Fél perc sem telt bele és Vicces lélekszakadva érkezett az operátor-terembe. Arcán látszott a feszültség, de nyugalmat erőltetett magára amikor megkérdezte.:
- Mi történt?
- Éppen a konyhából jöttem vissza, amikor Wotan mondta, hogy a távollétemben karbantartók érkeztek az épületbe. - referált Daemon. - látszólag minden rendben van velük, a biztonsági szolgálat lecsekkolta őket, de rutinból én is rájuk néztem.
- És?
- Az egyiküket ismerem. És nem mint karbantartót, hanem hackert. Lementettem a kameraképet, mielőtt bementek volna az egyik irodába. - mutatott Daemon a monitorjára. - Az igazi nevét nem tudom, de Malacpofa néven tevékenykedik. A Guru közvetlen tanítványa volt.
- Ahogy elnézem nem csak a hackerkedést, de az evést is a nagy Gurutól tanulta. - jegyezte meg Wotan a monitorra sandítva.
- És gondolod, hogy azért jelent meg, hogy megszerezze a kutatási dokumentációt? - kérdezte Vicces.
- Erős a gyanúm. - felelte Daemon. - Azt eleve lehetetlennek tartom, hogy bárminemű fizikai munkára adná a fejét. Az is biztos, hogy nem ebéd meghívásra érkezett. Ha meg valami egyéb adatot akarna megszerezni, ahhoz nem kellene személyesen megjelennie.
- Figyelem, vörös jelzés mindenkinek a külső helyszínen. - szólt bele Vicces a rádióba. - ismétlem, vörös jelzés. Úgy tűnik kapásunk van.
- Vettem. - jött a válasz Idegtől.
- Vettem. - erősítette meg Alfa is szinte ugyanabban a pillanatba.
- Most mit csinálnak? - kérdezte Vicces Daemontól. - Van valami információ?
- Egyenlőre semmi. Alig egy perce mentek be az irodába?
- Melyik iroda pontosan?
- A száztizenhármas.
- Wotan, hívd le az alaprajzot sürgősen és ellenőrizd, hogy hogyan lehet legegyszerűbben eljutni a száztizenhármasból a laborhoz.
- Már csinálom is.
- Hoppá. - mondta Daemon. - Malacpofa máris aktivizálta magát. Kúszik fel a belső hálózatra. A biztonsági rendszert és a tűzvédelmi rendszert töri. A biztonsági kamerák is nagyon érdeklik.
- Azonnal lépj ki ezekből. - mondta Vicces. - Nem lenne jó, ha rájönne, hogy nincs egyedül.
- Rendben, de ezzel magunkat is megvakítom.
- Nem probléma, a számunkra legfontosabb helyeken úgyis a saját kameráink vannak felszerelve, azokat pedig nem láthatja
- Az alaprajz szerint attól az irodától körülbelül húsz méterre van egy tűzvédelmi lépcsőház, amin le lehet jutni a földszintre észrevétlenül. - jött az információ Wotantól. - persze csak ha előtte kiiktatod a tűzvédelmi riasztó rendszert, különben az ajtó kinyitása automatikusan aktiválja. Az alsó kijárata a lépcsőháznak a laborral azonos folyosóra nyílik, de annak a főfolyosóhoz viszonyított másik oldalára. Tehát ha le is jut észrevétlenül, még mindig ott van Ideg az útjában.
- Én biztosra veszem, hogy ki fog találni valamit, hogy átverekedje magát Idegen. - reagált Daemon a felvetésre.
- Majd meglátjuk. - helyezkedett Vicces várakozó álláspontra.
- Ne de főnök, miért nem kapjuk el őket most, amíg abban az irodában szöszmötölnek? - kérdezte Wotan csodálkozva.
- Éppenséggel nem lenne túl nehéz rájuk csapni most, de mire mennénk vele? Azért mert magukat álcázva bejutottak egy egyszerű irodába egy egy polgári tudományos intézményben és ott a betörtek a számítástechnikai rendszerbe, még egy szigorú bíróságtól is maximum egy ejnye-bejnyét kapnának. Már ha a számítógép rendszer feltörését egyáltalán bizonyítani tudnánk. Tehát marad a közvetlen tettenérés, akkor amikor közvetlenül a laborba akarnak behatolni.
