy felébressze a szeretett nőt, még lejjebb húzta a takarót, amíg az a kemény, izmos popsi vonala alá nem ért. Hosszan elgyönyörködött a látványban, miközben mélyen erotikus gondolatok ütötték fel a fejüket az agyában. Mielőtt azonban kosza vágyát elkezdhette volna valóra váltani, hirtelen megszólalt a mobiltelefonja az ágy melletti éjjeliszekrényen.
- Mi történt? - motyogta a nő szinte öntudatlanul, az alvó állapotát csak egy szemvillantásnyira felfüggesztve.
- Nem tudom, de mindjárt megnézem. - jött a válasz. A férfi felemelte az telefont és ránézett a kijelzőre és gyorsan elolvasta a frissen érkezett szöveges üzenetet. - Alfa és Béta tűkön ülve várják a központban, hogy jelentést tehessenek neked. Ezt az SMS-t egyébként te kaptad volna, ha nem kapcsolod ki éjszakára a telefonodat.
- Hány óra van? - érkezett a következő kérdés, még mindig valahonnan az álmok határmezsgyéjéről.
- Reggel hat óra huszonöt.
- Én igazán szeretem a szorgalmas beosztottakat, de most valahogy úgy érzem, hogy kicsit túlzásba viszik a dolgot. - mondta Vicces és lassan, komótosan felült az ágyban.
- Szerintem nem tehetnek róla, hogy jelenleg kissé megnövekedett az alvásigényed. Megyek csinálok kávét és valami reggelit, amíg összeszeded magadat.




  Viccesnek végül is úgy-ahogy sikerült felébrednie mire, egy óra múlva, belépett az irodája ajtaján, nyomában Alfával és Bétával. Ideg kissé lemaradva követte őket.

