A reggeli három személyre volt terítve a kert egyik árnyas sarkában. A lassan úszó bárányfelhők alatt apró madarak repkedtek a hegyoldal fái felett és színes pillangók lebegtek tova a kert ezernyi színpompás virága között. Igazi nyáreleji alpesi idill uralkodott az Orbacsics villa körül. Ez alól talán csak a pompásan megterített asztal mellett reggelizők jelentettek kivételt. Legalábbis Wotan és Maya inkább éreztek szorongást és veszélyt legbelül, mint bárminemű idillt. Orbacsics pedig vajmi keveset árult el a hangulatáról és az érzéseiről a vendégei számára. Meglehetősen egykedvűen evett a pompásan megterített asztalon található finomságokból és különösebben tartalmas beszélgetésbe sem bocsátkozott ezen a reggelen.
- Igazán ne haragudjanak, amiért most nem brillírozok a társalgás terén, de a fejem tele van üzleti gondokkal. - mondta az étkezés vége felé közeledve, miközben egy pohár friss narancslevet kortyolgatott. - Reggeli után át kell menne Genfbe néhány fontos személyes találkozót lebonyolítani, így legnagyobb bánatomra magukra kell, hogy hagyjam önöket. Csak ebéd után jövök vissza. Addig élvezzék a ház vendégszeretetét és vegyék igénybe bátran a személyzet szolgálatait.
- Miattunk nem kell aggódnia, tudomásul vesszük, hogy az ön életének nagyobbik részét az üzlet teszi ki. - bólogatott Maya megértően.
- Nagyszerű, örülök, hogy nem találja a viselkedésemet udvariatlannak. Javaslom, hogy a jó időre való tekintettel próbálják ki az úszómedencét. Én magam nagyon kellemes felfrissülésnek és hasznos sportnak tartom az úszást. És remélem Tamás, önnek lesz ideje a munkával is foglalkozni, amire felkértem.
- Természetesen. Reggeli után rögtön azzal kezdem majd.
- Rendben van, akkor szólok a titkáromnak, hogy mindig legyen valaki aki a rendelkezésére áll az iroda és az adathordozó tekintetében.
- Elnézést uram egy bizonyos Sarah Kerrigan keresi. Azt mondja fontos üzleti ügyben jött. - lépett az asztalhoz az egyik biztonsági ember.
- Sarah Kerrigan? Nem emlékszem, hogy hallottam volna ezt a nevet ezelőtt. - csóválta meg a fejét Orbacsics. - Most egyébként sincs időm fogadni, bármilyen ügyben keres is. Szóljon Mirics úrnak, hogy beszéljen a hölggyel és ha valóban fontos az ügy, ami miatt idejött, akkor holnapra beszéljen meg vele egy időpontot. És a sofőrömnek pedig mondja meg, hogy öt percen belül indulunk, álljon készenlétben a kocsival.
- Igenis uram.
- Most valóban itt kell, hogy hagyjam magukat. - állt fel Orbacsics az asztal mellől, észre sem véve, hogy a reggeliző partnerei az előző rövid információcsere hatására felváltva sápadnak és vörösödnek el. - Legkésőbb a vacsoránál mindenképpen találkozunk megint. Kellemes napot.
- Önnek pedig eredményes tárgyalásokat kívánok. - válaszolt Maya, Wotannál előbb felocsúdva.
- Viszont látásra. - nyögte ki végül Wotan is, de ezt a gyorsan távolodó Orbacsics már nem biztos, hogy hallotta.
- Bejöhetek néhány percre? - kérdezte Maya bizonytalanul nézve a Wotan mögött ücsörgő biztonsági emberre. - Persze csak ha nem zavarok.
- Gyere csak nyugodtan. Az úr ugyan nem ért magyarul, de biztosan semmi kifogása sincs a jelenléted ellen. - válaszolta Wotan. - Egyébként is jól jönne a segítséged, mert ebben az algoritmusban, amit a fájlok helyreállításához akarok használni, valami nem stimmel.
- Várj, átfutom a szubrutint, hátha sikerül kiszúrnom, hogy hol van a bukfenc. - mondta Maya készségesen és Wotan térdére telepedve elmélyedt a képernyőn látható programrészletben.
- Nem szeretnél inkább egy széket? Akár ezt itt, amin én ülök? Nekem úgyis jólesne kinyújtóztatni a tagjaimat egy kicsit. Reggel óta itt gubbasztok a gép előtt.
