Gréta a tábornok társaságában egyenletes, határozott tempóban igyekezett fel a lépcsőn, ami a murvával felszórt útról az épület bejáratához vezetett. Fázósan húzta össze magán a kabátját a kora-tavaszi langymeleg ellenére, miközben a lépcső tetején posztoló fegyveres őr a tábornok igazolványának ellenőrzése után félreállva utat engedett nekik a bejárathoz. Mindketten idegesek voltak, ez egyértelmű volt, de míg Grétának minden oka megvolt rá, addig főnöke feszült hangulata kissé furcsának tűnt a beosztott számára. A bejárati ajtó egy kis előtérbe nyílott, ahonnan egy hosszú, csendes folyosó vezetett az épület mélyébe. Az előtérben egy egyszerű, világosbarna pult mögött, egy főhadnagy állt, hétköznapi gyakorlóegyenruhában. Nem szólt semmit az érkezők láttán, csak várakozva nézett rájuk. A tábornok a pulthoz lépett és egy sima fehér borítékot húzott elő a belsőzsebéből.
- Azt az utasítást kaptam, hogy ezzel jelentkezzek itt. - közölte a főhadnaggyal röviden és átnyújtotta neki a borítékot. A tiszt szó nélkül átvette és felbontotta, majd átfutotta a benne talált pecsétes papírt. Ezután egy hasonló egyszerű borítékot vett elő valahonnan a pult alól.
- A folyosó végén balra. A zöld ajtónál álljanak meg és nézzenek a kamerába. Ha az ajtó felett kigyullad a zöld lámpa, akkor tudnak bemenni. Amikor az ajtót becsukták maguk mögött, akkor bontsa ki ezt. - mondta a főhadnagy és átnyújtott a borítékot.
- Ez minden? - kérdezte a tábornok meglepetten. - Megtudhatnánk esetleg, hogy miért kellett idejönnünk?
- Sajnálom, nem rendelkezem több információval. - válaszolt kurtán a tiszt. - De nem is azért vagyok itt.
- Értem. - hagyta rá a tábornok kelletlenül. Biccentett egyet és elindult a folyosón, nyomában Grétával. Rövidesen megérkeztek az egyébként teljesen jellegtelen zöld fém ajtóhoz, aminek a bal oldalán félgömb búra alól egy kamera objektívje csillant elő. Megálltak és belenéztek az optikába. Kisvártatva zöld fény villant az ajtó felett és apró kattanással résnyire nyílt az ajtó.
- Még jó, hogy automatikusan nyílik, mert a kilincset lefelejtették róla. - méltatlankodott a tábornok rosszkedvűen.
- Csak belülről van rajta. - jegyezte meg Gréta miközben becsukta maguk mögött az ajtót. Egy másik, fényes, rozsdamentes-acél ajtó előtt álltak, amiről szintén mellőzték a kilincset, de e körül még kamerát sem sikerült felfedezniük. A tábornok körülnézett, majd mintegy jobb híján felbontotta a kezében lévő borítékot. Egy kisméretű plasztikkártya került elő belőle és egy papírcetli.
- Integessen! - olvasta félhangosan Hajnal amit a papírdarabon látott. - Ez meg mi a rossebet akar jelenteni?
- Megengedi főnök? - kérdezte Gréta és mivel választ nem kapott kivette a plasztik kártyát a tábornok kezéből, majd néhányszor meglengette közvetlenül az ajtó előtt. Az ajtó gyorsan, zajtalanul félresiklott az útból, láthatóvá téve a mögötte lévő egyszerű, hétköznapi, barna tölgyfa ajtót, amelyen gondosan szidolozott rézkilincs virított.
- Az ajtó körüli elektromágneses mező segítségével olvassa le az automatika a kártyán lévő nyitókódot. - mosolygott kényszeredetten Gréta a főnökére. A tábornok tett egy lépést előre, majd röviden kopogott az ajtón.