- Nos, mi volt az a rendkívül sürgős, fontos információ, amiért olyan korán meg kellett zavarnotok a parancsnokhelyettes pihenését? - szegezte Vicces a kérdést a két operatívnak.
- Bocsánat, igazán nem tudhattuk, hogy megzavarunk benneteket. - válaszolt Alfa kaján mosollyal.
- Bennünket? - kérdezett vissza a parancsnok. - Ezt hogy érted?
- Semmi, semmi. - vette át a szót gyorsan Béta. - Úgy gondoltuk, hogy minden értékelhető információ rendkívül fontos és sürgős. Ezért küldtünk üzenetet azonnal amint visszatértünk ide a bázisra.
- Tehát találtatok valamit. - szögezte le Ideg.
- Így van. Nagyon nagy szerencsénk volt. Alig érkeztünk meg a címen szereplő, régi építésű klasszikus, polgári bérházhoz, ami egyébként egy kis zsákutca végében áll, nem messze a kormányzati negyedtől, amikor befutott egy sötét üvegezésű böhöm nagy Audi. - kezdett bele a beszámolóba Béta.
- Talán nem is lett volna feltűnő a nagyvárosi éjszakában, ha nem két, hivatalból ideges sötétöltönyös fószer pattan ki belőle, akik nyugtalanul vizslatták a környéket. - folytatta Alfa. - A mozgásuk, tartásuk profira vallott, még szerencse, hogy mi nagyon alaposan álcáztuk magunkat.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy valami nagyon nagy kutya jelent meg a külföldről bérelt testőreivel pont ott? - kérdezte Ideg hitetlenkedve.
- A nagykutya stimmel, de a nehézfiúk, egyáltalán nem külföldiek, hanem magyar szakemberek, méghozzá a legelitebb rétegből.
- Ez már csak azért is biztos, mert lecsekkoltuk az Audi rendszámát és a köztársasági őrezredhez van lajstromozva. - tette hozzá Béta társa válaszához.
- Volt valaki más is a kocsiban a testőrökön kívül? - kérdezte Vicces.
- Igen és ki is szállt. Amikor az ideges srácok kellően tisztának találták a levegőt, kinyitották a jobb hátsó ajtót és emberünk szépen belibbent a ház kapuján.
- Felismertétek esetleg?
- Igen, minden különösebb erőlködés nélkül rá lehetett ismerni, annak ellenére, hogy sötét napszemüveget és mélyen a homlokába húzott kalapot viselt.
- És hajlandóak is vagytok elárulni, hogy ki volt az, vagy szeretnétek, ha tovább barkochbáznánk? - kérdezte Ideg türelmetlenül.
- Az az igazság, hogy annyira nagykutyáról van szó, hogy még ezek között a biztonságos falak között sem szívesen mondanánk ki hangosan a nevét. - szabadkozott Alfa, tőle teljesen szokatlan módon.
- Csak nem maga a kegyelmes atyaúristen volt az személyesen? - kérdezte Vicces kicsit kötekedőleg.
- Ha nem is ő a maga fizikai valójában, de valaki olyan aki szerintünk azt gondolja magáról, hogy ők ketten egy és ugyanaz. - mondta Béta teljes meggyőződéssel.
- Na jó, kezdem ezt már unni egy kicsit. - mondta Ideg kelletlenül. - Csak, hogy ne húzzuk egymás idejét teljesen feleslegesen, valamelyikőtök súgja gyorsan a főnök fülébe azt a nevet, aztán ő majd eldönti, hogy mindannyian tudhatunk-e róla ezek között a falak között.
- És ez teljesen biztos? - kérdezte Vicces kissé idegesen, miután Béta a füléhez hajolva közölte vele a szigorúan bizalmas információt. - Nem lehet, hogy mégis összekevertétek valaki mással, aki nagyon hasonlít rá?
- Főnök, ugyan ki hasonlítana rá annyira, aki nem mellesleg kormányzati autóval és gorillákkal jár? - kérdezett vissza Alfa enyhe fejcsóválás közepette.
- Jogos. Viszont a nevet ebben a pillanatban felejtsétek el, én is ezt teszem. Ezentúl csak „teniszező” néven beszélünk róla, úgy négyszemközt, mint az állomány más tagjai előtt.
- Ajajj, ennyire belenyúltunk a szarba? - kérdezte Ideg a feje búbját vakargatva.
- Azt hiszem jobb ha nem tudod, hogy mennyire. - szögezte le Vicces, majd újabb kérdéssel fordult a két operatívhoz. - Van valami elképzelésetek arról, hogy mit keresett ott?
- Egy perccel azután, hogy bement az épületbe, megjelent némi halvány fény egy első emeleti ablak mögött. Lévén a nagyon késői időpont és az egyébként teljesen csendes ház, arra tippeltünk, hogy abba a lakásba ment, amihez az az ablak tartozik. - mesélte Alfa. - Ez később, bizonyos félreérthetetlen jelekből helytálló elképzelésnek bizonyult.
- Gondolom megnéztétek, hogy kinek e nevén van az a lakás. - vonta össze a szemöldökét Vicces.
- Természetesen. Nagyjából egy óra múlva amikor a Teniszező az ideges gorilláival angolosan távozott, kicsit körülnéztünk odabent. A lakás ajtaján egy Kovács Marianna nevét hirdető névtábla áll, az operátorok lehet, hogy már le is futtatták az ellenőrzését a belügyi adatbázis alapján.
- Egy pillanat. - mondta Ideg és felemelte az asztalán lévő vezetékes telefont. - Wotan, ha megvan az adatlap, amit Alfáék kértek, azonnal hozd be. Köszönöm.
- Valami egyéb használhatót találtatok? - kérdezte Ideg miközben a parancsnok lerakta a telefont.
- Igen, volt ott még valami. - válaszolt Béta. - A ház kapuja ugyan videokamerás kaputelefonnal van biztosítva, de a házban más egyéb, extra biztonsági rendszer nincs beépítve, ha a lakók egyéni lakásriasztóját leszámítjuk. Viszont ennél az első emeleti lakásnál, diszkréten, de azért észrevehetően megbújik egy biztonsági kamera, ami éppen az ajtóra és annak a környékére van irányítva.
- Tehát erre az egy lakásra valaki, vagy valakik fokozott gonddal ügyelnek. Ez viszont azt jelenti, hogy annak a kamerának a felvételein mindenkinek szerepelnie kell aki csak megfordult a lakásban. És így az is rajta kell, hogy legyen, aki a hírszerzés adatbázisát megdézsmálta, hacsak nem feltételezzük, hogy maga a Teniszező, vagy a Marianna nevű hölgyemény volt az.
- Azzal a Mariannázással én azért várnék, amíg kiderül, hogy egyáltalán valós személyről van-e szó. Nem ez lenne a történelemben az első eset, amikor titkos lakások nem létező személyek nevére lettek kibérelve, vagy megvásárolva. - Ingatta a fejét ismét Ideg.
- Tessék, a kért anyag. - nyitott be ebben a pillanatban Wotan az irodába és átnyújtott Viccesnek néhány papírlapot és egy pendrive-ot. - A legfontosabb információkat gyorsan kinyomtattam, a teljes anyagot meg megtalálod a sticken.
- Köszönöm, elmehetsz. - vette át a dolgokat a parancsnok. Majd a papírokat gyorsan átfutotta miközben Wotan távozott. - Nos úgy tűnik, hogy a hölgy nagyon is tétezik. Harminckét éves, gyermektelen, öt éve elvált és az Országház titkárságán dolgozik.
- És vajon mi köze lehet ehhez a Teniszezőhöz, bárki is legyen az? - morfondírozott Ideg.
- Hármat találgathatsz főnök. - vigyorgott Alfa szélesen. - Ha éjjel egy órácskára meglátogat egy férfi egy nőt, biztosan az okkultizmus szerepéről beszélgetnek a modern társadalomfejlődésben.
- Ez finoman szólva is roppant kínos, mivel a Teniszező nős és példás családapa... - tűnődött el Vicces. - A hírszerzés eleve abból indul ki, hogy teljes mértékben feddhetetlen, ha még plusz ott van egy magánéleti botrány veszélye is, akkor a tábornok képes akár teljes egészében lenyelni az ügyet.
- Lehet benne valami. - bólogatott Alfa. - Ugyanis akármennyire körül is szaglásztunk és minden létező trükköt bevetettünk, nyomát sem láttuk semmiféle megfigyelőnek a nagy ember érkezése előtt és távozása után.
- Viszont akkor van arra esély, hogy még senki sem nézte át a felvételeket és sem a hírszerzés, sem más szervezet nem tette rá a kezét. Különös tekintettel arra, hogy ha Hajnal tábornok úr rá is ugrasztotta az embereit az ügyre, a teljes igazságot rajta kívül biztosan senki sem ismeri, így jobbára csak sötétben tapogatóznak. - foglalta össze a parancsnok. - Tehát gyorsan beszéljétek meg a dolgot Kiképzővel és Tomcattel és próbáljátok bármi áron megszerezni azokat a felvételeket, még ma ha lehet.