- Nem is tudtam, hogy neked gondot okoz ha a feleséged az öledbe ül. Más férfi a helyedben még örülne is neki. - évődött Wotannal az ifjú asszony.
- Jelen pillanatban még azt is elnézném talán, mert az én lábaim most még a te pille súlyod nélkül is zsibbadnak kedvesem. - adta a flegmát a férj.
- Akkor mindjárt megkérdezem a segítődet, hogy ülhetek-e az ő ölébe. - mondta Maya miközben egyik karjával átfogta Wotan nyakát és a a férfi válla fölött kacér pillantást vetett a szótlan biztonsági-őrre. Az idegen férfi belepirult Maya pillantásába, és kényelmetlen helyzetében elfordította az arcát egy pillanatra. Amikor újra a fiatalokra nézett azt látta, hogy a lány a férje kezét lassan a divatosan rövid pólója alá csúsztatja. Ez már sok volt a diszkrécióhoz szoktatott idegrendszerének. Nem nézte tovább az ifjú pár buja incselkedését, hanem felállt a székéből és lassan az ablakhoz sétál, hogy néhány futó pillantást vessen az azon túl elterülő kertre. Így nem láthatta azt, amikor Wotan villámgyorsan kihúzta a kezét a lenge nyári ruhadarab alól, egy mini-USB adatkábellel együtt, amit egyetlen mozdulattal a számítógéphez csatlakoztatott, míg a kábel másik végét Maya már be is dugta a saját mobiltelefonjába. Két gyors érintés a kijelzőn és a telefon már csatlakozott is a számítógép rendszeréhez. Ezután csak egy kattintás az egérrel és máris elkezdődött a fájlok áttöltése.
- Azt hiszem ez a szakasz, ahol hibás a szintaxis. - bökött Maya találomra a monitorra és titkon reméltem, hogy az őr valóban nem ért semmit sem magyarul, sem a számítástechnika nemzetközi nyelvén. Viszont az időt valahogy el kellett múlatnia, amíg az adatátvitel végbemegy. - Itt ezt a változót rosszul adtad meg. Ha azt kijavítod, akkor szerintem működnie kell.
- Nagyon köszönöm a segítséget szívem. - bólogatott Wotan, miközben egy gyors mozdulattal eltávolította az adatkábelt és egy forró csók kíséretében visszarejtette azt Maya melltartójába a rövidke póló alatt. - Cserébe még azt is elnézem, hogy teljesen elülted a lábamat.
- Rendkívül meghatódtam az elnéző magatartásodtól. - jött a válasz egy nyelvöltés kíséretében. - Egy óra múlva találkozunk az ebédnél. Pá!
- Kimozdulnánk egy kicsit az én párommal, amíg a program dolgozik a fájl töredékeken. - vetette fel Wotan ebédnél Miricsnek, aki szintén velük együtt evett.
- Ha ti akartok menni a város, ott a sofőr és kocsi. - válaszolta a titkár félig teli szájjal. - Orbacsics úr mondta, én semmiképpen enged el titeket kocsi nélkül.
- Azt hittük, hogy a kocsi a sofőrrel együtt Genfbe vitte őt. - csodálkozott Maya.
- Van másik kocsi, másik sofőr. Ezek van itt. - legyintett Mirics. - Orbacsics úr tart sok kocsik, sok sofőrrel.
- De mi csak ide mennénk ki a ház mellé a hegyoldalba sétálni egy fél órácskát. - hárította el az autókázás gondolatát Wotan.
- Én nem tudok, hogy jó gondolat-e. - bizonytalankodott a titkár. - Mi van ha nektek lenni baleset hegyoldalon? Legjobb ha valaki kisér titek.
- Nem kell aggódni, nem megyünk messzire és a telefonjaink is velünk lesznek. - mondta Maya. - Ha bármi történik tudunk telefonálni segítségért és minket is bármikor el lehet érni.
- Hát jól van. De csak fél óra. Mikor főnök jönni vissza ti már itt. És fiú dolgozik computer, hogy főnök legyen örül.
- Természetesen. - mondta Wotan komoly arckifejezéssel, miközben a szalvétával megtörölte a szája szélét az utolsó falat után. - Az a legfontosabb szerintem is.