- Értem már.
- Mindenkinek a terepen. Két karbantartónak álcázott férfi van az épületben. Az egyikük nagyjából száznyolcvan centiméter magas, szemre is legalább százhatvan kiló, szemüveges, rövid szakálla van. A másik egy százhetven körüli, zörgőcsontú tar-kopasz figura, kis bajusszal. Feltételezzük, hogy ezek ketten, vagy egyikük, meg fogják kísérelni a laborba való behatolást. - osztotta meg Vicces az információkat a rádión keresztül.
Ideg komótosan sétálgatott fel-alá a folyosók kereszteződésében, miközben belülről majd szét robban a feszültségtől. pattanásig feszült idegei alig-alig tették lehetővé, hogy érzékszerveit kellő mértékben a külvilág ingereire koncentrálja. Talán még szerencsésnek is érezhette magát, hogy a külvilág pillanatnyilag meglehetősen kevés ingert szolgáltatott a számára. Az ebédidő még csak éppen hogy a derekánál járt, némi zaj egyedül a büfé-étkező irányából jutott el hozzá, azon kívül az egész épület csendes volt, szinte túlságosan csendes.
Ebbe a csendbe hasított bele villámcsapás szerűen a tűzriasztó csengő, amelynek hangja egy másodperc alatt megtöltötte az addig csendes épület minden zegét-zugát, annak legtávolabbi, legeldugottabb szegletébe is eljutva. A váratlan erős inger hatására Ideg majdnem a levegőbe szökkent, mint egy ijedt kisgyerek. Kutató tekintete pásztázni kezdte a folyosókat, de mozgást csak a főbejárat irányából látott ahol néhányan kezdtek az étkezdéből előjönni a zajra. majd a porta szolgálatos biztonsági őr hangja jutott el a füléhez:
- Mindenki hagyja el az épületet és várakozzanak odakint a tűzoltók megérkezéséig!
- Várható volt, hogy ezt fogja lépni az emberünk. - hallatszott ekkor a rádión Vicces hangja. - Eléggé tipikus, de ugyanakkor hatékony módszer arra, hogy gyorsan kiürítse az épületet és zavartalanul tudjon dolgozni.
- És én most mit csináljak? Menjek, vagy maradjak a helyemen? - kérdezte Ideg.
- Egyenlőre maradj. Hivatalosan is az a feladata az őröknek, hogy ellenőrizzék az épület kiürítését, amíg közvetlen veszély nem fenyegeti őket.
Eközben a folyosó távolabbi pontjain néhány ajtó nyílott és a rajtuk kilépők sietősen indultak a kijárat felé. A laboratórium széles, nagy ajtaján az ott dolgozók egy csoportban tódultak ki és kisebb tömeget alkotva hömpölyögtek végig a folyosón, miközben a laborvezető lezárta a biztonsági ajtót. Néhány percen belül az egész épület újra elcsendesedett, leszámítva a továbbra is folyamatosan kereplő tűzjelző csengőt.
Ideg csakúgy alibiből elindult a keresztfolyosón és sorra benyitott az irodák ajtajain, hogy ellenőrizze, az ő részlegében mindenki végrehajtotta-e a kiürítést. Még alig tartott a negyedik-ötödik ajtónál, amikor a folyosó végén lévő műszaki bejárat felől a riasztó éles vijjogása vegyült a tűzjelző monoton kereplésébe.
- Mi történik annál az ajtónál? - kérdezte társait a rádión.
- Semmi, abszolult semmi. - válaszolt Daemon. - Az ajtó érintetlen és senki sincs a közelében. Látom a saját videó rendszerünkön keresztül. Egyértelmű, hogy a behatolók szándékosan hozták működésbe azt a riasztót is, csakúgy mint a tűzjelzőt.
- Nagyon úgy néz ki, hogy valaki el akar távolítani engem az őrhelyemről. - szűrte le a tanulságot Ideg. - Mi legyen főnök? Hagyjam magamat?