  A nő kéjesen nyújtózkodott az ágyon a kellemes délelőtti napsütésben. Lefekvés előtt mindig széthúzta a sötétítő függönyt, olyankor már úgysem gyújtott lámpát és reggelente szeretett a kellemesen melengető napsugarakra ébredni. Most azonban már nem reggel volt, hanem sokkal inkább dél felé járt az idő. Szerencsére hétvégenként nem nagyon volt hová sietnie és így nyugodtan kipihenhette a múlt éjszaka mozgalmas első felét. Éppen a televízió távkapcsolója után matatott az éjjeli szekrényen, amikor megszólalt az ajtócsengő. Kissé elcsodálkozott, mert ma napközben nem várt semmiféle látogatót. Gyorsan magára kapta a selyem köntösét és kisietett az előszobába.
- Ki az? - kérdezte, de közben válaszra sem várva résnyire nyitotta az ajtót.
- Elnézést hölgyem, a gázművektől jöttünk. - mondta az ajtóban álló, megnyerő külsejű férfi. - Több bejelentést is kaptunk, hogy a környéken gázszagot lehet érezni, ezért most átvizsgáljuk a szóba jöhető házak gázvezetékeit.
- Értem, de én itt a lakásban semmiféle gázszagot nem érzek. Szerintem nálam minden rendben van.
- Ez nagyszerű. De azért ha megengedi körbeszaglászunk a lakásban a műszereinkkel is, azok mégiscsak megbízhatóbbak, mint az emberi orr. - mondta az overálos férfi egy kedves mosoly kíséretében.
- Rendben van, ha muszáj. - vonta meg a vállát a nő és oldalra lépve sarkig nyitotta a bejárati ajtót. - De nem nagyon nézzenek körül, mert rendetlenség van. Még nem volt ma idő takarítani.
- Semmi gond hölgyem, nem zavarunk sokáig ígérem. - bólintott a férfi, majd intett a folyosón ácsorgó kollégájának. - Gyere Lajos, gyorsan szaladjunk végig a műszerekkel, hogy ne legyünk itt a fogyasztó terhére sokáig.
- Jövök már. - dörmögte a magas, sötét hajú társa, miközben a vállán lévő táskából egy gázdetektort kotor elő.
- Ha nem probléma, akkor én készítek magamnak egy kávét, amíg maguk méricskélnek. - mondta a nő és egy tétova mozdulattal a konyha irányába indult. - Esetleg kérnek maguk is?
- Nagyon kedves, de nem, köszönjük. - jött a válasz. - De annak nagyon örülnénk ha megmondaná, hogy a gázóra merrefelé található a lakásban. A szivárgások egy része éppen a mérőberendezéseknél szokott keletkezni.
- A kamrában van felszerelve, ott balra van a bejárata.
- Köszönjük.
- Biztos vagy benne, hogy a rögzítő berendezés itt van a lakáson belül? - kérdezte Tomcat Kiképzőtől, amikor a nő eltűnt a konyhaajtó mögött.
- A vezeték ugyan rejtve lett átvezetve a folyosó mennyezetén, de azért éles szemmel jól kivehető, hogy ide fut be, méghozzá közvetlenül a bejárati ajtó felett. Tehát a rögzítő berendezésnek is itt kell lennie az ajtó közelében, hacsak nem akarták szétvésni a falat a fél lakásban, hogy messzebbre vezessék a jelet.
- Akkor akár a kamra is lehet esélyes, hiszen annak az ajtaja itt van éppen a bejárat mellett.
- Helyes, oda úgyis be kell néznünk a gázóra miatt. - mondta Kiképző és már nyitotta is a helység ajtaját. - Én elengedek egy kis gázszagosító vegyületet itt szépen, csakhogy fokozzam a helyzet valószerűségét, te addig nézz körül beljebb.
- Itt van valami kis műanyag dobozka a falra szerelve, ez alatt a polc alatt. - mondta Tomcat, miközben már nyitotta is a falra szerelt tárolót. - Ez az öregem. Egy kis hipermodern digitális rögzítő.

- Mázli, hogy nem valami régifajta szalagos, akkor jóval bonyolultabb lenne gyorsan leszedni róla az anyagot.
- Így viszont pofon egyszerű. - emelte fel a mutatóujját Tomcat, majd a táskájába túrva előhúzott egy adatkábelt, amit gyorsan a rögzítőhöz csatlakoztatott. - Már töltöm is. Fél perc és végeztünk.
- Halló srácok! - szólalt meg ekkor Béta hangja a Kiképző fülébe rejtett hallgatón keresztül. - Úgy tűnik társaságot kaptunk. Most szállt ki két nehézfiú egy kamurendszámos kocsiból és a kapu felé tartanak. Első blikkre is a nyakamat tenném rá, hogy a hírszerzés emberei. Jobb lesz ha gyorsan lepattantok.
- Rendben, máris felszívódunk. - suttogta Kiképző az overálja ujjába rejtett mikrofonba. Majd a kamrából kilépve megnyugtató mosollyal fordult a lakás tulajdonosához. - Itt minden rendben van hölgyem. A gázórája mellett volt ugyan egy szóra sem érdemes kis szivárgás, de egy kicsit jobban meghúztuk a rögzítő gyűrűket, úgyhogy ezzel nem lesz semmi gondja a továbbiakban. Most viszont mennünk kell tovább, hogy a valódi szivárgás forrását mielőbb megtaláljuk.
- Rendben van, köszönöm. - mondta a nő és becsukta a távozók mögött az ajtót, aztán beleszagolt a levegőbe. Kissé elfintorodott, de aztán csak megrántotta a vállát és visszament a hálószobába.

Szólj hozzá!

2. fejezet - Szürke alapon szürke betűkkel

2014.02.10. 08:10 csaki-de




 Amikor Vicces belépett a rendkívül biztonságos irodába, Hajnal tábornok már ott kortyolgatta a kávéját, bár láthatólag nem volt szüksége a koffein jótékony hatására, hiszen éppen eléggé felajzott idegállapotban volt. A szoba távolabbi végében a főnöki fotel magas háttámlája fölött az ismerős kopasz fejbúb is ott csillogott, bár tulajdonosának idegállapotáról nem sokat árult el.