- Akkor most megyünk és lejárjuk ezt a nagyszerű ebédet. - mosolygott Maya a titkárra az asztal mellől felszedelődzködve.
- Azt hittem, hogy nem fogunk ilyen könnyen kiszabadulni onnan. - nézett vissza Maya a villára a keskeny kis erdei ösvényről, ami a hegygerinc felé vezetett.
- Ha Orbacsics itthon van, valószínűleg nem ment volna ilyen egyszerűen. - mondta Wotan. - Volt már időd átnézni a cuccot amit ügyesen lecsentünk a gépről?
- Időm lett volna, de a házon belül nem mertem belekezdeni, nehogy valakit hirtelen érdekelni kezdjen, hogy mit is csinálok. De a tablet is, meg a telefon is itt van a válltáskámban. Ha kicsit távolabb érünk, oda, ahol a lombok már teljesen takarnak minket a háztól és a kerttől is, akkor gyorsan összedugjuk a cuccot és megpróbálunk belenézni.
- Azért eléggé vérfagyasztó volt az a színjáték azzal a biztonsági őrrel. - jegyezte meg Wotan kissé szuszogva a felfelé kaptatástól.
- Édesem, ehhez a szakmához jó idegek kellenek.
- Mármint melyik szakmához? Az elméleti matematikussághoz?
- Ahhoz is. - fújt egyet Maya. - De most konkrétan a kémelhárító-ügynöki munkára gondoltam.
- Igazán megkapó, hogy Te máris ügynöknek érzed magadat, ettől az egy küldetéstől, de én örülnék neki, ha inkább a jóval biztonságosabb, eredeti szakmádnál maradnál szívem.
- Majd meglátjuk. Ahogy majd a mindenkori helyzet megkívánja. - srófolt egyet még Maya a szerelme idegein. - Egyébként meg azt hiszem itt jó lesz, már nem látszunk. Gyorsan munkára, mert csak néhány percünk van, aztán máris szorulunk a titkár úrnál időtúllépés miatt.
- Rendben. Próbáljuk a legrégebbi keletkezésű és egyben a legnagyobb méretű töredékekkel. Szerintem azokat van esély a leggyorsabban megnyitni.
- Máris. Azt hiszem ez a három lesz az. A többit most felejtsük el. Nálad van a visszafejtő program?
- Igen, még korán reggel átírtam a telefonomra is. Add a kábel végét és már töltöm is.
- Tessék. - nyújtotta Maya a csatlakozót. - Valami egyedi beállítás, vagy indíthatom azonnal?
- Indítsd a minimális adatvisszanyeréssel. Így ugyan csak a leginkább épen maradt logikai láncolattal foglalkozik, viszont sokkal gyorsabban lefut.
- Máris pörög. Csak egy fájlra adtam ki az utasítást, mert szorít az idő.
- Legrosszabb esetben a szobánkban kell, hogy folytasd, amíg én tovább dolgozok majd az irodában. Nem valószínű, hogy bárki zavarna téged ott. - gondolkozott el Wotan.
- Azért jobban szeretném, ha arra nem kellene sort kerítenem. És úgy tűnik szerencsém is van, mert a program kezdi kiköpni az eredményt.
- Számla tulajdonos: Kovács Péter, számlaszám: 11148623, a többi jegy nem olvasható ki ezzel az opcióval, számla típus, számla vezető bank: Budapest... itt megint adatszakadás. Ezzel együtt azt hiszem ez az amiért idejöttünk nászútra.
- Igen, nekem is úgy tűnik. Most mi legyen?
- Mentsd át az adatbázist a tabletben lévő memóriakártyára és add ide a kártyát. Minden mást töröljünk gyorsan az össze készülékről. - mondta Wotan, miközben elindult visszafelé az ösvényen. - A kártyát beleteszem ebbe a kis patent tokba és szépen eldugjuk valahová még itt, a fák között. Így bármi történjen is, az anyag nem kerülhet vissza a kezük közé és kis szerencsével szükség esetén még bizonyítékként is felhasználható lesz.
- Nem rossz ötlet. Csak találj valami jó helyet, amire aztán majd, ha kell, napok, vagy hetek múlva is könnyen rátalálunk, viszont más biztosan nem találja meg véletlenül sem.
- Bízd csak ide, rejtegetésben jó vagyok. Ezt még üldözött hacker koromban gyakoroltam ki.
- Ugyan ki üldözött téged? - kérdezett rá Maya meglepetten.