- Igen, menj és ellenőrizd azt az ajtót, hiszen látják a kamerákon keresztül a reakciódat. Ha nem mozdulsz, az mindenképpen feltűnik nekik. De légy készen arra, hogy szükség esetén gyorsan visszatérj a helyedre. - válaszolt Vicces.
- Rendben, indulok.
- Alfa, te várakozz a pozíciódban. - adta ki a következő utasítást a főnökasszony. - És maradj láthatatlan amíg nincs szükség közvetlen beavatkozásra.
- Vettem.
- A tűzoltók már úton vannak, maximum tizenöt perc és a helyszínen lesznek. Tehát a rossz fiúknak csak néhány percük percük van, hogy lépjenek valamit. - osztotta meg a fontos információt mindenkivel Wotan.
Az elhagyatott folyosón halk lépések zaja hallatszott és kisvártatva egy árnyék vetült a speciális laboratórium ajtajára.
- Az ajtónál van. - mondta Daemon fojtott hangon, szinte suttogva a mikrofonba, hogy aztán a rádió segítségével eljussanak a szavai minden érintetthez. - Egyedül van, vagy legalább is a kameránk látószögén belül nem tartózkodik senki más.
Eközben az erősen elhízott, egyébként is hatalmas termetű elkövető egy tabletet húzott elő az overálja egyik feneketlen zsebéből, majd azt egy adatkábellel az ajtót nyitó kódpanelhez csatlakoztatta. Nagyjából fél percig bökdöste a készülék kezelőfelületét az ujjai hegyével, amikor az ajtózár addigi vörös jelzése egy kattanás kíséretében zöldre váltott. Gyors, határozott mozdulattal nyomta le a kilincset, érezte, hogy az ajtó enged az általa alkalmazott erőnek.
- Állj! Kezeket tarkóra és a homlokodat támaszd az ajtóra. - csattant ekkor mögötte egy erélyes hang ellentmondást nem tűrően. - Ha bármilyen trükkel próbálkozol, vagy akár csak megmoccansz, egy maroknyi ólom piercinget kapsz abba a méretes valagadba.
Alfa egyik kezével továbbra is célra tartva a fegyverét, bilincset vett elő a zsebéből és a hegyomlás méretű rossz fiú csuklójára akarta csattintani.
- Ez hihetetlen, életembe nem láttam még olyat, hogy valakinek túl vastag a csuklója az általánosan rendszeresített bilincshez. - jegyezte meg hitetlenkedve a sikertelen próbálkozás után.
- És akkor most mi lesz? - szólalt meg az eddig komor némaságba burkolódzott Malacpofa.
- Semmi. Te tovább támasztod az ajtót az okos kis buksi fejecskéddel, amíg a kollégám elmegy valami egyéb, extra méretű eszközért. - szólalt meg Ideg a fal mellől előrelépve, miközben a kezében lévő pisztolyt a túltáplált hackerre emelte.
- Szuper, hogy mindketten ott vagytok, de akkor ki figyel a másik elkövetőre? - kérdezte Vicces a rádiókapcsolaton keresztül.
- Azt hiszem ez itt az igazi fogás. A másik csak sneci ehhez képest. - válaszolt Ideg.
- A másik fickó most ér le a főlépcsőházban a földszintre. - mondta Wotan, aki időközben már újra rácsatlakozott a teljes belső videórendszerre.
- Onnan már csak pár lépés és kint van az épületből. - jegyezte meg Daemon. - Meg fog lépni.
- Nem fog. - hallatszott Tomcat hangja nagyjából fél perccel később a rádión. - Alighogy kilépett a kapun, beleszalad a bal kezembe. Úgyhogy most itt fekszik aléltan a lábaim előtt.
- Ebből is látszik, hogy jó ötlet volt odaküldeni téged Bétával együtt, hogy kívűlről is biztosítva legyen az épület. - nyugtázta elégedetten Vicces. - Hozzátok be mind a kettőt sürgősen, hogy mihamarabb elbeszélgethessünk velük.
Malacpofa kissé hunyorogva nézett körül amikor a kihallgatóban lekerült a fejéről a csukja, de nem szólt egy szót sem. Vicces széket húzott maga alá és leült vele szemben, míg Ideg az ajtó mellett a falnak támaszkodva nézte őket.