- Örülök, hogy megérkezett őrnagy. - szólalt meg A Szem. - Foglaljon helyet, töltsön egy kávét magának, azt hiszem szüksége van rá, aztán halljuk, hogy mire jutottak a kis csapatával az üggyel kapcsolatban.
- Köszönöm, de már több liternyi kávé van bennem, nem akarok szívrohamot kapni. - mondta Vicces miközben az egyik székhez lépett. Mielőtt leült volna, a táskájából elővette a hírszerzéstől kapott laptopot és a tábornoknak nyújtotta. - Tessék tábornok úr, a kölcsön eszközt ezennel visszaszolgáltatom.
- Rendben köszönöm. - nyugtázta Hajnal a gesztust, majd izgatott türelmetlenséggel egyből fel is tette a számára legfontosabb kérdést. - Mit találtak?
- Nos, beazonosítottuk az hozzáférést eszközölő gép titkosító csipjének a kódját és megtaláltuk azt a két fájlt, amelyeket letöltöttek az adatbázisból. - Vicces átnyújtotta a jegyzetlapot, amit az operátoroktól kapott. - Itt van minden ezen a papíron.
- Tábornok úr, ennek az alapján meg tudja nekünk mondani, hogy ki és milyen információk érintettek ebben az ügyben? - kérdezte A Szem olyan hangon, amitől a kérdés inkább parancsnak hatott.
- Itt és most azonnal nem tudok választ adni az érintett személy és a kérdéses információk tekintetében. - szögezte le a megszólított. - De egy órán belül felhívom a titkosított vonalunkon és beszámolok. Most pedig, ha megengedik, távozom.
- Rendben, menjen csak. - mondta A Szem beleegyezően. - És várom a mielőbbi hívását.
- Gondolja főnök, hogy az IVO közreműködésére továbbra is szüksége lesz a hírszerzésnek? - kérdezte Vicces amikor a tábornok mögött becsukódott az ajtó.
- Azt nem tudom, hogy a hírszerzés igényt tart-e a maguk további együttműködésére, de én mindenképpen. - jött a válasz. - Azoknak az információknak a megszerzése a hírszerzés feladata és kizárólagos belügye volt. Viszont a kiszivárgásuknak a megakadályozása már egyértelműen az elhárítás prioritása.
- Értem.
- Mondja csak, ha már a tábornok úr ilyen sebtében elviharzott, maga esetleg el tudja nekem mondani, hogy mit lehet tudni a a lemásolt fájlokról?
- Sok mindent nem tudtunk róluk kideríteni, lévén, hogy meg lett tiltva a számunkra, hogy megnyissuk őket, de az biztos, hogy a délszláv háború ideje alatt keletkezett anyagokról van szó. - mondta Vicces. - Puszta logikával arra gondolok, hogy valamilyen háborús hírszerzői jelentések lehetnek bennük.
- Nem hangzik túl biztatóan. - szögezte le A Szem. - Azt szeretném kérni, hogy maradjon itt velem, amíg a tábornok úr hívása befut. Nem szeretnék újabb időveszteséget szenvedni amíg elérem magát a további utasításokkal.
- Parancs, értettem.
- Azért nem kell ilyen sarkosan, hiszen tudja. - dörmögte A Szem egy kis adag derűvel a hangjában. - Akár bóbiskolhat is egy kicsit ott ültében, nem fogom zavarni amíg a telefon nem csörög.





  Vicces még akkor is maga elé meredve ült az asztalánál, amikor az emberei lassan, egyenként beszivárogtak a szobájába. Végül kisvártatva, mintegy a széktologatások zajára való reakció ként felnézett magábafordultságából.

- Tudom, hogy későre jár már, de ezt az eligazítást most sajnos haladéktalanul meg kell tartanom. - kezdte mintegy mentegetőzve a mondanivalóját. - A helyzet, ami eddig is különlegesen kényes és bonyolult volt, most igazán meredekké vált és nekünk sürgősen cselekednünk kell.
- Nyugtass meg, hogy nem a harmadik világháború készül kitörni. - reagált Véráldozat valódi aggodalommal a hangjában.
- Nem, szerencsére arról szó sincs, de az IVO számára nem sokkal könnyebb a helyzet jelenleg annál, mintha háborús körülmények állnának fent.
- Tehát a hírszerzői anyagok megszerzése mögött valamilyen más, valószínűsíthetően ellenséges ország áll? - kérdezett rá Ideg.
- Ezt még nem tudjuk, de egyenlőre nem is ez a lényeg. - válaszolt Vicces fáradt hangon. - Az általunk megszerzett információk alapján a tábornok kiderítette, hogy a letöltött állományok mind Ante Gotovinával a horvát hadsereg nyugalmazott vezérezredesével kapcsolatosak. Azt ugyan nem osztotta meg velünk Hajnal úr, hogy ezek a hírszerzői jelentések valójában mit is tartalmaznak Gotovinával kapcsolatban, de keletkezési idejük alapján egyértelmű, hogy a délszláv háború alatti tevékenységével kell, hogy szoros összefüggésben legyenek.
- A hágai Nemzetközi bíróság alaposan kitárgyalta ennek a fickónak a ténykedését, méghozzá két menetben. - jegyezte meg Kiképző. - Gondolod, hogy a magyar hírszerzésnek olyan információk vannak a birtokában amik ezeken a tárgyalásokon nem lettek ismertetve?
- Akár még az is előfordulhat. - bólintott rá Vicces. - Minden esetre biztosak nem lehetünk benne, ugyanis Hajnaltábornok úr további információkat nem osztott meg velünk. Sőt megköszönte a közreműködésünket és azt mondta innentől tovább majd a hírszerzés göngyölíti az ügyet.
- Nagyszerű. Akkor ez azt jelenti, hogy mi akár mehetünk is haza csicsikálni, ami ennyi éjszakázás után nagyon is esedékes. - örvendezett Wotan.
- Sajnálom, hogy elrontom az örömödet, de egyenlőre nincs csicsikálás, ugyanis A Szem nem ért egyet a hírszerzés vezérével abban, hogy nekünk le kellene állni erről az ügyről. Éppen ellenkezőleg, azt várja tőlünk, hogy akár Hajnal tábornok úrnak a határozott akarata ellenére is göngyölítsük fel a dolgokat.
- Micsoda? - emelte fel a hangját vészjóslóan Ideg. - Az a főnöki ukáz, hogy a saját kémeink után kémkedjünk?