- Konkrétan senki, de elméletileg természetesen a hatóság. - felelte az egykor üldözött hacker. - Azt hiszem ez itt jó lesz. És hacsak nem végeznek hirtelen teljes erdőirtást, akkor senki sem fogja bolygatni.
- Akkor most széles mosoly, mert innentől már láthatnak minket. - figyelmeztette Maya a társát, amikor a fák közül kiléptek a villához vezető útra. Alig tettek meg néhány lépést az út szélén, amikor az úthajlatban feltűnt egy velük azonos irányban haladó motorkerékpár. Nem hajtott túl gyorsan, de amikor melléjük ért még tovább csökkentette a sebességét és a motor vezetője leejtett egy cigarettás dobozt szinte pontosan Wotan lába elé, majd visszafogottan gyorsítva elhajtott, le a völgybe, a város irányába.
- Gondolod, hogy üres? - kérdezte Wotan bizonytalanul.
- Nem hiszem, nem úgy ért földet. És különben is, túl pontosan célzott az a motoros, ahhoz, hogy félreérthetetlen legyen a dobozt neked szánta.
- És mi van ha provokáció?
- Ugyan mit lehetne azzal bizonyítani, ha felveszel egy eldobott cigis dobozt? - oszlatta el Maya Wotan aggodalmát. - Maximum azt, hogy nagy környezetbarát vagy és nem nézed tétlenül mások szemetelését.
- Jól van, ahogy gondolod. - hajolt le Wotan a dobozért. - Lássuk mi van benne.
- Úgy tűnik egy üzenet. - vette ki az elsőként előkerülő papírcetlit Maya a párja kezéből. - Nem túl bőbeszédű; „Ma éjjel kettőkor.”. Minden esetre az, hogy magyarul van írva, arra vall, hogy aki írta elég jól ismer minket.
- Gondolod, hogy a motoros a Szellem volt? - kérdezte Wotan, miközben tovább keresgélt a dobozban. - Hoppá, rövid hatótávolságú, fülbe rejthető URH vevőkészülékek. Egy-egy darab mindkettőnknek.
- Akár mérget is vennék rá, hogy ezt a csomagot a Szellem küldte, még ha esetleg nem is ő személyesen kézbesítette.
- Akkor ez azt jelenti, hogy ma éjszaka készül valamire és számít az együttműködésünkre.
- A papírfecnit gyorsan tüntessük el, a dobozt majd a házban dobjuk ki, ha visszaértünk, így legalább nem lesz gyanús, ha látta valaki a házból, amikor felvettük az útról, hogy aztán mit csináltunk vele. - foglalta össze a teendőket Maya. - A füleseket majd én elrakom a táskám mélyére és őrzöm, mint egy anyatigris amíg az éjszakai nyugalom ideje el nem érkezik.
- Rendben. - hagyta rá Wotan, aztán megfogta a kezét. Így néhány másodperc elteltével kéz a kézben, széles mosollyal az arcukon léptek be az Orbacsics territórium nagy, rácsos vaskapuján.
Maya és Wotan a vacsoránál találkozott legközelebb Orbacsiccsal, de a házigazda nem volt sokkal beszédesebb hangulatban, mint a reggelinél. Örömmel vette tudomásul, hogy Wotan halad a rábízott munkával, de nem érdeklődött a részletek felől. A kései vacsora után a fiatalok úszkáltak egy kicsit az alulról pazarul megvilágított medencében, aztán ejtőztek a partján lévő nyugágyakban, amíg meg nem száradtak. Végül úgy döntöttek, hogy visszavonulnak a szobájukba. Út közben még benéztek a házigazdához, aki a biliárd szobában múlatta az időt a titkárjával és még néhány másik emberével együtt, jó éjszakát kívánni. Orbacsics ugyan kicsit elcsodálkozott azon, hogy a fiatalok ilyen korán nyugovóra térnek, de végül is logikusnak találta Wotan magyarázatát arról, hogy az egész napos munka a monitor előtt, nagyon kifárasztotta a szemeit.