- Üdvözlöm nálunk Horkai úr. - szólalt meg Vicces kisvártatva. - vagy szólítsam csak a hacker körökben ismert nevén Malacpofának?
- Kik maguk és hol vagyok? - kérdezte a szó szerint „nehézfiú“.
- Arra majd esetleg később visszatérünk, de tudja nekünk megvan az a rossz szokásunk, hogy mi kérdezünk előbb és választ is várunk a kérdéseinkre.
- Forduljanak fel. - morogta a fogoly. - Majd válaszolok ha lesz kedvem. Meg ha itt lesz az ügyvédem is.
- Ha be szeretné várni az ügyvédjét, akkor hosszú időt kell majd étlen-szomjan várakoznia itt, mivel mi nem tervezzük, hogy a jogi képviselet lehetőségét biztosítjuk az ön számára. - reagált higgadtan Vicces.
- Azt nem tehetik meg, mert aztán könnyen megüthetik a bokájukat. A rendőröknek is kötelességük a törvényeket betartani.
- El kell, hogy keserítsem az információval, miszerint igenis megtehetjük. Talán azért mert nem vagyunk rendőrök. - mosolygott Ideg gúnyosan.
- Nos tehát, mit keresett a laborban, amit egyébként szemkápráztatóan gyorsan sikerült kinyitnia a fejlett biztonsági rendszer ellenére is? - tette fel a kérdést Vicces.
- Hogy én? - meresztette ki a szemét Malacpofa. - Ki állítja, hogy én ilyet tettem volna? És van rá valami bizonyíték is, vagy csak maguk állítják ezt?
- Rengeteg időt spórolna nekünk és saját magának is, ha nem játszaná itt a hülyét. - válaszolt Vicces unottan. - Tudom, hogy abban a hiszemben van, hogy sikeresen blokkolta a biztonsági kamerákat az egész épületben, miközben megpróbált behatolni a laborba, de arról sejtelme sem lehetett, hogy néhány rendszerfüggetlen kamera továbbra is zavartalanul tovább működött és az egyik azt is rögzítette amint maga a biztonsági zár-rendszeren matat, majd utána benyit a laborba. Ez több mint elég bizonyíték bármilyen bíróság előtt.
- Ezen kívül a cimborája, akinek pechjére nem sikerült időben lelépnie, már megtette a maga beismerő vallomását az üggyel kapcsolatban, amiből tisztán kiviláglik, hogy az egész balhét maga találta ki. - tette hozzá Ideg.
- Ugyan mi a fenét mondhatott el Keszeg maguknak, amikor szinte semmit sem tud az egészről? - kérdezett vissza foghegyről a gyanúsított. - Az ő vallomásával ugyan nem sokra mennek velem kapcsolatban.
- Na jó, akkor röviden összefoglalom a szóba jöhető „b“ variánst. - mondta Ideg az asztalra támaszkodva, miközben mélyen Malacpofa szemébe nézett. - Ezt a Keszeg nevűt szépen szabadon engedjük és cserébe csak annyit kérünk tőle, hogy még azt is felejtse el, hogy valaha találkozott magával, vagy akárcsak hallott is magáról, aztán a vallomása szépen megy az iratmegsemmisítőbe és mi is végleg elfelejtjük, hogy valaha is dolgunk volt vele. Ezek után magát szépen leszállítjuk egy nagyon távoli és nagyon kevesek által ismert intézménybe, ahol kap egy akkora cellát mint egy közepes kutyaól, napi egyszeri, nem túl bőséges étkezéssel és ott töltheti kedélyesen az élete hátralévő részét. Ebben az esetben a testtömege rövidesen jelentősen meg fog csappanni és az éhség állandó jó barátjául szegődik majd nagy magányában. Tehát úgy tűnik mindenképpen egy üdvözítőbb megoldás az, ha beszélni kezd. Mit gondol, menni fog?
- Ezt nem tehetik velem. - motyogta megszeppenve a nagydarab gyanúsított. - Semmiképpen sem beszélhetek maguknak, mert akkor a megbízóm, ezer százalék, hogy kinyírat.