- Valami olyasmi. Azt mondta nekem, hogy az információk visszaszerzése, illetve az, hogy semmiképpen se kerülhessenek nyilvánosságra, az elhárítás becsületbeli kötelessége.
- Szép gondolat, csak ott a bibi, hogy ha erre a hírszerzők rájönnek, akkor tutira kicsinálnak minket. - mondta Alfa. - Az még hagyján, hogy a tábornok ismer minket arcról, de nem hiszem, hogy ez igaz lenne minden egyes emberére. Azok egyébként is inkább lőnek mint kérdeznek, ha valami félrecsúszik.
- Gondolom A Szem csak szól nekik, hogy benne maradtunk a partiba, akkor meg talán nem lyuggatják ki a bőrünket. - vetette ellen Béta.
- Ki kell, hogy ábrándítsalak, de rajta és rajtunk kívül senki sem tudja, hogy ezen az ügyön tovább dolgozunk. - világosította fel Vicces. - Természetesen a parancs amit kaptunk hivatalos, tehát nem illegális amit csinálunk, de ugyanakkor sehol sincs rögzített nyoma annak, hogy mi ebbe az akcióba belekezdtünk, tehát hacsak ki nem borul a bili, senki nem tudja meg soha.
- Szóval a szürke zónában vagyunk. - bólogatott Kiképző. - Sem tiltva, sem támogatva. És ha szerencsénk van, akkor rejtve tudunk maradni, mint szürke szamár a ködben.
- Így van. És ehhez a rejtve maradáshoz az is hozzá tud segíteni, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban mostantól csak élőszóban értekezünk. Tehát se telefon hívás, se SMS, se email, csak személyesen. A rendelkezésre álló szürke háttérre szürke betűkkel írunk, így remélhetőleg csak mi tudjuk majd elolvasni. - fűzte tovább a metaforát Vicces.
- Vagy még mi sem. - röhögött teleszájjal Malacpofa.
- Na jó, de miből induljunk ki az ügy felgöngyölítésénél, ha egyszer a hírszerzés elzárta az információk csapját? - tette fel a kérdést Wotan.
- Szerintem az egyetlen szál amin el tudunk indulni, az maga a laptop, illetve a hozzá tartozó személy, akinek a tudtával, vagy a tudtán kívül használták az adott eszközt a fájlok megszerzésére. - ismertette Vicces az elképzelését. - Annyi a bökkenő vele, hogy Hajnal tábornok szerint egy rendkívül fontos személyről van szó, akivel kapcsolatban a gyanú árnyéka sem jöhet szóba, illetve elképzelhetetlen bármiféle nyomozás vele kapcsolatban. Így semmiféle információt sem adott ki vele kapcsolatban sem.
- Akkor tiszta szerencse, hogy lecsekkoltam a hozzáférési útvonal és az IP cím alapján, hogy fizikailag hol tartózkodott a laptop amikor a hozzáférést eszközölték. - morogta félhangosan Malacpofa.
- Erre ugyan nem adtam utasítást, de most nagyon örülök, hogy megtetted. - ismerte be a parancsnok. - Ez azt jelenti, hogy megvan a cím?
- Igen, odakint van a fiókomban egy cetlin. Volt egy olyan érzésem, hogy még hasznát vehetjük.
- Nagyszerű. Alfa, Béta menjetek vele, nézzétek meg a papírt, tanuljátok meg a címet, aztán menjen a papír megsemmisítőbe. Még ma este menjetek ki a címre és nézzetek körül. Minden információ fontos lehet. De legyetek óvatosak, ne felejtsétek, nem csak ti figyeltek, de esetleg titeket is figyelnek.
- Parancs értettem. - mondta minkét érintett szinte egyszerre, aztán felálltak és távoztak Malacpofa társaságában.
- Rendben van, akkor mára végeztünk. Az ügyelet kivételével mindenki hazamehet. Holnap korán reggel találkozunk újra itt. - mondta Vicces. Lassan mindenki kászálódni kezdett és fáradt sóhajtozások közepette sorjázott az ajtó felé, amikor a parancsnok újra megszólalt. - Ideg, Te maradj még egy percet.
- Tessék, mit parancsolsz? - kérdezte a férfi amikor az utolsó távozó behúzta maga mögött az ajtót.
- Tudom, hogy fáradt vagy, nem különben én is. De mi lenne, ha ma éjszaka nálam aludnál, vagy én nálad, ha az neked jobban megfelel?
- Nem is tudom. Kecsegtető ajánlat és már régen kaptam tőled ilyet, de vannak bizonyos aggályaim.
- Éspedig? Ki vele!
- Mielőtt beleegyezem, szeretném tudni, hogy az ágyban is Viccesnek és Idegnek kell szólítanunk egymást, mint az új időkben mindenhol máshol? - kérdezte vigyorogva a férfi. - És civilben végzendő közös tevékenységünket is a ranglétrán elfoglalt helyünk szerint kell lebonyolítanunk, vagy az ágyban esetleg lehetek én a parancsnok?
- Nem igazán tudom eldönteni, hogy ízléstelen vagy-e, vagy éppen humoros. - mondta a nő mosolyogva. - De túl fáradt vagyok ahhoz, hogy ezen törjem a fejemet. Úgyhogy egye fene, az ágyban nyugodtan suttoghatod a fülembe a keresztnevemet, de csak nagyon halkan, hogy más meg ne hallja. A parancsnoklásról viszont le kell mondanod, maximum szépen kérhetsz és akkor talán teljesül a vágyad.
- Rendben, ilyen feltételek mellett elfogadom ezt az egyébként is visszautasíthatatlan ajánlatot.
- Nos akkor hozzád, vagy hozzám?
- Menjünk hozzád. - válaszolt Ideg rövid töprengés után. - És mivel fogadnék rá, hogy az elmúlt huszonnégy-negyvennyolc órában nem sok időd volt főzni, álljunk meg valahol menet közben és vegyünk egy jó nagy, dupla-sajtos pizzát.
- Kínai. - mondta Vicces ellentmondást nem tűrően, miközben a dzsekijét a vállára dobta és elindult az ajtó felé.
- Jó, akkor kínai. - rántotta meg a vállát Ideg és követte szívszerelmét.