- Jöjjenek be. - hallatszott egy pillanat múlva az ajtón belülről. Gréta és a tábornok egy tágas, klasszikusan berendezett irodába lépett be, ami leginkább egy régi vágású angol arisztokrata dolgozószobájára emlékeztetett. A szoba közepén egy nagyméretű rózsafa dohányzóasztal állt, körülötte hozzáillő karosszékekkel. A falak mentén zsúfolásig pakolt könyvespolcok és néhány kisebb szekrény állt. Az ajtóval átellenes falnál pedig egy hihetetlenül terebélyes, fekete íróasztal néhány telefonnal, nagy rakás kartotékkal és egy impozáns írószertartóval borítva. Az íróasztal mellett a falnál egy feketére festett páncélszekrény állt, valamikor a huszadik század elején gyárthatták, tökéletesen passzolt a helység egyéb berendezési tárgyaihoz. Az egyetlen dolog, ami kissé anakronisztikusan hatott a szobában, az az íróasztal mögötti hatalmas bőrfotel volt. Nem azért, mert stílusában, vagy színében ne illett volna a kompozícióba, hanem mert az asztalnak és vele együtt az ajtónak is, háttal állt. A magasra felnyúló háttámla mögül csak egy kopasz fejtető látszott ki és a fej gazdájának bal kézfeje.
- Csukják be az ajtót maguk mögött. - intett a bal kéz. Amint az ajtókilincs újra nyugalmi helyzetbe került, fémes csattanás hallatszott az ajtón túlról. ”Az acél ajtó automatikusan lezár, amikor az ajtó csukva van” nyugtázta magában Gréta.
- Hajnal tábornok jelenkezem és megszólítást kérek. - szólalt meg a tábornok zavartan, mivel a kopasz fej felől nem érkezett, az ajtócsukásra vonatkozón kívül, egyéb információ. Gréta még soha nem látta a főnökét ilyen zavartnak és idegesnek. Kezdett maga is egyre bizonytalanabb lenni és bár magának sem akarta bevallani, a félelem is kezdte felütni a fejét a szívében.
- Tábornok úr, én nagyon értékelem a ragaszkodását a katona szabályzatokhoz és formákhoz, de ugyanakkor kissé csodálkozom, hogy ennyi év hírszerzői tapasztalattal a háta mögött még mindig ilyen merev tud lenni. Megtanulhatta volna már a saját bőrén, hogy ebben a szakmában a rugalmasság és az improvizációs képesség gyakran életet menthet, tehát becsülendő tulajdonság. - jött a válasz a bőrfotel mélyéről, kissé kioktató, bár egyértelműen elnéző hangsúllyal. - A megszólításomra majd visszatérünk később, most először foglaljanak helyett ott az asztal mellett és töltsenek maguknak kávét, teát, vagy ásványvizet, ízlésük szerint. Alkohollal sajnos nem szolgálhatok, a dohányzásnak pedig minden formáját szívből gyűlölöm, úgyhogy kérem attól tartózkodjanak.
- Köszönjük. - mondta Gréta miközben leült az egyik karosszékbe és kávét töltött magának.
- Mi célból kellett idejönnünk? - kérdezte a tábornok néhány korty ásványvíz és egy torokköszörülés után. - Nem szoktam hozzá, hogy ennyire kevés előzetes információt kapjak egy ügyben, mint most.
- Igazán sajnálom, ha kényelmetlenül érzi magát emiatt, de meg fogja érteni, hogy a maximális titoktartás szükségszerű volt ebben az ügyben. - hallatszott a nyugodt válasz. - De az ügy elsősorban nem is önt érinti, hanem Mátéffi őrnagyot. Ön tábornok úr, csak az ügy adminisztrációs vonulata miatt van itt. De nem is húzom tovább az időt, leghelyesebb ha belevágunk a megbeszélésbe. Remélem őrnagy, a közelmúlt eseményei után már kellően regenerálódott és képes most száz százalékig koncentrálni arra amit mondani fogok.
- Igen, természetesen. - válaszolt Gréta zavartan. - Teljes mértékben rendben vagyok és figyelek.
- Nagyszerű. - nyugtázta a rejtélyes házigazda. - Először is leszögezem, félreértések elkerülése végett, hogy az IVO teljes történetét nagyon pontosan ismerem a megalakulástól eddig a szent pillanatig. Minden jelentést olvastam, minden felvételt láttam, hallottam. És az érintett személyek szakmai és magánéleti háttere sem titok a számomra.
- De hát hogyan lehetséges ez? - kérdezte a tábornok megnyúlt arccal. - A dokumentumok többsége szigorúan titkos, sőt nagy részüket soha ki sem adtam a kezemből, a személyes páncélszekrényemben vannak elzárva.
- Ezt éppen egy hírszerző kérdezi? - csodálkozott a kopasz fejbúb. - De nyugodjon meg, mondhatjuk úgy, hogy hivatalos úton jutottam hozzájuk. Viszont ha már itt tartunk; sohasem értettem, hogy az IVO miért a hírszerzés keretein belül jött létre és működik, miközben fő feladatuk cyber támadások kivédése, a behatolók leleplezése és lehetőség szerinti elfogása. Ez minden csak nem klasszikus hírszerzés. Sokkal közelebb áll az elhárítás profiljához. Mire fel jött az az ötlet, hogy a hírszerzésnek kell az IVO felett diszponálni, tábornokom?