A szobájukba érve aztán az apró éjjeli lámpák fényében előkészítettek mindent, amiről úgy gondolták, hogy az éjszaka folyamán szükségük lehet rá. Sötét színű, egész kart és lábat takaró, kényelmes ruházatot, erős és kényelmes cipőket és az arcuk eltakarására alkalmas egyszerű, jellegtelen kendőket. Mindent közel az ágyhoz, hogy könnyen, gyorsan, zajtalanul fel tudják venni, amikor az idő elérkezik. Az URH vevőket a párnájuk alá rejtették és a legfontosabb irataikat, technikai eszközeiket egy kisebb, könnyen viselhető hátizsákban az ajtó közelébe tették. Miután minden a helyére került, leoltották a lámpákat és megpróbáltak aludni valamennyit, hogy ne legyenek túlságosan fáradtak majd az éjszaka közepén, amikor talpon kell teremniük. Azonban a jótékony álom nem igazán akarta rájuk teríteni puha takaróját. Leginkább álmatlanul forgolódtak és ha sikerült is néhány percre elszenderedniük, rövidesen újra felriadtak. Igazi megváltás volt a számukra amikor tíz perccel kettő előtt a telefonjukon beállított riasztás, csökkentett hangerejű, de határozott csipogással megszólalt. Szó nélkül, gyorsan felvették a ruháikat, bekapcsolták és a fülükbe helyezték a vevőkészülékeket. Pontosan kettő órakor megszólalt a fülükben egy fojtott, de határozott hang.
- Wotan, gyere a ház kert felőli bejáratához és iktasd ki a riasztót ami ahhoz van kapcsolva, aztán engedje be. A házon belüli őrség alszik, ne aggódj.
Wotan az ajtóhoz lépett és óvatosan kilesett a folyosóra. Sötét és csendes volt minden, csak a lépcsőfeljárónál égett egy közepes fényű, falikarra szerelt lámpa. Gyors léptekkel, a folyosó falához közel maradva, osont a lépcsőhöz, amíg Maya az ajtajuknál hátramaradva figyelte, hogy nem jelenik-e meg valaki váratlanul a folyosón. Wotan a lépcsőn lefelé haladva majdnem orra bukott, annyira nem a lába elé figyelt, hanem arra, hogy nehogy véletlenül valaki felfedezze. Szerencsére az utolsó pillanatban sikerült korrigálnia anélkül, hogy zajt csapott volna. Maya némi biztonsági-távolságot tartva követte a férfit. A kertbe vezető nagy üvegajtón keresztül pont úgy esett be a fény, hogy Wotannak nem kellett lámpát használnia a riasztó érzékelőjének a kiiktatásához. Amikor lenyomta a kilincset és finoman kinyitotta az ajtót, egy árnyék vált ki a közeli sövény mozdulatlan tömegéből és néhány lépéssel már a házon belül is termett. Tetőtől-talpig feketébe volt öltözve, arcát is fekete maszk takarta. Szó nélkül egy méretes pisztolyt nyomott Wotan kezébe.
- Ezeket tűzzétek a a ruhátokra valahová a nyak közelébe. - suttogta, amikor átadta a mini adó-vevőkhöz tartozó mikrofonokat mindkettőjüknek. - És most vezessetek oda, ahol a lopott adatokat tartják.
Wotan szó nélkül sarkon fordult és nekirugaszkodott az emeletre vissza vivő lépcsőknek. Fél perc múlva ott álltak az iroda ajtaja előtt. Wotan lenyomta a kilincset, de az ajtó nem engedett a nyomásnak.
- Zárva van. - suttogta.
- Nem is számítottam másra. De neked ez nem okozhat gondot. - mondta a Szellem és az egyik zsebéből egy zárnyitó készletet húzott elő, amit átnyújtott Wotannak. - Igyekezz.
A zár nagyjából tíz másodpercnyi piszkálgatás után megadta magát és engedelmesen kattant nyitott helyzetbe.
- Maya, te maradj itt a folyosón és figyelj, ha bármi mozgást hallasz vagy látsz, azonnal szólj. Mi ketten bemegyünk. - adta ki az utasítást a Szellem.
A szobába belépve felkapcsolt egy elemlámpát, ami a vállára volt erősítve és elegendő fényt adott, ahhoz hogy tájékozódni tudjanak odabent.
- Hol tartják a cuccot? - kérdezte.
- Itt, ebben a páncélszekrényben. - válaszolt Wotan.
- Tudod a kódot hozzá?
- Sajnálom, lövésem sincs róla. Mindig úgy nyitották, hogy takarva volt előlem a kódtárcsa. De a kód magában nem is lenne elég, kulcs is kell hozzá.