Szólj hozzá!

1. fejezet Csontváz a szerverszekrényben

2014.01.31. 14:55 csaki-de




 - Régi kenyéradó gazdánk, a hírszerzés bajban van és a mi segítségünket kérték. - kezdte Vicces az eligazítást.
  - Atya ég, ezt is megértük? - álmélkodott Ideg. - A mi drága tábornokunk személyesen, aki majdnem a levesbe küldte az egész csoportot, most hirtelen a mi segítségünkre szorul?
  - Ha a levesbe nem is szánt minket, de az élet posványosabb régióiba az biztos. - húzta el a száját Vicces. - Kevésen múlott, hogy nem valami idétlen rendőri különleges alakulatnál folytattuk a pályafutásunkat annak idején.
  - Mi meg mehettünk volna vissza a balettbe ugrálni. - nézett Alfa fancsali képpel Bétára. - Akarom mondani a TEK-hez homokzsákokat cipelni.
  - Viszont a felkérés nem is személyesen a hajnalok Hajnalától jött, hanem A Szem keresett meg az üggyel. - szögezte le Vicces.
  - Na de mégis miről van szó? - türelmetlenkedett Wotan.
  - Múlt éjszaka valaki behatolt a hírszerzés egyik titkos szerverére, ahol több, különleges titkosítás alatt álló adatbázist megnyitott, esetleg le is másolt. - foglalta össze Vicces. - Egyenlőre még ők sem tudják pontosan. Többet között ennek a kiderítése is a mi feladatunk lesz.
  - Szép kis kupleráj. - nevetett fel Daemon. - Valaki besétál egy szigorúan titkos szerverre és azt birtokló hírszerzés még azt sem tudja, hogy pontosan mit is csinál ott.
  - A helyzet nem annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik. Ugyanis az adott szerverre még akkor sem tudsz simán belépni, ha ismered a jelszavakat, amelyekből egyébként három különbözőt kell használni a belépési folyamat során, mert a rendszer a belépő gépet is azonosítja hardverkonfiguráció és MAC cím alapján. Ezen felül az adott gépekbe utólagosan beépítettek egy egyedi biztonsági chipet, aminek a meglétét a rendszer szintén ellenőrzi, mielőtt a hozzáférést biztosítja.
  - Akkor meg közel lehetetlen betörni a rendszerbe, hacsak nem szerez az ember egy ilyen gépet, tokkal vonóval. - gondolkodott el Ideg. - Azt lehet tudni, hogy hány ilyen ketyere van forgalomban?
  - Nagyjából egy tucat gépet, kivétel nélkül mindegyik laptop, tettek alkalmassá az elérésre. - mondta Vicces. - Természetesen mindegyik gyanú felett álló, megbízható személyekhez kerül.
  - Hogy is mondta Virág elvtárs A Tanú című filmben; „Az a gyanús aki nem gyanús.”. - élcelődött Kiképző.
  - Szóval ha jól vágom, nekünk kellene kideríteni, hogy ki a hunyó a sok gyanútlan gyanúsított közül. - vonta le a következtetést Malacpofa.
  - Valahogy úgy. - bólintott rá a parancsnok. - És méghozzá mindezt lábujjhegyen lopakodva, ugyanis az IT ügyeletesen és Hajnal tábornok úron kívül csak A Szem és mi tudunk a dologról. És ez így is kellene, hogy maradjon, ameddig fel nem tudunk mutatni valami eredményt az ügyben.
  - Szóval akkor az ki van csukva, hogy odamenjünk és közvetlenül túrjunk bele a gép memóriájába? - kérdezte Wotan bátortalanul.
  - Attól tartok, hogy igen. - tippelt Ideg magabiztosan. - De azt remélem, hogy nem várják el tőlünk, hogy betörjük arra a szerverre, mert a végén még csapdát sejtenék a dolog mögött.
  - Miféle csapdát? - értetlenkedett Véráldozat.
  - Mondjuk, hogy megvárják amíg bepróbálkozunk és akkor lecsapnak ránk. - ecsetelte Ideg. - Aztán csak egyszerűen azt kell állítaniuk, hogy mindkét alkalommal mi voltunk a behatolók és máris sikeresen letudták az ügy felderítését.
  - Ne legyél már ennyire paranoiás. - hűtötte le Vicces. - Nem kell sehová sem betörnünk. A tábornok küldött nekünk egy laptopot, amely rendelkezik a szükséges jogosultságokkal. Huszonnégy órán át használhatjuk, aztán vissza kell szolgáltatni. És külön kikötés, hogy meg se próbálja egyikőtök sem felnyitni a titkosító chip iránti kíváncsiságában.
  - Huszonnégy óra nem túl sok. A legjobb ha most rögtön nekiugrunk akkor. - emelkedett fel a székéről Daemon. A többiek egyetértő bólogatások közepette szintén kászálódni kezdtek, miközben Vicces elbocsájtólag intett a kezével.