- Az adott pillanatban jó ötletnek tűnt...
- Ha esetleg az ön ötlete volt, akkor elnézést, hogy ilyen kendőzetlenül kritizáltam. - szakította félbe a tábornokot a titokzatos idegen. - Kedves őrnagy, gondolom ön is tisztában van vele, hogy az IVO titkos bázisán történt események jobbára tragikus kudarcként lettek odafent megítélve, nemcsak az ön egységére, de az egész hírszerzésre nézvést.
- Igen, tudom. - reagált a megjegyzésre Gréta csendesen, rosszkedvűen.
- Az illetékesek többsége az alakulat teljes felszámolását és az egész hírszerzésen belüli rendrakást szorgalmazta. Gondolom értik, hogy mire gondolok rendrakás alatt. - pillanatnyi szünetet tartott a hatalom láthatatlan ember, majd válaszra sem várva folytatta. - Nekem ettől merőben eltérő elképzelésem volt és szerencsére hosszas viták után sikerült meggyőznöm minden érintettet. Ezért most ény ként közölhetem, hogy az IVO nem szűnik meg, hanem a mai nappal átkerül a kémelhárítás állományába. Tehát a továbbiakban a hírszerzéssel minden kapcsolatuk és függési viszonyuk megszűnik. Egyedül Hajnal tábornok úr akivel esetenként kapcsolatba kerülhetnek, aki hivatalosan az összekötőjük lesz a hírszerzésnél, olyan esetekre, ha egy velük összehangolt akciót kell lebonyolítaniuk.
- Értettem. - válaszolt Gréta röviden, katonásan.
- Tábornok úr természetesen írásban meg fogja kapni ezen információkat és a vonatkozó utasításokat a megfelelő helyről, még a mai nap folyamán.
- Rendben. - mondta a tábornok, hangjában nem kis megkönnyebbüléssel.
- Az általam kiértékelt információk alapján, maguk ott az IVO-ban nem egyszer elkövették azt a hibát, hogy valós polgári nevüket, vagy hivatalos álnevüket használták a mindennapi kommunikációban úgy házon belül, mint házon kívül. Ez a hírszerzés berkein belül ordító hibának számít és nincs ez másként nálunk az elhárítóknál sem. Tehát jegyezze meg Mátéffi, mostantól nincsenek nevek, és rangok a csoportjában, csak fedőnevek. És, hogy jó példával járjak elő, most megejtem az eddig elmaradt bemutatkozásomat. Mostantól szólítsanak és szükség esetén emlegessenek úgy, hogy A Szem. Ön is tábornok úr. És legmélyebb sajnálatom ellenére az önök számára rangom sincs. Elég, ha annyit tudnak rólam, hogy én vagyok az a személy, az egyedüli személy, aki az IVO-nak parancsol.
- Értem, tudomásul vettem. - mondta Gréta.
- Örülök, hogy igyekszik felvenni a ritmust az új helyén. - hallatszott némi nevetés kíséretében a bőrfotel mélyéről. - Nos a megbeszélés mindhármunkra vonatkozó része akkor ezzel véget ért. Tábornok úr nagyon köszönöm, hogy idefáradt és további sikerekben gazdag szolgálatot kívánok önnek. Azt nem mondom, hogy viszont látásra, mert egyrészt most sem láttuk egymást, másrészt a tervek szerint ez a jövőben sem fog bekövetkezni. A kódkártyát kérem hagyja az asztalon. Őrnagy, maga még marad, akad még némi megbeszélnivalónk.
- Hát akkor további jó munkát mindkettejüknek. - mondta a tábornok és a karosszékből felállva sietősen távozott.
- Nos tehát őrnagy, az egysége újraéled és ehhez nagyobbrészt újra is kell szervezni. A technikai háttér biztosítása természetesen az elhárítás, illetve személy szerint az én feladatom. Negyvennyolc órán belül beköltözhetnek egy új objektumba, amely az eddigiekhez képest többszörösen biztosított hely lesz. Annyira, hogy az önök tevőleges segítsége nélkül senki, még én sem tudok oda bejutni. Az önök és az én feladatom lesz az, hogy az előzőekből okulva még véletlenül se csináljunk átjáróházat az önök titkos bázisából. Ez mindenkire egyformán vonatkozik, mert csak az emberi tényező okozhat olyan felfordulást, mint a Karola-féle akció. És az emberi tényezők kézben tartása az ön feladata és felelőssége lesz.