- Szép kis kalamajka. Akkor változtatnunk kell az eredeti terven.
- Ez legfeljebb neked jelent majd valamit, mert mi az eredeti tervet sem ismertük, úgyhogy minden az újdonság erejével hat ránk jelen pillanatban is. - jegyezte meg Wotan.
- Maya, menj vissza a szobátokba és várj ott amíg mást nem mondok. - intézkedett a Szellem. - Szólj ha ott vagy és becsuktad magad mögött az ajtót.
- Megvan. - jött a válasz kisvártatva.
- Akkor mi pedig most elbújunk itt a sarokban a kanapé mögött. - mondta a Szellem Wotannak, miközben az asztalon lévő nehéz, bronz lámpát egy erélyes mozdulattal kihajította a csukott ablakon.
A riasztó hangja egy fél másodperccel később már éles visítással töltötte meg a házat. Alig egy perccel később pedig már futó lábak dobogása hallatszott a folyosó felől. Az érkező személy először megpróbálta a kulcsát használni az ajtó kinyitásához, de nagyon hamar ráébredt, hogy az már nyitva van. Sarkig kivágva az ajtót toppant be a szobába és világosságot sem gyújtva rohant a páncélszekrényhez. A folyosóról beszűrődő fényben kissé nehezen talált bele a speciális formájú kulcslyukba, de a kódtárcsát szinte vakon is nagy pontossággal forgatta a megfelelő pozíciókba, hogy a trezor kinyíljon. Éppen megragadta a nyitófogantyút amikor a Szellem egy párducot is megszégyenítő ugrással mögötte termett és egyetlen ütéssel leterítette.
- Még szerencse, hogy akadt egy segítőkész ember ebben a házban, aki megoldotta nekünk ezt a páncélszekrény problémát. - jegyezte meg, miközben bevilágított a nyitott pénzszekrénybe. - Mit is keresünk?
- Egy apró, fekete USB-drive-ot. - felelte Wotan, amikor hirtelen éles fény öntötte el a helységet, valaki felkapcsolta a villanyt, majd szinte ezzel pontosan egy időben egy automata fegyver ugatott fel az ajtó felől. A Szellemnek éppen, hogy csak maradt ideje félrevetődni a lövések útjából. Wotan, aki ekkor az ajtónak háttal állt, gyorsan megpördülve viszonozta a lövéseket, miközben visszahúzódott a kanapé mögé. Az ajtóban álló Orbacsics néhány lépéssel a nyitott páncélszekrénynél termett és magához vette a féltve őrzött adathordozót, miközben a másik kezében lévő fegyverrel félméteres magasságban pásztázta a szobát rövid sorozatokkal a padlóhoz szegezve a Szellemet és Wotant. Aztán már kívül is volt az ajtón, futó léptei távolodva dobogtak a folyosón. Viszont az ajtófélfába csapódó lövedékek jelezték, hogy futtában is figyel hátrafelé.
- Azt hiszem homokszem került a gépezetbe. - mondta a Szellem a parkettáról feltápászkodva.
- Most mi legyen? - kérdezte Wotan még mindig a rommá lőtt kanapé mögött kuksolva. - Orbacsics legjobb esetben is lelép a fájlokkal. Legrosszabb esetben még halomra is lövet minket az embereivel.
- Ne zuhanj magadba. Nem hiszem, hogy most éppen velünk lenne elfoglalva. Szélsebesen menekülőre vette a figurát. Menj vissza Mayához, a szobátokba, mindent rakjatok rendben az adó-vevőket húzzátok le a budin, aztán rohangásszatok körben-körbe rémülten, pizsamában, mint aki semmit sem tud, semmit sem ért és halálra van rémülve.
- Az utóbbi nekem nem fog nagyon nehezemre esni. - jegyezte meg Wotan, miközben kisietett az ajtón.
- Én meg Orbacsics nyomába szegődök, bárhová igyekszik is.
- Szerintem jó esély van rá, hogy a Villeneuve-i kikötőbe tart, a hajójához. - mondta Maya, aki a rádión keresztül végig fültanúja volt a történteknek.
- Igen, ezt én is számításba vettem. - mondta a Szellem, miközben némi tűzpárbaj árán sikerült lejutni a lépcsőn a földszintre. - Most viszont vége a rádió forgalmazásnak. Kapcsoljátok ki a készülékeket és aztán irány a csatornába velük. Hacsak valami rendkívüli nem történik, akkor mostanában már nem hallotok felőlem és remélhetőleg néhány napon belül haza is utazhattok majd.