  Karikás szemekkel meredtek az operátorok a monitorjaikra, amikor hajnaltájban Vicces besétált közéjük. Még a kezük ügyébe készített étel és ital is jobbára érintetlenül állt az asztalaikon.

 - Nem akarok ebben a nehéz helyzetben a türelmetlenségemmel a lelketekbe taposni, de lassan reggeledik és délben vissza kell vinnem a gépet. - szólalt meg a parancsnok halkan. - Remélem tudtok valami biztatót mondani...
  - Rajta vagyunk a dolgon.- morogta Daemon. - De ezek a százszorosan titkosított fájlok és átjárók zabálják az időt.
  - Nem lett volna sokkal egyszerűbb ha megkapjuk a titkosító kódokat is a géppel együtt? - kérdezte Ideg, gyakorlatilag válaszra sem várva. - Évekkel előrébb lennénk már ebben a katyvaszban, ha nem mindent magunknak kellene megoldani.
  - Sajnos a kódokat még a tábornok úr sem tudta volna észrevétlenül a kezünkre játszani. - jött a magyarázat. - De azért van ebben a csapatban egy fél tucat az ország legjobb hackereiből, hogy egy ilyen feladatot is meg tudjunk oldani.
  - Rövid határidővel nehezítve azért így sem olyan egyszerű ám. - jegyezte meg Malacpofa.
  - Minden esetre megosztottuk a feladatokat. - nyugtatta meg a parancsnokot Daemon. - Minden részinformációt amit sikerül kibányásznom, továbbküldök a többiek gépeire és ők dolgoznak vele, amíg én igyekszem mélyebbre ásni.
  - Rendben. De azt ne felejtsétek, hogy magukat a titkos jelentéseket nem feladatunk megnyitni és olvashatóvá tenni. Mi több kifejezetten tilos. A hírszerzés csak arra kíváncsi, hogy mely adatbázisokat és azon belül melyik jelentéseket nézte meg a behatoló.
  - Szerintem egy-másfél órán belül már meg tudjuk majd mondani. - nézett fel a munkájából Wotan.
  - Nagyszerű. Akkor ha észen vagytok, várlak benneteket az irodámban. Utána pedig mindenki elvonulhat pihenni.




  Odakint már világosodott mire az operátorok összegyűltek a parancsnoki irodában, de persze ők semmit sem láttak a hajnalpírból az IVO betonbunkerjének mélyén.

 - Nos kihoztuk a maximumot magunkból és a szerver adatállományából. - kezdte Ideg a beszámolót. - Túl sok nyitott kérdés nem maradt amit ebből a forrásból meg tudnánk válaszolni.
  - Nagyszerű. Akkor had halljam a válaszokat. - élénkült fel Vicces.
  - Tehát az illetéktelen behatoló éjjel kettő óra előtt három perccel jelentkezett be a rendszerbe és a délszláv háború hírszerzési anyagait nézte át. - kezdte Daemon. - És két fájlt lemásolt.
  - Csak azt nem értem, hogy ennyi évvel a háború után, ki és miért érdeklődik ennyire ezek után az anyagok iránt. - morfondírozott Malacpofa.
  - Erre könnyebb lenne válaszolni, ha tudnánk, hogy milyen információkat is tartalmaznak ezek a jelentések.
  - Szerintem jobb ha nem megyünk bele vad találgatásokba. Elvileg bármi lehet azon a szerveren, ami akár politikai, akár gazdasági tőkét jelenthet a megfelelő személy, vagy személyek számára. - mondta a parancsnok. - Azt tudjuk, hogy melyik fájlokat másolták le?
  - Mivel azt mondtad, hogy ne nyitogassuk a fájlokat, így nem tudjuk, hogy mit tartalmaznak, de még csak azt sem, hogy mivel kapcsolatosak. - mondta Wotan. - Viszont az azonosítójukat lejegyeztük, itt van ezen a papíron. És felírtuk az adott eszköz különleges chipjének az azonosítóját is, ennek alapján meg lehet találni, hogy ki a hunyó ebben az egész felfordulásban.
  - Majd meglátjuk. Hamarosan kiderül. Ugyanis három-négy órán belül találkozok A Szemmel és Hajnal tábornokunkkal.
  - Feltétlenül add át neki mindannyiunk üdvözletét. - élcelődött Ideg.
  - Nem hiszem, hogy nagyon mélyen megérintené bármiféle információ velünk kapcsolatban. - legyintett rá Véráldozat. - Most sem fordult volna hozzánk ha nem lenne nyakig a lecsóban.
  - Nem hiszem, hogy az állomány bármely tagjának foglalkoznia kellene a volt főnökünkkel kapcsolatos érzelmi viszonyunkkal. - zárta rövidre a dolgot Vicces. - Nem kell, hogy szeressük egymást, de szükség esetén, mint például most is, feltétel nélkül együtt kell működnünk egymással.
  - Hallottátok srácok, a parancsnok kiadta a mostantól érvényes irányelvet, vitának helye nincs. - mondta Ideg beletörődőleg. - Most pedig mindenki mars pihenni! Gondolom délután, amikor a mi drága főnökünk visszatér hozzánk, akadhat még bőven munkánk.
  - Ezt egyenlőre nem tudom, de kaptok hat órát pihenésre, aztán mindenki álljon készenlétben. - mondta Vicces, már az ajtóból visszafordulva. - Nekem sem árt most hazamennem és felfrissítenem magamat a főnökkel való találkozás előtt. Viszlát később.