- Értettem. - mondta Gréta és a szorongását fokozatosan kíváncsiság váltotta fel.
- Az új név, amit kaptak, még ha fedi is a régi rövidítést, részben más szerkezeti felépítést takar. Informatikai-infrastruktúra Védelmi Osztály mostantól a hivatalos, de csak kevesek által ismert nevük. Azzal, hogy az osztagot osztállyá bővítettük nagyobb önállóságot és minden tekintetben jelentősebb forrásokat kaptak. Ennek megfelelően rövid időn belül fel kell töltenie az állományt minimum öt operatív, öt IT és öt-hat adminisztratív-többfeladatú személlyel. Javaslom, hogy azokat részesítse előnyben, akikkel már dolgozott együtt a csoport, illetve egyéb helyről hosszabb ideje ismernek. Semmiképpen sem szeretném, ha egy, természetesen csak elméletileg megengedetten készülő csoportképükről, a Zrínyi Miklós nemzetvédelmi egyetem egy nemrég végzett csoportja mosolyogna le a szemlélőre. Az ellenség sem hülye, aki csak megfordul valamelyik felső szintű képzési intézményben, azonnal regisztrálásra kerül náluk, mint potenciális veszélyforrás. Szóval legyen kreatív! Százhatvannyolc órán belül szeretném a jelentését hallani a sikeres átszervezésről.
- Természetesen mindent megteszek a megfelelő eredmény elérésének érdekében. - reagált Gréta kissé halk, de magabiztos hangon.
- Ez az ön érdeke is Mátéffi. Gondolom nem kell mondanom, hogy egy újabb kudarc megpecsételné a maga és minden embere sorsát is. És itt most nem arra gondolok, amit az elődje, Helczinger, alias Szabó ezredes oly előszerettel hangsúlyozott, miszerint ”mennek a darabolóba”. Egy normális országban, békeidőben egyetlen katonát sem ölnek meg csakúgy pusztán mert nem volt eléggé eredményes, nemhogy emberek tucatjait tüntetnék el egyik pillanatról a másikra. A likvidálás, ma már leginkább csak félelemkeltő pletyka. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy soha, senkivel sem történik meg... Ugyanakkor a cég pokollá tudja tenni az élettét bárkinek. Olyan mértékben is, hogy ahhoz képest a hirtelen halál egy kegyes eljárásnak számít. Ezt nyugodtan elmondhatja minden jelenlegi és leendő munkatársának, mintegy előzetes figyelmeztetésként.
- Értem, átadom nekik az üzenetet. - nyelt egy nagyot Gréta.
- Most jöjjön ide az asztalhoz, vegye el a papírlapot amit az asztal közepén talál és olvassa át. Szóljon ha végzett vele.
Gréta az asztalhoz sétált és felemelte a sűrűn telegépelt papírt, gondosan átolvasta kétszer is a rajta álló szöveget, majd egyet hátralépve megszólalt:
- Mindent elolvastam és megértettem.
- Nagyszerű. Akkor most tegye az asztal előtt álló iratmegsemmisítőbe. Mostantól csak a memóriájában bízhat. - mondta A Szem nyomatékosan. - A dohányzó asztalon, a szervírozó tálca alatt talál egy borítékot. Azt vegye magához és később, ha biztonságos helyen és egyedül van olvassa el a levelet, amit benne talál. Elolvasás után természetesen azt is semmisítse meg. Most egyenlőre ennyi. Egy hét elteltével én keresem majd magát. Barátkozzon meg a gondolattal, hogy egy olyan főnöke van, akit maga nem tud elérni. Természetesen idejönnie semmi értelme, hacsak nem én hívom, mert még a kapun sem fog bejutni bármilyen indokkal hozakodik is elő.
- Értem és tudomásul vettem. Akkor várom, hogy jelentkezzen. - válaszolt Gréta és az ajtó felé indult.