A kertbe vezető ajtó szerencsére még mindig nyitva volt. A szellem egy jól irányzott füstgránáttal némi takarást talált magának a főbejárat felől záporozó lövedékek elől és egy nagy tigrisugrással sikerült kijutnia a kertbe. Innen már csak egy iramodás volt a magas kőkerítésig, aztán egy ugrás, egy felhúzódzkodás és mielőtt az üldözök a kertbe értek volna, már landolt is a kerítés utca felőli oldalán. Néhány lépés a nem messze leparkolt motorig és még éppen időben ért a nagy vaskapuhoz, hogy lássa, amint az elegáns limuzin csikorgó gumikkal fekszik bele az első kanyarba. A motorral ugyan könnyedén utolérhette volna a luxusautót, ha akarja, de nem tartotta volna túl jó ötletnek, hogy a keskeny hegyi úton, a kevés fedezéket nyújtó motoron, agyaggalambot játsszon a kocsiból rá tüzelő fegyveresnek, vagy fegyvereseknek. Megelégedett azzal, hogy éppen látótávolságon belül maradjon az üldözöttel, miközben észveszejtő sebességgel vágtak át az alvó városon. A limuzin sofőrje meg sem próbált felhajtani az autópályára, hiszen az azzal párhuzamosan futó alsóbbrendű úton sem volt szinte semmi forgalom és így megspórolta a fel és lehajtással járó extra kilométereket, arról nem is beszélve, hogy a rendőrök éjszaka is sokkal inkább figyelik az autópályát, mint a kisebb mellékutakat. Három perc múlva a kocsi csikorogva fékezett Villeneuve kikötőjében, szinte közvetlenül a „Money” mellett. Orbacsics kér embere kíséretében rohant fel a hajóra és késlekedés nélkül indította a motorokat, miközben a sofőr a kocsiból kiszállva eloldotta a kikötő-köteleket.
A Szellem ezúttal is tisztes távolságot tartott és a kikötő mellett a szárazföldre mélyen benyúló csatorna partján állította meg a motorját. Itt ringatódzott csendesen egy NATO-zöldre festett jet ski, amit a sötétben bárki könnyen nézhetett volna akár feketének is. A jet ski és a lovasa mint egy sötét árnyék a vízen, siklott ki a kikötőből az agresszíven gyorsító yacth nyomában. Most is ugyanaz volt a helyzet, mint előzőleg a szárazföldön. A kisebb jármű könnyedén utolérhette, vagy akár meg is előzhette volna a nagyobbat, de a Szellem nem akart senkivel sem versenyezni ezen az éjszakán, inkább biztosra ment és kivárt. A hajó rövidesen nyugatnak fordult, egyenesen a francia partok felé. Néhány perc múlva feltűntek az éjszaka is jól látható vörös-fehér bóják a láthatáron. A szellem ekkor egy kicsit még inkább lemaradt a nagy hajó mögött, majd amikor az üldözött éppen átsiklott a bójasoron, a mellénye felső zsebéből egy távirányítót vett elő, majd az aktiválása után lenyomta a rajta világító nagy piros gombot. A víz felett egy erőteljes robbanás lökéshulláma söpört végig és a „Money” egyetlen nagy tűzgömbként fénylett fel az éjszaka sötétjében. Amikor a robbanás fénye kialudt a Szellem egy éjellátó készüléket húzott a szemei elé és közepes, nyugodt tempóban többször is végig pásztázta a helyet, ahol kicsivel azelőtt még a frissen vásárolt hajó szelte a habokat. Azonban némi felszínen úszó törmelék, olaj és üzemanyag kivételével nem volt ott semmi. Még csak levegő buborékok sem jelezték, hogy a felszín alatt bármi jelentős maradt volna akár a hajóból, akár az utasaiból. Amikor a távolban a part felől az első sziréna felhangzott, reflektorok és kép villogók fénye hasított az éjszakába, a szellem kelet felé fordította a járművét és visszaindult a svájci partok irányába. Mikor végül újra befutott a még mindig csendes kikötőbe, elővette a mobiltelefonját és egy sms-t küldött róla: „A nagy terveknek éppen most lőttek, illetve robbantottak.”.