  Különös, mondhatni kissé zavaros gondolatok cikáztak Vicces agyában, miközben lassú, egyenletes léptekkel haladt a folyosón a kettős biztonsági ajtó felé. A több mint huszonnégy órás folyamatos ébrenlét kissé eltompította, ugyanakkor nagyon is élessé tette az elméjét. Még nem igazán tudta pontosan, hogy a volt parancsnoka mibe is rángatta bele őt és az embereit, de valahogy határozottan rossz érzése volt az üggyel kapcsolatban. A közel két évtizede zajlott délszláv háborút még egyszerű középiskolásként élte meg, az eseményekről leginkább csak a médián keresztül értesült. De azzal így is tisztában volt, hogy rengeteg szenvedés, álnok cselvetés és kegyetlenkedés volt jellemző erre a mondhatni kicsi, helyi háborúra. Bárki és bármilyen okból is kezdett ennyi év után érdeklődni ezzel kapcsolatos, titkosított hírszerző jelentések után, valószínűleg nem a puszta kíváncsiság vezette. A jól ismert szörnyű tények mellett kitudja mennyi, eddig eltitkolt szörnyűség kapcsolódhat ahhoz a négy évhez. És ezeknek a titkoknak egy része akár éppen ezen a magyar hírszerzők által használt titkos szerveren is lapulhat. Mint megannyi néma, de az enyészet által megérintve is félelmetes csontváz, vagy akár bőszen vicsorgó vérszomjas fenevad. Abban ugyan biztos volt Vicces, hogy ez az egész közvetlenül őt magát vagy a beosztottait nem fenyegeti ugyan, de a katonai hírszerzés és elhárítás és persze az egész ország ügyeibe komoly zavart is okozhat.

  Miközben mindez végig pergett a fejében, meg is érkezett a nagy fémajtó elé. Egykedvű, kissé elgyötört arccal belenézett a kamerába, majd a zár kattanása után gyorsan belépett a zsilipbe.

Szólj hozzá!

A második könyv

2014.01.23. 15:13 csaki-de

 


Az elkövetkező egy-két hónapban megint egy kicsivel több szabadidőm lesz, aminek egy részét elhatározásom szerint arra fogom fordítani, hogy a közel egy éve befejezett folytatásos regényt újraélesszem.

 Nem tudom, hogy milyen gyakorisággal és hány új fejezetet tudok majd közzétenni, de remélem, hogy hűséges olvasótáboromnak (közel egy év elteltével még mindig napi rendszerességgel keresik fel néhányan a blogot) sikerül egy kis örömöt szereznem.

 Az időráfordítás mellett a másik legnagyobb problémám volt eddig, és ez jelenleg is változatlan, hogy nagyon nehéz olyan újabb témákat találnom amikben legalább a realitás nyomait fel lehetne fedezni, tehát lehet köréjük egy-egy olyan történetet kerekíteni, amivel még nem billen át az anti-kém regény tudományos-fantasztikumban. Ezért nagy örömömre szolgálna, ha bárki épkézláb ötlettel javaslattal állna elő, akár komment formában, akár emailen keresztül. Ugyanis félő, hogy enélkül, az első néhány fejezet után megfeneklik ez a "második könyv".

 Az első új fejezetet várhatóan a jövőhét folyamán fogom posztolni, addig is kellemes időtöltést mindenkinek.

Szólj hozzá!

Rendszerleállítás

2013.04.20. 20:48 csaki-de




Amint a huszonegyedik fejezet végén lévő „VÉGE” feliratból, gondolom, mindenki rájött már, az általam írott történetet (vagy ha úgy tetszik a szépirodalmi ámokfutásomat) befejezettnek tekintem. Az írásmű, ha úgy tetszik könyv, közel száz, sűrűn gépelt oldalt tesz ki, és az első fejezet megjelenésekor megfogant gyermek az utolsó fejezet közlésével nagyjából egy időben kellett hogy világra jöjjön (már ha minden rendben ment vele).
Az is egyértelmű úgy a magam, mint a maroknyi hűséges olvasótáborom számára, hogy a blogommal nem igazán értem el komoly áttörést a BLOG.HU történetében. Az írásaimra kíváncsi olvasók száma, még erős kozmetikázás után is csak nagyon szerénynek mondható. De mivel ezt az egész történetet elsősorban saját magamnak írtam, szerencsére nem lomboz le túlságosan ez a csekély érdeklődés. Az abbahagyás mellett pedig nem azért döntöttem, mert csalódtam volna a nyilvánosság visszhangjában, sem pedig azért, mert nem lenne több, további ötletem a folytatásra. Egyszerűen időm és energiám nincs már olyan szinten foglalkozni vele, ami egy minimális színvonal megtartásához kellene.

Most ezúton is búcsúzom a maroknyi, végig hűséges olvasóimtól és köszönöm, hogy velem (illetve a történettel) maradtak mindvégig. Nem állítom, hogy soha többé, semmilyen körülmények között nem veszem majd elő ezt az anyagot egy esetleges folytatás szándékával, de az biztos, hogy ez az eshetőség a közeljövőre nézvést nem áll fent. A blog mindaddig elérhető lesz, amíg a BLOG.HU nem dönt úgy, hogy a „halott” blogot lezárja és eltávolítja. Részemről az után az időpont után nem kívánom az anyagot semmilyen formában publikusan hozzáférhetővé tenni és mivel szerzőként a vele való rendelkezés joga megillet, remélem, hogy ezen szándékomat mindenki más is tiszteletben fogja tartani.
Végül pedig azoknak, akik valamilyen csoda folytán olvasmányosnak, esetleg kellemesnek találták a stílusomat, elárulom, hogy a nem túl távoli jövőben egy újabb blog indítását tervezem, merőben más témában és részben más formátumban. Rövidebb írások, apró szösszenetek közzétételét tervezem, egymástól független módon, változó tematikával. Ami az időmből és az energiámból kifutja.
További kellemes blog olvasást és blogolást kívánok mindenkinek.

Szólj hozzá!