- Ne legyen ebben olyan biztos. - mondta Vicces. - Jelenleg például rajtunk kívül senki sem tudja magáról, hogy hol van. És ha megfelelően együttműködik velünk, akkor a jövőben is tudunk segíteni abban, hogy teljes biztonságban érezhesse magát.
- De hát kik maguk?
- Ez még mindig nem a legfontosabb információ, idővel majd megtudja. Inkább arról beszéljen, hogy ki a megbízója és hogyan keveredett ebbe az ügybe.
- A megbízómról nem igazán sokat tudok. Személyesen sohasem találkoztunk, semmilyen más formában nem érintkeztünk csak írásban. Nagyjából két hete keresett meg egy angol nyelvű internetes fórumon keresztül és felajánlott százezer dollárt, ha megszerzem a dokumentációt a számára.
- Százezer dollár? - kérdezett vissza Ideg. - Nem sok az egy kicsit sütire meg üccsire? Vagy ennyire drágán élnek a magányos Pesti hackerek?
- Nincs állandó munkám, alkalmi megbízásokból tartom fent magamat, de ezzel együtt sem a pénz miatt vállaltam el, hanem a szakmai kihívás volt az érdekes. Az összeg tíz százalékát előre átutalta nekem Paypal-on keresztül és úgy egyeztünk meg, hogy a többit akkor kapom meg, ha a kért dokumentációt hiánytalanul leszállítom.
- És milyen módon kellene az adatokat eljuttatnia az illetőhöz? Gondolom nem abban egyeztek meg, hogy átküldi emailben... - érdeklődött Vicces.
- Abban egyeztünk meg, hogy egy régi telefonkártyának álcázott chipkártyán küldöm majd el, amit majd egy kamu eBay árverésen vásárol meg tőlem valaki.
- És azt tudja, hogy hová kell küldenie, vagy az csak az árverés után fog kiderülni?
- A címet előre megkaptam, ott van a tabletemben ami nálam volt amikor maguk lekapcsoltak.
- Nagyszerű. Örülök, hogy végül is sikerült szót értenünk egymással. Most lazítson egy kicsit, nemsokára visszajövünk magához. Még az is lehet, hogy hozunk egy szendvicset magunkkal, hiszen már órák óta nem evett. - kacsintott Ideg a vallomástevőre.
Malacpofa lenyelte az utolsó falatot is, arcvonásai ellágyultak és elégedetten dőlt hátra a székén. Vicces egy laptopot tett elé az asztalra.
- Ideje megnyitni azt az árverést. - mondta. - De ne próbáljon trükközni, mert minden mozdulatát figyelem.
- Rendben.
- Rövid határidőre tegye ki az árucikket, nem akarjuk vesztegetni az időnket.
- Akkor három napos aukciót nyitok, egyébként is az volt megbeszélve a megbízómmal.
- Nagyon helyes. - bólintott Vicces. - És maga a kártya amire az adatokat kellene felírnia, az hol van?
- Otthon az íróasztalom fiókjában.
- Ideg, szólj Alfának, hogy menjenek ki Horkai úr lakására és gyűjtsék be az árút.
- És velem most mi lesz? - kérdezte Malacpofa amikor Ideg elhagyta a kihallgatót. - Ha lecsuknak, a sitten sem leszek biztonságban, ha elengednek, haza sem mehetek, mert ott találnak meg a legkönnyebben...
- Lenne kedve nekünk dolgozni? - kérdezte Vicces eltöprengve. - Itt biztonságban lenne és szükség esetén meg is tudnánk védeni. Ezen kívül tisztességes fizetést is kapna.
- Akár szó is lehet róla, de szeretném előbb megtudni végre, hogy kik maguk.
- Mi az Információs-infrastruktúra Védelmi Osztály vagyunk, a katonai elhárítás egy különleges egysége. És azzal, hogy válaszoltam a kérdésére, máris elkötelezte magát az irányunkba, mivel ez egy olyan információ, amelyet minden körülmények között magában kell tartania, akár a munkatársunk lesz, akár nem.
- Na ebbe jól beletenyereltem.