- Még valamit, őrnagy. A mi szakmánkban nagyon fontos, hogy az emberek el tudják választani a szakmai tevékenységüket a magánéletüktől, minden helyzetben. Ezt a szabály ami évszázadok alatt emberi életek tíz-, talán százezreivel lett megerősítve. És ez önre éppúgy, mint minden egyes beosztottjára is egyértelműen vonatkozik. Mindannyian emberek vagyunk, nem tilthatom meg és részben lehetetlen is lenne megakadályozni, hogy legyen magánéletük, de aki azt nem tudja élesen elkülöníteni attól, amit munka jelleggel csinál, azzal vagy a sors végez előbb utóbb, vagy én személyesen. - mondta A Szem és hangosan nevettet a saját poénján.
- Tudomásul vettem. - válaszolt Gréta, de neki valahogy nem volt kedve nevetni. - Kérek engedélyt a távozásra.
- Ne ilyen sarkosan, már mondtam. Egyébként pedig elmehet. Jó munkát.
- Köszönöm.
Néhány másodperc múlva az acélajtó visszacsusszant a helyére a távozó mögött. És Gréta a folyosón lépdelt a kijárat felé. Vegyes érzések kavarogtak benne. Kicsit megkönnyebbült, de ugyanakkor kellően szorongott is. Szerette volna, de nem igazán tudta elképzelni, hogy mit hoz a jövő.
Amikor egy fél óra múlva hazaért és bezárta az ajtót maga mögött, mintha hirtelen minden ereje elhagyta volna. Éppen hogy csak el tudott botorkálni a hálószobáig és lerogyott az ágyra. Olyan érzése támadt mintha egy idegen helyen lenne nem is a saját lakásában. Igaz az elmúlt hetekben nem sok időt töltött otthon a Helczinger Karola-féle ügy miatt. És ez fokozottan igaz az elmúlt alig egy hétre. Először is az IVO-beli támadás után, amikor a műszakiak kimentették a föld alól, három napot töltött a kórházban megfigyelés alatt, hogy biztosak legyenek benne, hogy sem az átélt sokk, sem a füst és egyéb gázok nem tettek maradandó kárt benne. Na és persze azért is, hogy napi huszonnégy órában szem előtt legyen. Természetesen már a kórházban megkezdték a részletes kikérdezését, amit aztán a kórházból való kijövetele után azonnal egy két napos katonai-ügyészségi meghallgatás követett. Ez idő alatt végig távol tartották a volt beosztottaitól, akiket egyébként már az ő kórházi megfigyelése alatt meghallgatott az ügyészség különleges, kizárólag erre a célra létrehozott csoportja. Azután külön a lelkére kötötték, hogy újabb intézkedésig ne is keresse a kapcsolatot a volt beosztottaival. Akkor azt hitte hosszú várakozásra kell berendezkednie, de alig egy nap telt el és a tábornok behívatta magához, aztán egy órán belül A Szemnél kötöttek ki. Most pedig itt áll, illetve jelen pillanatban hever élete egy teljesen új szakaszának a küszöbén. Maga is csak lassan, nehezen hiszi el, hogy ezt az egészet így megúszta.
Lassan felkászálódott az ágyról és kibotorkált a konyhába. Rövid gondolkodás után kávé helyett inkább teavizet rakott fel melegedni, bár ezzel együtt sem gondolta, hogy túlságosan jól fog aludni a rövidesen elkövetkező éjszaka. Amíg a víz lassan forrni kezdett kiment az előszobába és a kabátja belsőzsebéből előszedte a levelet amit A Szem későbbi elolvasásra adott neki az irodában. Amíg elkészítette a teáját letette a konyhaasztalra, aztán a csészével a kezében mellé telepedett. Feltépte az egyszerű, fehér borítékot és kivette belőle az alig fél gépelt oldalt kitevő levelet. Teáját lassan kortyolgatva olvasni kezdte.
- Úristen. - nyögött fel önmaga számára is váratlanul az első néhány sor után miközben a teáscsésze csörömpölve hullott a padlóra erőtlenné váló ujjai közül. - Atyaúristen. - mondta még egyszer valamivel hangosabban, majd fergeteges sebességgel olvasta tovább a rövidke levelet, amíg a végére nem ért. Aztán újra az elejétől, még legalább háromszor.
- Ez lehetetlen. - dadogta remegő ajkakkal, miközben szíve vadul kalapált és a hátán hideg verejték kezdett lefelé csordogálni. Végül még egyszeri átolvasás után apró darabkákra tépte a papírt és rövid gondolkodás után lehúzta a WC-n. Megpihent egy percre a kád szélére ülve, aztán vett egy rövid, langymeleg zuhanyt, ami után végső erejével elvergődött az ágyig ahol lassan, pityeregve álomba merült. A stressz átmenetileg győzedelmeskedett az idegei felett.
